Paranormális Lány 2. /Befejezett/

Epilógus

A testemet teljesen elborította a fájdalom és az átváltozás akaratom ellenére elkezdődött. Rosszabb volt, mint valaha. Sosem változtam még át a fájdalom miatt. Ez idegen számomra.
A szemem felragyogott és a tépőfogak a számban megnőttek.
A könnyek újra elborították az arcomat, ezúttal a mérhetetlen kíntól.
-Ki volt ő? - szólalt meg mögöttem egy hang, amit nem ismertem meg. Tudtam, hogy az előttem holtan fekvő jaguárra gondol. Képtelen lettem volna ilyen hamar Niconak szólítani. Akkor valósággá válna.
-Egy hős - suttogtam magam elé - Valaki, akit szerettem.
-Áúcs! Ugye tudod, hogy az egy lány? - nevetett fel mögöttem, mire az agyam lassan felfogta, hogy kihez tartozik ez a hang.
Lassan, óvatosan fordítottam meg a jaguárt, hogy a szemébe nézhessek. Egy nyíl állt ki a mellkasából. Ettől eltekintve sértetlen volt és az arcán egy nőies vonás húzódott. Ellöktem magamtól és olyan gyorsan ugrottam fel a földről, hogy egy pillanatra megszédültem.
Hirtelen egy kar csúszott a derekam köré, mire megperdültem és szembe találtam magamat egy fűzöld szempárral.
-Te élsz! - suttogtam meglepetten és a számat Nicoéra tapasztottam.
Viszonozta a csókot, közben a keze felcsúszott a hátamon és a tarkómnál a hajamba túrt.
Hátrahúzódtam és vártam a pillanatot, mikor az illúzió szétfoszlik a szemem előtt. Mikor ez nem történt meg, felnevettem és újra magamhoz öleltem Nicot.
-Van egy olyan érzésem, hogy az a jaguár nem az volt akire számítottál - vigyorgott rám önelégülten, mert teljesen tisztában volt vele, hogy mi történhetett.
-Jaj! Fogd már be! - nevettem fel és egy gyors csókot nyomtam a szájára.
Lassan mindenki körénk gyűlt.
Apa létszámlálást tartott. Közben a tündérek lemásztak a fákról és körbejárták a tisztást, összeszedni a nyilaikat. Fogyóeszköz.
Kali pillantása végig követte az egyik tündért. A srác néha felénk pillantott és elmosolyodott, mikor a tekintete találkozott a gepárdlányéval.
Három tündér felénk indult.
-Köszönöm a segítségüket! - hajolt meg apám méltóságteljesen - A legjobb pillanatban jöttek. Ha bármiben a szolgálatukra lehetek, csak szóljanak.
Az egyik tündér erre előlépett.
-Ami azt illeti, talán már most leróhatná a tartozást. - szólalt meg mély hangon - A csapatommal küldetésen vagyunk. Szállásra lenne szükségünk az elkövetkezendő néhány hónapra.
-Megtiszteltetés lenne, ha nálunk laknának addig - mosolyodott el apám, mire a tündérek meghajoltak és visszavonultak a csapatukhoz.
Ekkor az alfa felénk fordult.
-Vége a háborúnak. Újra itt vagyunk. Most már minden rendben lesz! - mosolyodott el bíztatóan, mire a lelkemben megnyugvás ébredt.
Nico közelebb lépett hozzám és gyengéden átkarolva a derekamat puszit nyomott a homlokomra.
Haza értünk.

The End