∆drágább mint az èletem∆

Part 2

Vízet èrzek...

Vízes minden...

Meg fogok fulladni...

Kippattantak a szemeim ès megpillantotam a barátaim ahogy vizzel locsolgatnak, hogy èszhez tèrjek.

-Hála az ègnek Holland! - sikít fel Aby.

-Jól vagy? - kèrdezi Brandon. A többiek meg aggódva nèznek rám.

-Igen, asszem.

Mèg mindig sötèt van, ès beugrik. Újra zokogni kezdek. De kèt erős kèz átkarol..azaz több kèz.

-Mi törtènt? T-tènyleg megtörtènt? - dadogtam.

Ránèztem Brandonra aki sajnálóan nèzett rám ès egy aprót bólintott, alig lehetett látni.

-Sajnálom Holl.

-Elájultál. Nagyon megijesztettèl minket! - mondta aggódva Aby.

-Meddig?

-Csak pár percig.

Feltápászkodtam nagy nehezen, mert eddig a földön ültem.

-Menjünk. - mondom ès megindulok az egyik irányba.

-Hova megyünk?

-Valahova. -letudom egy ilyen válasszal.

Mi az Isten ez?

A talpam alatt a Föld...

Földrengés?!

Nem lehet látni semmit. A város világítása még mindig nem tért vissza. Emberek sikitását és zokogását hallani. És bumm eldölt egy épület. Mi történik a világgal? Mi ez az egész? Már esküszöm csak az ufók hiányoznak. Najó inkább ilyet nem is mondok mert még lejönnek.

-Mi lenne ha haza mennènk? - kèrdezi Cara. A sírás határán van.

Haza az otthonom már semmit nem èr anyu nèlkül. Apa mèg kis koromban elhagyott minket, testvèreim nincsennek. Egyedül vagyok.
Itt megint elkezdtem sírni.

-Vagyis... - kezdett bele Cara megint.

-Menjünk. - mondtam ki gyorsan.

Ez egyre veszèlyesebb, ès nem tudom eldönteni, hogy akarom-e látni a vègèt. Egyszerübb lenne ha èn sem lennèk.

-Lakhatsz velünk. - ajánlotta fel Cara.

Most csövezhetek másnál. Szuper.

-Köszönöm. - mondtam ès megöleltem.

* * *

Egy idegen szobában èbredtem...vagyis Caránál.
Ami elèg idegennek számít nert nem az enyèm.

Körülnèztem, de nem látok senkit.

Hova tüntek?

Csak nem hagytak itt?

Mivan ha elmentek?

Az egèsz ház beleremegett. Megint egy földrengès. Túlságosan veszèlyes. El kell tünnöm innen.

Egèsz eddigi èletemben soha nem sírtam senki előtt kivève anyut, de most...mèg egy nap se telt el èn meg mint valami ovodás bőgök mindenen. Megint a könnyeim utat törnek maguknak... Nèhány èpület romjain kivül senki ès semmi nem tartózkodik az utcán.

Futásnak eredek... Nem hiszem el, hogy itt hagytak. Mindenki elhagyott. Azthittem barátok vagyunk, de eltüntek. Engem itt hagytak. Egyedül vagyok.

Köszönöm, hogy elolvastad!❤