Titkok és Hazugságok II.

6. Ne bízz benne! /Vicky szemszöge/

Ledöbbentem. Elképzelni se tudtam, hogy az a lány, akit napok óta Dannyval látok, a húga lehet, azonban egyben meg is nyugtatott, hogy nincs köztük egyéb egy testvéri kapcsolatnál. Talán hallgatnom kellett volna apura és Sarara, amint próbáltak meggyőzni, nyílván csak féltékennyé akar tenni, ami persze sikerült is, de nem hiszem, hogy szándékosan tette volna. Mi van, ha még csak tudatában sem volt, hogy emiatt vagyok vele közömbös, hogy épp emiatt távolodtam el tőle még Rufeán. Most viszont szívesebben elnevettem volna magam kínomban, de nem tettem, mert akkor biztosan nem tudtam volna abbahagyni és mindenki hülyének nézett volna, így inkább csak kedvesen rámosolyogtam Shannonra, aki viszonozta gesztusomat. Tekintetében nem volt semmi megvetés, se gúny, semmi negatív, sokkal inkább kedvesség és öröm bújkált benne, és ez csak a szemében látszott. Aztán kiderült, hogy egy sereg dologról tudunk beszélgetni, és mindenen képesek vagyunk nevetni, emiatt örültem, hogy a szobatársam lett, míg a bátyja megkapta Carlost. Hát nem tudom, ha Danny kicsit jobban megismerné a spanyol fiút, biztosan másként vélekedne róla, és ez az összezártság lehet jót tesz nekik. Bízom benne, kicsit közelebb kerülnek egymáshoz. Azt nem mondom, hogy a végén barátok lesznek, erről szó sincs, mert tudom, ez lehetetlen, de legalább annyiban egyszerűbb lenne velük, ha egy kicsit is elviselnék egymást. De azt hiszem, erre még várnom kell, nem is keveset. Hjajj.
A berendezkedés után elköszöntem Carlostól, majd belevetettem magam a munkába kezdve egy megbeszéléssel. A hallba érve megkerestem az újdonsült csapatomat, és leültem Will mellé, majd miután Marc és Dani is megérkezett Livio belekezdett a másfél órás meetingbe. Először üdvözölte az egyetemistákat, akik hétről hétre versenyképessé teszik a motoromat. Ezen elvigyorodtam. Aztán áttértünk a heti programra, vagyis csak a szokásos. Sajtótájékoztatók, edzések és a verseny, mindez némi megszakítással ötvözve. Ezalatt edédidőt, szabadidőt és egy pályabejárást értek, amit a délután folyamán meg is ejtettünk. A kamionokról leszedtük az erre a célra alkalmas járgányokat. Amikor odaállítottuk őket a teherautók elé, meglepetésemre megjelent Carlos.
- Mit nem adnék, ha elvinnél egy körre. - simította végig a kezét a tizenhármason, majd megállapodott a kézfejemen.
- Mit? - kérdeztem, ő pedig közelebb hajolt hozzám, amikor valaki elkezdett köhögni mellettünk.
- Ez aztán a teljesítmény. - fonta össze a karját Danny a mellkasa előtt. - Nemrég váltál le Mary szájáról, most meg már Vickyére pályázol?
- Tessék? - néztem rájuk felváltva hitetlenkedve.
- Rémeket látsz, haver. - felelte Carlos figyelmen kívül hagyva a kifakadásomat.
- Akkor nyílván az ikertesódat láttam vele. - húzta gúnyos vigyorra a száját.
- Az lehet, látod. - utánozta Carlos, én meg úgy éreztem, kezd felmenni bennem a pumpa. Carlos és Mary? Az kizárt, akkor Carlos nem szidta volna előttem, nem mondta volna, hogy Mary rajta kívül több fiúval is volt. Na, meg egész héten mellettem volt és segített, jóbarátként viselkedett. Semmi nem szól ellene. Nem, nem, nem és nem. Ám a szívem azt súgta, hogy Danny soha nem hazudna nekem, de most kissé kételkedtem benne, viszont nem tudtam nem észrevenni a szemeiben megcsillanó őszinteséget, így elindultam felé. Ezt látva nyertes mosolyt villantott Carlosra, miközben felült a robogójára.
- Ezt töröld le a képedről! - emeltem rá a mutatóujjam, majd felvéve a sisakomat felszálltam mögé és elindultunk a pályára.
Párszor már ábrándoztam róla, milyen lenne vele motorozni, erre most megkaptam. Átfontam a derekát, a fejemet meg a hátának döntöttem. Jó érzés fogott el, szabadnak éreztem magam, ahogy pár perc elteltével kitártam a karjaimat. Olyan volt, mintha repülnék, miközben a szembeszél átszökik a ruhámon és teljesen rám simítja. Danny óvatosan vette a kanyarokat, ügyelve arra, nehogy megszakítsa a képzelgésem, viszont mégis kiragadott belőle, mikor egy pillanatra hátrafordult.
- Nem kéne bíznod benne. - kiabálta túl a motorzúgást és a szelet.
- Miért? - hajtottam a vállára a fejem, hogy jobban halljon.
- Mert csak kihasznál. - mondta, és megfogta a kezem. - Nem akarom, hogy újra megsérülj miatta.
- Nem fogok.
- Ezt csak azért mondod, hogy megnyugtass, ugye? - nevetett fel kínosan.
- Lehet. - vontam meg a vállam. - Nézd, tudom, hogy nem kedveled, sőt egyenesen ki nem állhatod, de tényleg sokat segített. Egy kis bizalmat megérdemel.
- És a valódi szándékán még nem gondolkodtál? - vetette oda, majd leállította a robogót, és teljesen hátrafordult hozzám. - Hogy megint csak ki akar használni? Téged és most már a hírnevedet is? Hogy csak a pillanatnyi ragyogás miatt csókolt meg pont a kamerák előtt?
- Idegesítette a látványod és nem tudta, mit csinál. - védtem meg Carlost. Danny hitetlenül felnevetett.
- Szerintem meg igenis tisztában volt vele, mit csinál. - meredt előre néhány fehér gumira. - Konkrétan provokálni akart, ráadásul olyan dologgal, ami a gyengém.
- A gyengéd? - néztem rá kérdőn.
- Igen, Vic, a gyengém. - zárta le ennyivel a témát és ismét gázt adott.
Pár perc múlva visszatértünk a körútról, a bokszban már folytak a munkálatok, ami a garázs felállítását illette. Carlos is besegített, mikor észrevett, elmosolyodott, de azonnal el is tűnt a vigyor az arcáról, amint meglátta Dannyt, aki megfogta a kezemet. A gesztusra felé fordultam, tekintetében némi aggódás, féltés és kérés keverékét véltem felfedezni. Tudtam, miért néz így, de képtelen voltam elfogadni a kérelmét. Továbbra sem gondoltam, hogy Carlos kihasználna, elvégre minden ember meg tud változni, ha van miért, és azt hiszem, a spanyol fiú is jóvá akarja tenni a dolgokat. Nem hiába segített. Ezt pedig egyetlen pillantással Kent tudtára is adtam, ő pedig kétkedő mosolyra húzva a száját elment, én meg egy szomorú sóhaj után besegítettem a fiúknak, hogy minél előbb végezzenek. Végül leszedtük a motorokat is a kamionokról, majd becipeltük a ládákat, amiben szállítottuk őket.
- Ki akarod nyitni? - lépett oda hozzám Emilio látva elámult arcomat.
- Nem kérdés. - feleltem továbbra is a dobozokat csodálva és elindultam feléjük.
Felpattintottam az egyik fedelét, ami alatt ott villogott a narancssárga ponyva, mely a járgányaim egyikét takarta. Tisztára úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek karácsonykor, amikor elkezdi kibontogatni az ajándékait. Én is azonnal látni akartam a szépségemet. Meg akartam érinteni, felülni rá, hallani a hangját, érezni a sebességét, az erejét. Szárnyalni akartam, de erre sajnos még várnom kellett, pedig már most kimentem volna a pályára. Hjajj, akkor ennyit a gyereknapról. Így a délután maradék részét a város felfedezésével töltöttem. Túrámra természetesen Carlos is elkísért, aminek örültem, mert így elmondhattam neki mindent, ami a lelkemet nyomta. Legalább is azóta, hogy Danny elmondta, mit gondol róla. Attól kezdve nem tudok szabadulni tőle, hiába védtem meg a barátomat, viszont meg kellett bizonyosodnom affelől, hogy Kentnek egyáltalán nincs igaza.
- Nézd, bármit is mondott neked az a gyökér, ne hidd el. - mondta kissé ingerülten. - Már elmondtam ezerszer, hogy megbántam, amit tettem veled. Hibáztam. De ha kell még írásba is adom és lepecsételem, csak hogy végre megbízz bennem. Viszont ahogy látom, ő előbb eléri ezt nálad, és ezáltal képes sikeresen befolyásolni. Mit számít az, hogy magadra hagyott a gondjaiddal? Kit érdekel, hogy a múlt héten én raktam össze a romjaidat? Igazad van, azt leszarja mindenki, mert most újra itt van az a seggfej, most őt kell isteníteni. - vágta a fejemhez, majd ott hagyott az utca közepén. Zavarodottan néztem távolodó alakja után. Egyszerűen nem értettem a kirohanását, mivel semmi olyat nem mondtam, hogy nem bízom benne, szimplán meg akartam győződni róla, hogy Danny igazságtalanul ítéli el. Puszta megerősítést vártam Carlostól, viszont ezzel a kifakadásával kissé megrendült benne a hitem.
- Minden oké, Vicky? - hallottam meg magam mellől Shan hangját.
- Fogjuk rá. - erőltettem egy mosolyt az arcomra. - Mit csinálsz erre? - váltottam témát.
- Veszek pár cuccot. - vonta meg a vállát, amin elnevettem magam, mert eszembe jutott Sara. - Velem tartasz?
- De csak, ha várost is nézünk. - adtam meg az ultimátumot.
- Oké. - egyezett bele, majd elindultunk a felfedező utunkra.
Shannonnal a vásárlás sokban hasonlított azokra, amiken Saraval voltam. Rengeteget beszélgettünk, különösen a testvéreinkről, meg a velük kapcsolatos vicces dolgokról. Aztán elmondtam neki, igazából pár hete tudtam csak meg, hogy Marc és Alex a bátyáim. Furcsamód nem lepődött meg ezen, ami egyet jelentett azzal, hogy Danny elmondta a húgának a történetemet, ami szerintem nem baj, legalább érdekesebbé teszi az életem. Azért meséltem neki Rebeccaról, Richardról, Christinaról és a volt munkámról a szerkesztőségben, amitől még most se jövök izgalomba. Viszont az már a múlt része, csak a kezdet volt az álmaim megvalósítására. Most pedig itt vagyok egy zsúfolt és kissé zűrös, ám izgalmas élettel.
- Majd csak helyre áll az a káosz. - vetett rám egy bíztató mosolyt a tükörből.
- Remélem. - mondtam egy sóhajtás közepette.
- Figyelj, lehet, a bátyám nem becsült meg eléggé az elmúlt hetekben, de azt tudnod kell, hogy mindennél jobban szeret. - tette a kezét a vállamra. - Mindent megtenne érted, és szeretné helyre hozni veled a dolgokat, viszont...
- Rosszul esett neki, hogy a múltkor nem figyeltem rá.
- Igen.
- Emiatt hitted azt, hogy Carlos a barátom?
- Meglehet. - nevetett fel kínosan. - Ne haragudj érte!
- Semmi baj, meg tudom érteni. - pillantottam oldalra, és megláttam Maryt. Ezt nem hiszem el.
- Sziasztok. - tipegett oda hozzánk a szőkeség.
- Szia. - mondtuk egyszerre és ott hagytuk a fülkéknél.
- Vicky. - szólt utánam, mire megtorpantam. - Sok sikert a hétvégére. - lépett közelebb. - Szükséged lesz rá. - kacsintott rám és elindult a rózsaszín ruhák felé. Ezzel meg mit akart?
Még a szállodában is eme kijelentésén gondolkodtam, mivel egyáltalán nem úgy hangzott, mint aki úgy gondolja, sokkal inkább az ellenkezőjét kívánja. Tőle pedig minden kitelik, hogy meg is valósítsa, úgyhogy biztos, ami biztos alapon többször ellenőriztetni fogom a motorjaimat. Ezt pedig jól is tettem, ugyanis másnap Will értesített, hogy valamilyen oknál fogva bedöglött a váltó, úgyhogy a csütörtöki tesztemnek annyi. Csodás, mondhatom. Emiatt egész nap kissé feldúlt voltam, amit az autogramosztáson és a sajtótájékoztatón igyekeztem leplezni, de amint eltűntek a kamerák újra ideges lettem. Mondanám, hogy az ilyesmi előfordul, mert tényleg így van, viszont úgy kevesebb esélyt látok rá, ha az ember nem használja a versenygépet. Emiatt pedig sehogyse stimmelt ez a hiba. Természetesen a csapatom megoldotta a problémát egy délután alatt, ám így lecsúsztam a beállítások kipróbálásáról, de annál többet tudtam meg a pálya állapotáról és az időjárásról. Na, ja, pont azok érdekeltek a legjobban.
Másnap azonban újult erővel és energiával vágtam neki a napnak, sőt talán kicsit túl is pörögtem. Kezdve azzal, hogy ráugrottam szobatársam ágyára, aki nyöszörögve megkérdezte, mégis mi a francot csinálok reggel hétkor. Hát igen, jóformán magam sem tudtam, csak annyit, hogy ma végre motorra ülhetek és versenyezhetek a bátyám időivel. Ez pedig már alapból feldobta a napom, annyira, hogy nem is figyeltem, mikor nekimentem valakinek.
- Ezekszerint valóban igaz, hogy a történelem megismétli önmagát. - nevetett fel Danny.
- Igen, de akkor egészen más hangulatban voltunk. - emlékeztettem.
- Igaz. - vett magára némi komolyságot, de csak egy pillanatra. - És minek köszönhető a jó kedved?
- Találgass! - kacsintottam rá, majd kikerülve őt elindultam reggelizni, de elkapta a csuklómat.
- Carlos miatt? - kérdezte szeméből eltűnt boldogsággal.
- Nem. - feleltem őszintén. - Tegnap nem is beszéltem vele igazán, mert lekötött, hogy a motoromon a váltó valahogy tönkrement. - ecseteltem.
- Azt hogy? - ráncolta össze a homlokát.
- Fogalmam sincs, de Willék már megjavították, úgyhogy mehetek szárnyalni. - ragyogott fel ismét a szemem.
- Az tök jó. - mondta kevésbé lelkesen.
- Gond van? - néztem rá aggódva és megfogtam a kezét, ő pedig összekulcsolta az ujjainkat, ami már hiányzott.
- Nem, csak elgondolkoztam. - mosolyodott el halványan.
- És mire jutottál?
- Hogy nem kellene megbíznod Carlosban.
- Hjajj... - sóhajtottam. Eszembe jutott a kirohanása, ami Danny javára hajazott, de mégis ott volt mellette az elmúlt hét. Csak tudnám, miért ragaszkodsz hozzá ennyire. - szólalt meg egy gúnyos hang a fejemben. - Volt már úgy, hogy feltettél valakinek egy egyszerű kérdést, amin egyből felhúzta magát ezzel elbizonytalanítva téged?
- Néhányszor, igen. Miért?
- Semmiért. Csak kérdeztem. - vontam meg a vállam, ám ő egy pillanatra megállt és maga felé fordított.
- A semmiért nem kérdezted volna meg. - emelte fel a fejemet, hogy a szemébe nézzek.
- Nem fontos. - hárítottam, de ő nem hagyta annyiban. - Jó, oké. - emeltem magam elé védekezően a kezem. - A minap volt...
- Hát itt vagy? - szakított félbe Carlos hangja. - Tudhattam volna, hogy te tartod fel. - fonta keresztbe a kezeit mellkasa előtt. - Igazán rájöhetnél már, hogy elszúrtad az esélyeidet nála.
- Rájöttem, hidd el, de korán sem annyira, mint te. - lökte meg Danny a vállával, majd folytatta útját. Szúrós szemmel néztem a mellettem álló fiúra és a brit után mentem.
- Ne csináld már, Vic, jobbat érdemelsz nála. - kiáltott utánam, de nem figyeltem rá, csak követtem a célomat.
A két fiú közti reggeli incidenst követően a nap további része remekül alakult, kezdve egy eszméletlen szabadedzéssel, amit természetesen egy második is követett. Egyszerűen nem tudtam betelni a motor erejével, se a hangjával, se azzal az elektronikával, melyet Willék csak jobbá tettek a különböző beállításokkal. Ennek köszönhetően az első két training után én voltam az élen, hiába tudtak rá válaszolni a yamahások, a ducatisok és Marc, nem értek el vele semmit. Ám szombaton mégis találtak rá ellenszert olyannyira, hogy a bátyám, Dovi és Jorge is előttem végeztek a kvalifikáción, bár ebben az is közrejátszott, hogy megint gondjaim akadtak a váltóval és egyszer el is estem miatta. Szerencsére nem volt komoly bukás. Az időmérő után természetesen átnéztem a motoromat és a váltókar vezetékén találtam egy sérülést, ami sokkal inkább hasonlított egy vágásra, mivel ahhoz eléggé szabályos volt, mint egy szakadásnál, ezért rá is kérdeztem Willnél, hátha tudja, mi történt, azonban nem tudott segíteni, csak annyit mondott, hogy egyszer látta Carlost a járgányom közelében. Danny megmondta, hogy ne bízz benne. - szólalt meg ismét az a hang a fejemben. Jó, igen, mondta, de ez még nem jelenti azt, hogy ő buherálta meg a gépemet. Sose tenne olyat, amivel szándékosan okozna balesetet valakinek. Ennyire azért ismertem és bíztam benne. Ez az, hogy bíztam benne.
Vasárnap persze verseny előtt azért beszéltem vele, és bocsánatot kértem tőle, amiért elhanyagoltam, amit megértett, pusztán csak annyit kért, hogy futam után menjünk el valahova, én pedig naivan belementem. A rövidke eszmecserénk után elindultam átöltözni, ami nem volt eseménytelen. Amikor elkészültem, kiléptem a kamionból és belebotlottam Marybe.
- Hát te? - kérdeztem cseppet se barátságosan.
- Csak sok szerencsét akartam kívánni. - mondta hamis mosollyal az arcán.
- Megvolt, kösz. - feleltem közömbösen és ott hagytam.
- Kéz - és lábtörést. - szólt utánam, válaszul pedig megkapta a középső ujjam.
A bokszba érve felvettem a kesztyűm és a sisakom, és vártam, hogy kinyíljon a bokszutca. Addig hallgattam a csapatom utasításait, miszerint figyeljek az abroncsokra és igyekezzek gyengéden bánni velük, akárcsak a váltóval, még annak ellenére is, hogy megjavították. Amint felvillant a zöld lámpa, néhány pilóta után én is kigurultam a pályára nyomomban a két csapattársammal. A rajtrácsra érve Dani elfoglalta a nyolcadik rajtkockát, míg Marckal az elsőt és a negyediket. Jobban belegondolva nem is olyan rossz, hogy közvetlenül mögülle kell indulnom, sőt mi több, így az egyik yamahást és ducatist is meglephetem. Ezen gondolkodtam, mikor egy riporter odajött hozzám, és megkérdezte, sikerült-e kiküszöbölni a hibát a versenyre.
- Igen, a csapatom igyekezett mindent megtenni. - feleltem készségesen. - Megtaláltuk és megoldottuk a problémát, amit a váltó meghibásodása okozott. Szóval most már készen állunk egy újabb dobogóra, vagy akár egy győzelemre is.
- Van esélyed rá? - vigyorodott el.
- Az esély eddig is megvolt, pusztán csak élni kell vele. - válaszoltam diplomatikusan. - Minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy előrelépj akár az életben, akár itt a pályán. Mindenki a jobbnál jobb eredményekért küzd, emiatt képesek csatázni is egymással, esetleg kihasználják a másik figyelmetlenségét. Az már más kérdés, hogy ki veszi észre mindezt.
- Köszönöm, Victoria. - zárta le a mini interjút. - Sok sikert kívánok. - mosolyodott, majd elindult Jorgehoz, ezzel magamra hagyva a gondolataimmal, amik most már kizárólag a versenyre koncentrálódtak, ahogy az előttem lévő Marqueznek is.
Pár perccel a rajt előtt elkezdtem a szokásos manővereimet, miközben egy pillanatra oldalra néztem. A kerítés mögött megláttam a két Kentet, mellettük pedig Carlost és Maryt, miközben a lány senkitől se zavartatva magát simogatta a mellette álló fiú kezét. Amint a srác észrevette, hogy figyelem, lerázta magáról a szőkeséget. Ez a jelenet kissé túl gyorsra sikeredett, ami gyanakvóvá tett, és cseppet se pozitív irányba hajlott a dolog. Emiatt a látványra megvető mosolyra húztam a számat a sisak alatt, majd elindultam a bátyám után a felvezető körre, amit most se nyomtam meg teljesen, ám amint kigyúltak a rajtot jelző piros lámpák ágyúgolyóként száguldottam el Marc és Dovi között, ezáltal másodikként fordultam rá az első kanyarra fokozatosan tartva Jorge tempóját, így néhány balos és jobbos után leszakítottuk magunkról üldözőinket. Egy körön kísértem a kilencvenkilencest, végül az utolsó kanyarban kihasználva hibáját belső íven megelőztem, onnantól kezdve pedig elkezdődött kettőnk között a győzelemért folyó csata. Ez annyiból volt gáz, hogy ezzel felhoztuk magunkra a bátyámat és Dovit. Na, igen, jó volt ez a kis harc a srácokkal és élveztem is, egészen addig, amíg megint nem kezdett el meghülyülni a váltóm. Így a bokszutca bejáratáig mindenki megelőzött, aki a közelemben volt. A csapatom egyáltalán nem számított erre, emiatt a tartalék motoromat se tudták felkészíteni, úgyhogy kénytelen voltam feladni a versenyt, amit nagyon sajnáltam, sőt egyenesen dühített. Ezt pedig Carlos megjelenése csak tetézte. Nem tudom, honnan jött a felismerés, de hirtelen összeállt a kép. A kirohanása, a home-ban való megjelenése és az azzal együtt létrejövő meghibásodás, valamint a váltó vezetékén a semmiből feltűnő vágás, mindent rázúdítottam. Nem értettem, hogy volt képes szabotálni. Akkor jöttem rá, hiba volt újra megbízni benne, Dannynak pedig igaza volt.