Paranormális Lány 2. /Befejezett/

9.fejezet-A nagy Titok

Lassan suhantam végig az erdőben, az oldalamon Nicoval. Most már csak az volt a fontos, hogy ne csapjunk nagy zajt. Még két perc volt a figyelemelterelés kezdetéig, addig meg kell húznunk magunkat az erdőben és csak utána indulhatunk.
A tisztás déli felénél végül leguggoltunk és vártuk a megfelelő pillanatot. Nem tartott sokáig.
Egy férfi rohant el előttünk, mire még inkább összehúztam magamat.
-Támadnak! - kiabálta körbe. - Támadnak! Mindenki ki a házakból!
Nico felé fordultam. Ő aprót bólintott, mire vettem egy nagy levegőt és kiugorva a bokrok közül, elindultam a megfelelő ház irányába. Nico közvetlenül mögöttem lapult meg, mintha az árnyékom lenne. Egy pillanatra megtorpantam és kilestem a ház fala mellett, hogy van e valaki a környéken, de mikor üresen találtam a tisztás közepét, gyorsabb tempóra kapcsoltam. Egyből balra fordultam, be a ház nyitva felejtett ajtaján. A lépcső alján meg is találtam a szobát, ahol a gyerekeket hagytuk, biztonságban. Csak reménykedni tudtam, hogy nem vitték át őket más helyre. Egyik szoba sem olyan nagy és olyan könnyen védhető, mint ez. Logikusnak tartom, hogy itt legyenek. A keletiek nem voltak annyira hülyék, hogy átköltöztessék a foglyokat, ezért mindenkit megtaláltunk a szobában.
-Nesrine! - ugrott a nyakamba Jeremy, mire szorosan magamhoz öleltem.
-Kiviszünk titeket innen! - jelentettem ki és elindultam felfelé a lépcsőn, a gyerekekkel mögöttem. Nico zárta a sort.
Mikor felértünk, befordultam balra, amerről jöttünk és hajtani kezdtem a kicsiket az erdő felé, ahol Joyce már várta őket.
A fejem mellett az ablak félig nyitva volt és azon keresztül hallottam, ahogy az ajtó csapódik a ház másik oldalán, majd beszélgetés szűrődött ki.
Gyorsabban hadonásztam a kezemmel sietésre bírva a kölyköket.
-Hihetetlen, hogy átvertek minket! - hallatszott egy dühös, férfi hang odabentről.
-Azért ez várható volt. Szerintem ideje lenne, hogy megtoroljuk a kis poénjukat - szólalt meg egy fiatalabb hang, amit azonnal felismertem. Sawyer.
-Nem bánom. De ne támadjunk. Nem sokára úgyis beadják a derekukat és vissza akarják majd szerezni a tisztást. Mi pedig készen fogunk állni rá. - nevetett fel az idegen férfi. Ekkor megérkezett mellém Nico az utolsó gyerekkel, mire felé fordultam.
-Küldd ki Joynak! Ezt neked is hallanod kell. Később hasznunkra válhat - mosolyogtam rá és intettem az ablak felé, amíg a kisfiú az erdő felé rohant.
-Itt lenne az ideje, hogy újra használatba vegyük a boszik segítségét - szólalt meg Sawyer önelégülten.
Nico kikerekedett szemekkel nézett rám. Megráztam a fejemet, jelezve, hogy nem igazán értem, miről beszél.
-Jó ötlet. Küldj követeket a boszorkányok földjére. Jöjjenek azonnal! - parancsolta az első hang, aki egyértelműen Sawyer felett állt.
Ekkor kivágódott az ajtó és egy harmadik férfi lépett be.
-Megszöktették a foglyokat! - jelentette be pánikolva.
Nicora pillantottam és nem kellett egyikünknek sem megszólalnia, ahhoz hogy tudjuk, itt az ideje lelépni.
Rohanni kezdtünk az erdő felé, ahol már csak Kali várt ránk. Joyce és Owen már elindult a kicsikkel a sátrak felé.
-El sem fogod hinni, amit most mondok! - pillantottam a nővéremre, miközben egymás mellett rohantunk.

Mire apáék visszaértek a táborba, az összes gyerek megmosdott és tisztán várta a vezetőséget apa szobájában. Nevetés hallatszott és a sátor feltárult.
-Igen. Egyetér... - kezdett bele apa egy mondatba, aztán teljesen lefagyott, mikor megpillantotta a kölyköket. - Mi folyik itt? - nézett végig ötünkön.
Kali elmosolyodott. Ilyet is ritkán látni.
-Minek tűnik? - kérdezett vissza.
Apa végigjáratta a tekintetét a kicsiken, aztán Kalira pillantott.
-Mind megvannak? Nem esett bajuk?
-Semmi bajuk. - mosolygott a nővérem.
-Remek. Nagyon szép munkát végeztél - dicsérte meg apa a nővéremet, de csak őt, és közben intett a kölyköknek, hogy menjenek ki.
-Nem csak én vol... - kezdte Kali, de apa közbevágott, ezúttal nekünk intézve a szavait.
-Belétek meg mi ütött? Világosan megmondtam, hogy ne menjetek a tisztás közelébe. Erre mit csináltok? Pont az ellenkezőjét annak, amit kértem!
-Dehát megmentettük a túszokat. Ez volt a lényeg, nem? - fakadt ki Owen. - Hogy lehetsz ennyire hálátlan?
-Szembeszegültél az akaratommal. Az alfád vagyok! Engedelmeskedned kellene nekem, nem pedig lázadni!
Ezt a pillanatot találtam tökéletesnek a nagy hír bejelentésére. Mástól egyébként sem szakadna meg a vita.
-A keletiek boszorkányokkal szövetkeztek. - mondtam ki, mire a sátorban hirtelen teljes csend lett, ami az előbbi ordítozás után sértette a fülemet.
-Mi? - kerekedett ki apa szeme.
-Nicoval hallottuk, amint éppen arról beszélnek, hogy újra a segítségüket kérik. - meséltem el. Nico közben folyamatosan bólogatott, egyetértve velem.
Owen idegesen a hajába túrt láthatóan ő sem számított erre.
-Akkor mi sem hagyjuk magunkat. Owen, Kali, Nesrine, Nico. Ti lesztek a követeink. Hajnalban útnak indultok a tündérekhez. - jelentette ki apa, mire mi, négyen teljesen lefagytunk.

Hello, mindenki!
Kezdtem egy új történetet, egy Teen Wolf fanfictiont. Akit érdekel, az Alfaság Testközelből címen megtalálja.
Jó olvasást!
Puszi: AD