Paranormális Lány 2. /Befejezett/

3.fejezet-Egyedül

Az út nagyobb része csendben telt. Egyikünk sem szólalt meg és én úgy láttam, hogy ebben a helyzetben talán ez így jobb is. Az erdő hangja ölelt körül minket és megnyugtató hatást keltett bennünk. Egy idő után feltűnt a szemünk előtt az a terület, ahol letelepedtünk. A sátrak és a fák közötti különbség könnyen kivehető volt. Nem tudtunk ezekkel rendesen elrejtőzni.
Nico megtorpant.
-Nem értek veled egyet, de ez nem azt jelenti, hogy megállítalak. A te döntésed. Nem szólok bele, de ameddig azt a srácot korrepetálod, én elkerüllek. És ne várj mást-suttogta halkan, aztán ismét elindult, otthagyva engem az erdőben. Elszorult a torkom és könnyek csípték a szememet. A térdem megroggyant, mire a földön kötöttem ki. Szorítást éreztem a mellkasomban, aminek hatására kicsordult az első könnyem. De közel nem az utolsó. Hosszú órákig ültem a homokban és a könnyeim csak folytak és folytak. Nem akartak elállni. Fogalmam sem volt, hogy mitévő legyek. Végül behúzódtam a fa mögé, úgy hogy senki ne lásson, de pechemre ez nem sült el jól, ugyanis az ösvényen, ahol nem rég mi jöttünk, most megjelent Joyce.
-Nesrine?-nézett rám kikerekedett szemmel.-Jól vagy?
Gyorsan megtöröltem a szememet.
-Igen. Semmi bajom.
Joyce megállt előttem és kíváncsi tekintettel bámult az arcomba.
-Nem hiszek neked-rázta meg a fejét és leguggolt, hogy az arca egy vonalba kerüljön az enyémmel-Mi történt?
Joyt aztán nem könnyű lerázni.
Elmeséltem neki mindent, onnantól, hogy Liam megkért, segítsek neki matekból, odáig, hogy Nico elviharzott és Joyce csendben hallgatott végig.
-Ez most Nico hibája. Ne érezd rosszul magadat a helyzet miatt. Te csak segíteni szeretnél, és Liam megérdemli. Én kedves dolgokat hallottam róla. Nem tűnik gonosz srácnak.-mosolygott rám az oroszlánlány bíztatóan.
-Akkor szerinted korrepetáljam Liamet?
Joyce határozottan bólintott.
-Természetesen.
-Oké-suttogtam szipogva.-De mi lesz Nicoval?
-Idővel rájön, hogy hülyeséget követett el és akkor bocsánatot kér majd. Ha nem teszi meg, akkor egy idióta és nem érdemel meg téged.
-De én szeretem azt az idiótát-sírtam el magamat újra, mert az a tény, hogy elveszítem Nicot rettenetesen fájt.
-Tudom.-suttogta Joyce halkan és ekkor eszembe jutott, hogy mennyire elpirult, amikor megjelent a bátyám.
-Neked tetszik Owen?-kérdeztem hirtelen, annak érdekében, hogy eltereljem a gondolataimat Nicoról.
Joyce teljesen elsápadt. Az arca szinte világított a sötét éjszakában.
-M...Mi?-dadogta-Én...Én nem. Mármint szerintem tökre rendben van meg minden, de nem. Én nem. Nem.-suttogta és attól féltem, hogy ha még tovább faggatom, akkor elájul.
-Oké. Csak kérdeztem.-vontam meg a vállamat és letöröltem egy könnycseppet az arcomról, miközben Joy arcába visszatért a szín. Felsóhajtott.
-Szerintem vissza kellene mennünk a táborba. Már biztos mindenki alszik.-pillantott el a vállam felett, aztán felkászálódott és segített nekem is felállni. És a teljes sötétségben mind a ketten elindultunk vissza, a táborba.

A sátorban a mellettem lévő hely üresen tátongott. Már este, mikor elaludtam sem feküdt ott senki és reggel sem, mikor felébredtem.
"Nem szólok bele, de ameddig azt a srácot korrepetálod, én elkerüllek."
Szóval így értette. Nagyot sóhajtottam és ülő helyzetbe tornáztam magamat. A sátorban még mindenki aludt, de akárcsak tegnap, Kali ma is korábban ébredt fel, mint én és mostanra csak a kisimított takaró maradt a helyén. Kinyújtottam a karjaimat és akárcsak egy macska, nagyot nyújtóztam, aztán kiléptem a sátorból. A fák között halványan ki lehetett venni egy kevés fényt, ahol majd a nap egy óra múlva felkel. A sátraknál néhányan fel-le járkáltak, de egyébként nyugalom volt. Észrevettem Kalit, amint éppen egy kávésbögrével a kezében belép apa sátrába. Gyorsan, mielőtt még több időt vesztegetek el, beléptem a fák közé és egy gyors alakváltást követően futni kezdtem. Ez volt az egyetlen esélyem, hogy kiverjem Nicot a fejemből, legalábbis elsőre ezt gondoltam, de sajnos a futás régi emlékeket hozott a felszínre. Az első találkozást, amikor elüldöztem, amikor versenyeztünk, amikor velem töltötte az éjszakát, itt az erdőben vagy mikor itt tanítottam harcolni Nicot. Mindegyik újjabb és újjabb érzéseket kavart fel bennem.
Mire észbekaptam, már annál a fánál voltam, ahol először találkoztunk és ezt a helyzetet már nem tudtam a szönyeg alá söpörni. Alakot váltottam és zokogva zuhantam a porba.