Paranormális Lány 2. /Befejezett/

2.fejezet-Hasznavehetetlenség

A csengő hallatára mind elindultunk a terem felé és legnagyobb meglepetésemre Liam várt a helyemnél. Kezeit zsebre vágta és szőke haja a homlokába hullott.
-Öhm...-néztem rá értetlenűl-Te mit csinálsz?
Liam mélyen a szemembe nézett.
-Rád vártam-suttogta halkan, úgy, hogy szinte csak a szájáról olvastam le.
Meglepődtem, ha lehet még jobban, mint eddig.
-Rám? Miért?-vontam össze a szemöldökömet.
-Láttam, hogy jó vagy matekból és arra gondoltam, megkérdezem, hogy tudnál e korrepetálni engem.
-Én?-kérdeztem kikerekedett szemmel.
Liam mosolyogva bólintott.
-Öhm...oké. Miért ne?-vontam meg a vállamat és ellépve Liam mellett helyet foglaltam. A tekintetem találkozott Nicoéval, aki dühös pillantással nézett hol rám, hol Liamre. Mi baja lehet?
Ismét megszólalt a csengő, mire most már mindenki elfoglalta a helyét és a tanár is megjelent.
Az utolsó órám után a folyosóra indultam, hogy ott várjam meg a többieket.
Liam lépett ki a teremből és miután elköszönt a haverjaitól, felém indult.
-Melyik délután érsz rá?-pillantott felém.
-Hát...mondjuk kedden meg csütörtökön, ha neked is megfelel. És akkor gondolom nálad.
Liam bólintott, aztán a tekintete a hátam mögé vándorolt és összerándult egy pillanatra.
-Majd holnap felveszlek iskola után kocsival-pillantott rám-De most mennem kell. Szia-köszöntel és meg sem várva a válaszomat, megrohamozta a kijáratot.
Nagyot sóhajtottam és megfordultam, hogy lássam, ki riasztotta el szegény srácot. Nico állt néhány méternyire tőlem, táskája lazán a vállára dobva és  zöld szemei olyan tömény gyűlölettel követték Liam mozgását, amilyet még a keletiekkel szemben sem láttam nála. És így, a fekete a hajával elég rémisztő hatást keltett.
Nico szeme elszakadt Liamtől, mikor az ajtó közéjük állt és rám nézett. A szeme megváltozott. Már nem volt benne gyűlölet, csak szomorúság.
Megigazította a táskáját a vállán, aztán elindult felém.
-Miért beszéltél vele?-kérdezte köszönés nélkül.
-Mert korrepetálni fogom matekból. Csak azt beszéltük meg, hogy mikor találkozzunk-ráztam meg a fejemet, jelezve, hogy nem értem, miért haragszik.
-Te komolyan képes vagy megbízni benne?-kiáltott rám.
-Igen. Ő csak egy szimpla srác. Segítségre van szűksége! Lehet, hogy nekünk, a tisztás visszaszerzése mellett nem tűnik olyan nagy gondnak, ha valaki megbukik matekból, de neki jelen esetben ez a legnagyobb problémája!-emeltem fel én is a hangomat.
-De nem a mi dolgunk lenne segíteni rajta! Más is képes korrepetálni őt! Nem muszáj neked!-lépett még eggyel közelebb hozzám.
-Mièrt ne segítsek, ha képes vagyok rá? A falkában nem kérnek a segítsegünkből, de ő igen! Elmegyek holnap a korrepetálásra!-jelentettem ki és megfordulva a tengelyem körül, elindultam hazafelé. Még hallottam, ahogy Nico felmordul, de nem érdekelt. Az ő önzősége, ha nem akar segíteni, ha nem akar hasznára válni valakinek. A csata óta pontosan tudom, hogy milyen érzés, ha nem bíznak rád semmit. Ha látod, hogy a családod és a barátaid szenvednek, de te nem tehetsz semmit. Így végre segíthetek. Lehet, hogy ez nem olyan nagy dolog, mint megmenteni néhány gyerek életét, de számít. Végre nem érzem teljesen hasztalannak magamat, de ezt Nico nem érti meg. Hogy is érthetné? Ha baj van, akkor menekül tovább, egy másik falkához. Eddig is így volt, most sem lesz másként.

*Elnézést kérek, amiért késve hoztam az új részt és még plusszba rövid is, de hosszú és fárasztó hétvégém volt és a mai sem tűnik sokkal jobban.
Azért remélem, hogy mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást!
Puszi: AD*