Belső hangok

Világom

Lassú léptek keresztezik heves levegővételeimet.
Gyorsan lüktet a szív: 1, 2, 3.
S már is messze jár az idő.
Ellenségem az nekem, nem más.
Ha érzek barmit is, kín és fájdalom az.
Bánat.
Feledtem a boldogat.
Szép? Volt vagy lesz, de nincs!
Helyem, egy világom, sötét, fekete, hangok lakják.
Piros a lámpa, majd zöld. Vándorló lelkek lépegetnek a zebrákon.
Park nincs. Hogy mi van? Komor, bús üresség.
Romnak romja ez itt, pusztult világok egyike.
Bár háború nem volt, mégis vesztes vagyok.
Maga tette ezt? - kérdezném, de nincs kitől.
Talán régen válaszolt volna valaki.
Igen!
De itt hagyott, messzi vidéken járhat már.
Én maradtam.
De nem azért, mert maradni akartam.
Csönd.
Társam az nekem, kíséri utamat.
Még akkor is, ha ingovány a talaj.
Nem látok a távolba, de nem is kell.
Jól ismerem én minden zugát e tájéknak.

Miért?