Paranormális Lány 2. /Befejezett/

4.fejezet-Fájdalom

Feldagadt, vörös, kisírt szemekkel tértem vissza a sátrakhoz. Joy azonnal észrevett.
-Nesrine!-kiáltott meglepetten és felém indult. Hátán iskolatáskája pihent, szinte teljesen laposan. Nem is csoda, hiszen mi általában minden tankönyvet bent hagyunk az iskolában. Fölösleges mindig hazahozni őket-Szörnyen festesz!-mérte végig Joy az arcomat.
-Kösz!-mordultam fel-Nagy lökés ez az önbizalmamnak. Na és te hogy vagy?
-Tudod, hogy nem úgy értettem-rázta meg a fejét szomorúan és a szemében együttérzés csillant.-Gyere! Szedd össze a cuccodat, öltözz át és majd a suliban rendbehozlak!-húzott ki egy falevelet a hajamból.
Bólintottam, és akár egy zombi, indultam el.

Az suliban könnyebb volt feltűnésmentesen besurranni a mosdóba, mint hittem. Senkinek nem szúrt szemet a kisírt szemem. Megálltunk a tükör előtt, bár én legszívesebben messziről elkerültem volna a tükörképemet. Nem akartam látni, hogy milyen szörnyen festek, elég volt érezni. Joyce előkotort a táskájából egy korrektort és óvatosan eltűntette vele a-most már csupán piros-szemem körötti bőrt. Így már vissza is tértem régi önmagamhoz. Egy dolgot kivéve...
-Nem tudnál egy kicsit mosolyogni?-pillantott rám Joy-Tudom, hogy nem éppen rózsás most a helyzet, de nézd a dolgok jó oldalát!
-Jó oldalát? Mi a jó abban, hogy a fiú, akibe szerelmes vagyok, elkerül. Teljesen levegőnek néz, mégpedig direkt! Szó se róla, tényleg nagyon jó! Vigyorogjak, miközben a szívem szétszakad!-fakadtam ki, de azonnal meg is bántam. Nem Joy tehetett róla. Ő csupán csak segíteni akar, én pedig így bánok vele. Milyen ember az ilyen? Nem csoda, hogy Nico nem jön a közelembe-Ne haragudj!
-Az én hibám!-rázta meg a fejét Joyce-Hiába szeretném azt mondani, hogy átérzem a helyzetedet, nem tehetem. Nem tudom, hogy mit érzel, és azt sem tudom, hogyan lehet kikecmeregni ebből az egészből...
Erre felkaptam a fejemet.
-De. Tudod te!
-Mit tudok?-vágott értetlen fejet, mire nekem vigyoroghatnèkom támadt.
-Hogy csinálod?-hagytam figyelmen kívül a kérdését-Mindig mosolyogsz, pedig pontosan tudom, hogy legbelül mindig azt érzed, amit én most. Hogy csinálod?
Joy szemében felismerés csillant, mégis megrázta a fejét.
-Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz!
-Owenről!-vigyorogtam rá, mire azonnal elsápadt.
-Dehát én tegnap már mondtam, hogy nem...én nem tekintek úgy a bátyádra. Én...-kezdett motyogni és egyre fehérebb lett az arca, mígnem teljesen felvette a mögötte lévő fal színét.
-Igen. Te mondtad, de tegyük hozzá, hogy elég rosszul tudsz hazudni.
Nagyot sóhajtott.
-Mióta tudod?-pillantott rám félve.
-Tegnap, a folyosón jöttem rá. Tisztában voltam vele már akkor is, mikor az ájulás környékén teljes erőbedobással tagadtad az érzéseidet.-mosolyodtam el.
-És...nem...nem is haragszol?-vonta fel a szemöldökét meglepetten.
-Nem. Már tegnap sem haragudtam. Kedves lány vagy, megérdemled a bátyámat!
Joy fülig vörösödött.
-De hogy csinálod?
-Nem lehet valami jó a módszerem, ha te két nap alatt rájöttél-nevetett fel kínosan.
-Az enyémnél biztosan nem rosszabb-intettem a szemem felé, amelyen most már egyáltalán nem látszódott a vörösség.
Joyce mosolyogva bólintott, jelezve, hogy ez igaz.
-Rendszerint próbálok nem gondolni rá, mert attól csak még szomorúbb leszek. Kedvesen beszélek vele, már amikor éppen nem vörösödöm teljesen el. Ez nálad viszont most nem válhat be. Szóval szerintem most inkáb csak koncentrálj Liamre és a korrepetálásra. Az el fogja vonni a gondolataidat-vonta meg a vállát-Más ötletem nincs.
-Rendben. Köszi. Ez beválhat!-bólintottam és a tükörképemre pillantva megigazítottam a hajamat, aztán mind a ketten kiléptünk a folyosóra. Szinte azonnal belebotlottam Nicoba és mind a ketten majdnem a padlón kötöttünk, de Nico megtartotta az egyensúlyát és engem is elkapott, mielőtt óriásit taknyoltam volna.
-Ne hara...-kezdett bele, aztán észrevette, hogy én vagyok az-Oh!
A keze azonnal elengedett, amitől egy jó nagy adag csalódást éreztem.
Megköszörülte a torkát, aztán egyetlen szó nélkül ott hagyott.
-Uh! Ez durva volt!-suttogta Joy halkan.
-Van egy olyan érzésem, hogy így nehéz lesz figyelmen kívül hagyni-nyögtem fel, Nico után nézve, mire a mellettem álló lány egyetértően bólintott.

A negyedik óráig semmi nem történt. Nicoval nem futottunk össze és nem is hallottunk egymás felől a szünetekben, de a negyedik óránk együtt volt, Joy nélkül. A terem előtt álltam meg, aztán vettem egy nagy levegőt és beléptem az ajtón. Nico ezúttal nem az enyém melletti helyen ült, hanem három sorral előrébb, Curtnee mellett. Egy pillanatra megtorpantam. A lány teljes testével Nico felé fordult és a tenyere a jaguárfiú karját simogatta, közben folyamatosan beszélt, Nico pedig nagy figyelemmel követte a társalgást. A szemem szúrni kezdett, de visszafogtam magamat. Megint vettem egy nagy levegőt, aztán elindultam hátra, az utolsó sorba. Normális esetben Curtnee mellett Liam ül, ami azt jelentette, hogy a srác ezúttal mellém fog kerülni. Helyet foglaltam és előkotortam a füzetemet. Az ajtó kitárult és Liam lépett be, kócos hajjal és félig nyitott táskával. Erre kénytelen voltam elmosolyodni. Mögötte megjelent a tanár.
-Most, hogy Liam is megtalált az osztálytermet, talán elkezdhetjük a tanórát-pillantott körbe és kinyitotta a tankönyvét. Halk duruzsolás követte a bejelentését, de egyébként csend volt.
Liam lehuppant mellém és kedvesen rámmosolygott.
-Jó reggelt!-nevettem fel és a haja felé intettem-Sosem szoktál fésülködni?
Félmosolyra húzta a száját.
-Elaludtam. Azért még áll a délutáni korrepetálás?
-Természetesen.-bólintottam határozottan, aztán visszafordultam a tanár felé. Ekkor megakadt a szemem Nicon. A fejét enyhén balra fordította, pedig Curtnee nagyban magyarázott neki jobbról, és a padlót bámulta. Beletelt egy pillanatba, mire rájöttem, hogy hallgatózik. Elakadt a lélegzetem, de Nico szinte azonnal vissza is fordult Curtneehez és ezúttal csupán kíváncsiságból, kiélesítettem a hallásomat.
-...és miért tetted?-kérdezte Curtnee és egy szőke tincset lazán hátradobva a válla felett Nicora mosolygott.
-Már nagyon idegesített a csaj!-nevetett fel Nico, mire a mellkasom összeszorult.
-Nesrine?-suttogta Liam lágyan, de a kiélesedett hallásomnak ez is kiabálásként hatott.-Jól vagy?
Ismét Liamre fókuszáltam és ekkor észrevettem, hogy kicsordult egy könnyem.
-Nem...én...ki kell jutnom innen-motyogtam, aztán felugrottam és a tanárt figyelmen kívül hagyva kirontottam a folyosóra, egyenesen be a mosdóba.
Akadozva lélegeztem és azt hittem, hogy ott nyomban ájulok el, ha nem jutok friss oxigénhez. A könnyeim ismét megindultak, mire a látásom elhomájosult. A homlokomat a hideg csempének nyomtam és vártam, hogy csillapodjon a fájdalom a mellkasomban. Tudatalatt érzékeltem, hogy kinyílt a mosdó ajtaja és valaki belépett, de nem volt kedvem most Liam társaságához, ezért nem néztem fel. A térdem hirtelen megroggyant és majdnem a földre zuhantam, de ekkor két kar fonódott körém és megtartott. Lehet, hogy mégiscsak jobb, hogy Liam idejött. Teljes testemmel felé fordultam, de csak annyira voltam magas, hogy a mellkasával találjam szemben magamat. A térdem újra megrogyott, de ezúttal Liam nem tartott vissza. Lassan csúszott le a csempének támaszkodva és gyengéden közelebb húzott magához. Az egyik keze a hátamat simogatta, míg a másik a derekamnál tartott. Ekkor beugrott egy emlék. Nico ugyanígy tartott engem a karjaiban, mikor az erdőbe rohantam azután, hogy kiderült, Sawyer a keleti falka tagja. Ettől újra megindultak a könnyeim. Legalább húsz percbe tellett, mire elapadtak a könnyeim.
-Menj...menj vissza az órára-szipogtam Liamnek és megpróbáltam eltolni magamtól, de ő nem engedett.
-Nem akarok az órán ülni, tudva, hogy te itt sírsz a lányvécében.-suttogta. De ez nem Liam hangja volt.
A látásomat már nem ködösítették el a könnyek, így ki tudtam venni a pólót, amelyet teljesen eláztattam a könnyeimmel. Egy türkizkék felső. Pedig tisztán emlékszem, hogy Liamen fekete póló volt.
Felemeltem a fejemet és egyenesen belenéztem egy fűzöld szempárba, melyben együttérzés, szomorúság és bánat kavargott. Nico kissé lehajtotta a fejét és gyengéden a számra szorította az övét.