Egyszer Volt Hol Nem Volt, Volt Egyszer Egy Sárkány...2 /befejezett/

1.fejezet

Hárman sétáltunk visszafelé Axest belső, városrészébe. Illetve ketten sétáltunk, Gevin pedig ugrándozott, akár egy gyerek. Nagyon felvillanyozódott mióta visszatért a városba. Talán azért, mert már nem kellett a napjait az erdő mélyén, teljesen egyedül töltenie. A bejáratnál Thania és Eliot várakoztak, a kapu két felében. Mostanában elég sokat civakodtak, veszekedtek és teljesen ellehetetlenítik, hogy valaki egy percnél tovább maradjon kettejük közelében. Thania felkapta a fejét az érkezésünkre, de mielőtt megmozdulhatott volna, Claude suhant el mellette és bevágva a lány elé magához szorított.
Felnevettem.
-Én is örülök neked!-mosolyodtam el és magamhoz húztam a srácot.
Claude az elmúlt néhány hétben folyton úton volt. Az éppen felgyógyuló sárkányokat vitte ki az őrzőikhez.
-Örülök, hogy ismét itt vagy!-mosolyogtam a vállába. Claude olyanná vált számomra, akár egy bátyj.
-Nem maradok sokáig!-suttogta szomorúan és óvatosan eltolt magától.-Eddie lassan felgyógyul a múltkori sérüléseiből. El kell vinnem Matthez.
-Megint elmész?-kérdeztem kétségbeesetten. Claude szomorúan bólintott.
Ismét magamhoz öleltem és a mellkasába fúrtam az arcomat, mire ő összeborzolta a hajamat.
-Ha nem lennék ilyen biztos a vonzerőmben, akkor most fixen rámtörne a féltékenység. -szólalt meg Ren a hátam mögött, mire felnevettem.
-Látod mekkora szerencse, hogy egoista vagy? - engedtem el Claudeot és megragadva Naren pólóját magamhoz rántottam őt és hosszan megcsókoltam. Ren keze a derekamra vándorolt.
Visszahúzódtam.
-Szereted te ezt az egoistát. -suttogta halkan, hogy csak én halljam és játékosan a nyakamba puszilt.
Claude felnevetett.
-Még mindig aranyosak vagytok!-vigyorgott.
-El ne sírd magadat!-mosolygott Eliot zsebre tett kézzel.
Mind bevonultunk a főkapun és a házba siettünk, ahol most már négyen laktunk. Csakhogy a nappali nem üres volt. Egy lány ült a kanapén és az érkezésünkre azonnal felugrott. Vörös, göndör haja sáros volt, akárcsak az arca és a ruhái több helyen is elszakadtak. Felismertem a lányt, Thania szobájában szerepelt az egyik képen.
-Maya - lehelte Naren meglepetten. A lány szeme könnybe lábadt és Renhez rohant. Szorosan megölelte, aztán elhúzódott és a száját Narenére tapasztotta. A szobában egy pillanat alatt fagyott meg a levegő. A torkom gombócba szorult és alig kaptam levegőt. Az agyam egy pillanatra teljesen felmondta a szolgálatot és nem tudtam másra gondolni, mint hogy Ren alig pár perce még engem csókolt így.
-Annyi idő telt el. - szólalt meg a lány, mikor hátrahúzódott, de Naren kezét nem engedte el.-Én próbáltam visszajutni! Őszintén! De fogalmam sem volt, hogy hol vagyok...-kezdett magyarázni, aztán a szeme megakadt rajtam. - Oh...Szia!-mosolyodott el. - Még nem ismerjük egymást. Maya vagyok, Ren barátnője. - nyújtotta felém a kezét barátságosan. A belsőmben két különböző hajlam harcolt. Szerettem volna azonnal kisétálni innen vagy egyszerűen csak elhúzni Rent a lány mellől, de képtelen voltam bármelyiket is megtenni. Amit láttam az egyedül a lány arca volt és a tekintete. A mosoly, a boldogság és a megkönnyebbülés, hogy hazatért. Naren azonnal közbe akart szólni. Láttam az arcán, hogy mindent el akar mondani, de képtelen voltam hagyni. Ez a lány hosszú útat tett meg, sok mindent látott és nem lenne szép azzal fogadni, hogy a fiú, akibe szerelmes, már mással van, túllépett rajta. Ígyhát közbe vágtam.
-Sokat hallottam már rólad. Én Cassie vagyok! - ráztam meg a kezét, aztán elengedtem.
Maya azonnal visszatért Narenhez és hosszan megcsókolta.
A könnyeimmel küszködtem. Pár perc választott el attól, hogy zokogni kezdjek. Claude aggodalmas tekintettel nézett engem, a tekintetében sajnálat tükröződött.
Megragadta a kezemet és kihúzott a házból, majd elindultunk a város egyik mellékutcáján, Claude háza felé.
Még két lépést sem tettünk, mikor nem bírtam tovább és kitört belőlem a sírás. Nem azért zokogtam, mert a lány megcsókolta Rent. Bár az igazat megvallva az is fájt. A rosszabb mégis a tudat volt, hogy a lány, akit mindenki halottnak hitt, itt van épen és egészségesen. Az a lány, akit Ren szeretett és akivel szigorúan véve sosem szakítottak. Nem tudtam milyen érzéseket hoz majd ez elő belőle, de nem tetszettek azok, amiket bennem ébresztett.
Claude magához ölelt és nyugtatgatni kezdett.
-Egy kicsit bírd még ki! - kérlelt halkan miközben a kezét a hátamra téve lassan vezetett végig az utcán és végül megtorpant egy ajtó előtt. Előkotorta a kulcsot a zsebéből és a kulcslyukba dugta. A zár kattant és az ajtó engedett. Claude a fotelhoz sétált és leült, majd engem is magával húzott. Az egyszemélyes ülőgarnitúra kissé szűknek bizonyult kettőnknek, de nem úgy tűnt, hogy más megoldás megfordult volna a fejében. Claude rendesen helyet foglalt benne, én pedig keresztbe, a lábamat átvetve ültem az ölébe. Átkaroltam a derekát és a mellkasához nyomtam az arcomat. Claude körém fonta a karjait és szorosan tartott. Én meg csak sírtam. Nem tudom pontosan, hogy meddig, de már besötétedett kint mire elapadtak a könnyeim, de Claude még akkor sem engedett el. Igazán kedves volt velem és jól viselte a kirohanásomat.
Lassan, szakadozva lélegeztem.
-Addig maradsz, ameddig szeretnél!-suttogta a fülembe.
-Köszönöm! - szólaltam meg halkan, erőtlenül.
Az ajtó hirtelen kinyílt és Naren jelent meg, az arcán aggodalom és lelkiismeret furdalás vetekedett egymással.
-Gevin mondta, hogy mennyire rosszul vagy! - magyarázta meg.
A fenébe! Túlságosan lefoglalt a fájdalom, ahhoz, hogy eltakarjam a gondolataimat mindenki elől.
-Szerintem jobb, ha magatokra hagylak titeket! - állt fel Claude, karjában velem, majd megfordult és ugyanúgy visszarakott a fotelbe, mintha mi sem történt volna, aztán felment az emeletre.
Ren becsukta az ajtót, aztán hozzám lépett.
-Sajnálom! - szólalt meg néhány perc csend után. - Nem tudtam, hogy életben van! Őszintén fogalmama sem volt róla. - kezdett magyarázni.
-Tudom - szóltam közbe, mire lefagyott.
-Te...tudod. Honnan?
-Thania mesélte. - vontam meg a vállamat hanyagul.
Ren zavartan nézett rám.
-Akkor mi a baj?
-Az egész. Hogy vele láttalak. Nem tudom, hogy mi történt régen köztetek. Nem tudom mit éreztél akkor és nem tudom, hogy mit érzel most. - mondtam halkan.
Egy pillanatra csend lett közöttünk.
-Holnap beszélek vele. Igérem! - jelentette ki és bármennyire is szerettem volna, ha nem töri össze a lány szívét, ez így akkor sem maradhatott.
-Ne tedd, ha nem gondolod komolyan! Inkább legyél benne biztos, mint hogy aztán kavarodás legyen. Gondolj bele! Soha nem szerettél ki belőle, nem szakítottatok. Hanem meggyászoltad. Az nem ugyanaz.