Egyszer Volt Hol Nem Volt, Volt Egyszer Egy Sárkány...2 /befejezett/

7.fejezet-Légi tolvajok

Már mind elkészültünk és a kapuknál várakoztunk, mikor megjelent egy srác fegyverekkel és bőr páncélokkal. Mindenki egyből lecsapott a kupacra és akkora tömeg keletkezett, hogy egy lépéssel sem tudtam közelebb lépni a fegyverekhez. Végül Ren tört utat magának és felkapott két bőr páncélt, egy kardot, nyilakat és egy íjat aztán kiverekedte magát, hozzám. Mosolyogva nyújtotta felém az egyik páncélt, aztán várt, amìg felvettem, majd tudva, hogy még nem csatoltam fel magamra nyíl tartó zsákot, mögém lépett és átemelve a fejem lazán a vállamra ejetette a zsák pántját, aztán a kezembe nyomta az íjat. Mosolyogva forgattam a kezem közt a fegyvert. Körülöttem mindenki nagyban készülődött. Tudták, hogy mit hogyan kell felvenni és mit hogyan használjanak. Mind tudták a dolgukat, csak én nem. Én csak álltam ott, mint egy nagy rakás szerencsétlenség.
Ren mosolyogva magához ölelt, aztán mind a ketten Gevinhez léptünk. A sárkány hátát páncél borította és egy kicsit aggódtam, hogy esetleg nem tud felszállni vele, de aztán eszembe jutott, hogy milyen nagy szárnyai vannak és azonnal megnyugodtam. Naren segített felszállni Gevin hátára, aztán ő is leült mögém. Körbenéztem és mivel még sokan pakolásztak és készülődtek, kissé hátra fordultam Renhez. Halványan elmosolyodott.
-Várod már?-kérdezte közelebb csúszva hozzám és a tenyerébe zárta a kezeimet.
-Igen. Remélem sikerrel járunk.-mosolyogtam rá, aztán feltűnt, hogy már szinte mindenki elfoglalta a helyét a saját sárkánya hátán, szóval levettem a nyílas táskát a hátamról, nehogy leessen és a kezembe vettem az íjammal együtt. Naren közelebb csúszott hozzám és összekulcsolta a kezeit a hasam előtt, mint mindig, ha repültünk. Nekidöntöttem a hátámat a mellkasának és egy pillamatig csak élveztem, ahogy átkarol, aztán Gevin egy hirtelen rántással a levegőbe ugrott és a többi sárkány is felemelkedett a földről. Egyre feljebb. Ren felnevetett, mire én értetlenül néztem rá.
-Mi az?
-Mindegy hányszor látom, hogy összerezzensz, valahányszor Gevin elhagyja a földet, mindig ugyanannyira aranyosnak foglak találni.-suttogja a fülembe, mire teljesen elvörösödök. Gevin elérte a megfelelő magasságot, és innentől már zökkenőmentesen suhantunk, egészen addig, míg egy hirtelen rántás kiséretében zuhanni nem kezdtünk. Felsikítottam és ijedtemben melekapaszkodtam az egyetlen dologba, ami a kezem ügyébe került. Ami ebben az esetben Gevin volt.
-Segíts, Ren!-hallatszott a kétségbeesett kiáltás a fejemben.
-Mi történt?-vontam fel a szemöldökömet és lepillantottam a sárkány mellett, de semmit nem láttam, csak a megszokott környezetet.
-Egy kötél!-nyüszített Gevin-Lehúz!
Naren azonnal kapcsolt és felugrott mögülem, hogy segítsen a sárkánynak, de abban a pillanatban földet értünk és a hatalmas csapódást követően Ren lezuhant a sárkányról, egyenesen a bokorba, nekem pedig a fejem Gevin páncéljának csapódott és minden elsötétült a szemem előtt.
Mikor magamhoz tértem, semmit nem láttam. Teljes sötétség vett körül, de annyit éreztem, hogy a kezeimet összefogták a hátam mögött és a fejem ragacsos volt a vértől és lüktetett, valószínűleg az ütés miatt. Mocorogni kezdtem, hátha enged a kötél, de nem volt szerencsém. Ezzel csupán azt értem el, hogy a kötél kegyetlenül a bőrömbe vágott, amitől könny szökött a szemembe. Ekkor eszembe jutott az erő. Felhúztam a térdeimet a mellkasomhoz, amennyire csak tudtam, hogy a karjaimat át tudjam húzni a lábam alatt, hogy a kezeim előttem legyenek. Mikor sikerült, megkönnyebbülten nyújtottam ki a lábamat, aztán ülőhelyzetbe szenvedtem magamat és hosszan koncentráltam. A zöld tűzgömb megjelent a tenyerem felett és gyér fénnyel világította be a szobát. Körbenéztem, és az első, ami feltűnt, hogy be vagyok zárva. A szoba ajtajának ugyanis nem volt se kilincse, se kulcslyuka. Csak maga az ajtó. A szobában egyébként egy matracon kívül semmi nem volt. A falakat fehérre festették és az egész szoba nem lehetett több két köbméternél.
-Ren!-szólaltam meg fejben. Vártam pár percet, de miután nem érkezett válasz, újra szólítottam.-Ren!
Ismét semmi. Ekkor hirtelen beugrott a zuhanás és hogy Naren a bokorba esett. Ha az rabolt el engem, aki a többi sárkányt és őrzőt, akkor szerintem Naren megúszta, kivéve ha tudják, hogy mi történik Rennel, velem és Gevinnel. Viszont, ha az, aki elrabolt, nem tudja, hogy ki vagyok, csak találomra válogat őrzőket és sárkányokat, akkor nem kutatott Ren után. Hiszen ott volt neki egy sárkány és egy őrző. Gevin és én. Tehát legjobb esetben Ren megúszta, legrosszabb esetben pedig őt is elrabolták.
-Gevin!-szólítottam a sárkányt, bízva a legjobb esetben.
-Cas?-hallottam meg meglepett hangját-Te jó ég! De örülök neked! El sem tudok képzelni mennyire! Hol vagy?
-Egy fehér szobában. Na és te?
-Nem tudom. Sötét van.
-Fújj tüzet!-utasítottam, aztán vártam egy kicsit és legnagyobb meglepetésemben a jobb oldalamon lévő fal felől egy morgást hallottam.
-Gevin?-suttogtam meglepetten.
-Mi az?
-Csapj zajt!-szóltam rá, mire éreztem, hogy meglepődik.
-Mi van?
-Szerintem egymás melletti szobákban vagyunk! Csapj zajt!-ismételtem meg, mire a sárkány beleegyezőleg teljesítette a kérésemet és akkor meghallottam, ahogy valami nekicsapódik a szomszéd szoba falának. Elengedtem a lángot és négykézláb csúsztam végig a földön, egészen a minket elválasztó falig.
-Gevin!-kiáltottam el magamat hangosan.
-Cas! Én...én hallottalak!-szólalt meg Gevin boldogan.
-Hála az égnek!-sóhajtottam nagyot megkönnyebbülten és a fejemet a hűvös falnak döntöttem. Ekkor hirtelen belenyilallt a fájdalom, amitől felszisszentem.

*Innentől a történet két szálon fog futni, tehát ennek megfelelően két szemszögből fogom írni. Renéből és Cassie-ből.
Jó olvasást!
AD*