Véletlen Találkozás [Jacob Sartorius Fanfiction]

4.rész

Össze Vissza sétálgattam. Mindjárt leszállunk, én meg elvesztem... Mindig és mindig ugyan azon a helyen kötöttem ki. -elvesztél?-ért valaki a hátamhoz.
-Hát nagyon úgy tűnik... -majd megfordultam. Egy magas, kb pár évvel idősebb lány, mint én állt előttem.
-a gép melyik helyén ültél?-kérdezte mosolyogva.
-huu..hát ha én azt tudnám....
-tisztelt utasok. A leszállást elkezdtük. Kérjük foglaljanak helyet.
-hát ez qrva jó. Na gyere.-ragadta meg a csuklóm és az üléséhez húzott. -a bátyám nem jött. Ülj le a helyére.
-Nagyon nagyon köszönöm. -mondtam, majd helyet foglaltam.
-ha leszáltunk, megkeressük a szüleid oké? Kivel jöttél?
-Anyával a bátyámmal és a barátaival...
-hányan vagytok?
-6vagy 7 ..
-látom, nem vagy nagyon tájékozott -nevetett.
-nem nagyon... -kuncogtam. De nagyon elszégyeltem magam..-te kivel jöttél?
-egyedül. Igazából a tesommal jöttem volna, de nem tudott eljönni. New Yorkba megyek a szüleimhez.
-ohh.. hát akkor így előre is jó utat.. amúgy.. nagyon sajnálom, hogy így csak..
-semmi baj... láttam, hogy eltévedtél és hirtelen az anyai ösztön bekapcsolt. -nevetett megint.
-hány éves vagy?
-18. Te? Nem tűnsz olyan fiatalnak.
-13 vagyok.-hát, akkor mégsem pár évvel idősebb, hanem jó sokkal. A leszállásig nem beszéltünk. Vagyis én. Ő telefonált. Nagyon izgultam anya és mindenki miatt. Mit gondolhatnak most. Hol vagyok?
-köszönjük, hogy velünk utaztak. A további viszont látásra. -szólalt meg a hangos bemondo.
-na bocsi lerakom szia.-köszönt el a lány a telefonba.-gyere menjünk. -állt fel és én is követtem példáját. Elindultunk a kijárat felé. A cuccomat nem tudtam vinni, hisz azt se tudtam hol vagyok.
-segítsek?-fordultam a lányhoz.
-megköszönném ha a táskámat hoznád-nyomott a kezembe egy kis retikült. -na látod őket valahol? Vagy esetleg a telefon számukat tudod?
-hát a telefonomat a helyemen hagytam. A többiekét nem tudom. Talán ha az enyémet felhívjuk ?
-az is egy megoldás. -vette elő a zsebéből telefonját-mond a számot.
-06969696969 (😂ez poén teloszam😂).
-oké köszi. -mondta, majd tárcsázta.-jónapot kivel beszélek?
-.....
-tessék. -adta a kezembe telefononat.
-halo..
-Emese?
-igen az vagyok. De te ki?
-Jacob. Anyud halálra aggódja magát. Hol vagy?
-ohm...várjál megnézem... a... 12.szárnynál.
-Oda megyek, meg Hunter, mert a többiek téged keresnek.
-Rendben köszi. Siessetek.-leraktam, majd vissza adtam a telefont a lánynak. -nagyon köszönöm.
-semmiség. Én most megyek, mert el kell érnem a repülőt. Szia!
-várj! A táskád! -kiáltottam még utána.
-ohh köszi!-sietett hátra vigyorogva.
-Szia! És mégegyszer köszönöm!-mondtam még utoljára. Oda sétáltam egy padhoz és vártam a "felmentő sereget" hamar megtaláltak.
-Emese! -kiáltották a távolból.
-Hunter! Jacob!-kiáltottam, bár nem kellett volna ilyen hangosan, mert több lány is felkapta a fejét majd rohanni kezdett feléjük. Ám én gyorsabb voltam.
-mi van kislány? Eltévedté? -ölelt meg Hunter, de utána a rajongók elrántották tőlem .Jacob már felkészült a helyzetre. Ful fekete. Napszemüveg, sapka és mindeni, amivel el lehet rejteni. Nem is ismertem volna rá, ha nem Hunterrel jön.
-Szia!-borultam a nyakába. -annyira féltem. -és már nem bírtam. Kijött belőlem a sírás. Szipogtam a vállán.
-sss.. már semmi baj.-majd még erősebbet szorított az ölelésén. Egy idő után, kezdett elengedni. Én nem akartam.
-méhéhég.. nehengedjhhel.-szipogtam.
-Nem is akartalak. Sose foglak.-suttogta a fülembe. Erre szívem, olyan hevesen kezdett el verni, majd kiugrott a helyéről. Egy lágy puszit nyomott az arcomra, majd fejemete rádöntöttem a vállára.
-Emese! -hallottam a távolból. Nemarr! Pont most?! De muszály volt el engednem jacobot és könnyes szemekkel fordultam a hang irányába.