Titkok és Hazugságok II.

9. Egy este a Temzén

Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ott vannak. Szinte már olyanok voltak, mint a piócák, amiket képtelenség levakarni magunkról, mert annyira ragaszkodnak hozzánk miközben a vérünket szívják. Egy örökkévalóságnak tűnik, mire megszabadulunk tőlük. Az én parazitáim pedig ők, akiket a gyógyászat helyett az ember megbetegítésére alkalmaznak. Arra, hogy tönkretegyék valakinek az idegrendszerét, negatív irányba tereljék a hangulatát vagy megakadályozzák a jó kedvében. Mindez meg is történt volna, ha Dannyék nincsenek mellettem. A jelenlétük segítségével sikerült kizárnom és megfeledkeznem Carlosékról. A sok nevetés és beszélgetés közepette eltűntek rólam a düh és háborgás jelei. Képes voltam kizárni őket a fejemből, azonban a szőkeség vinnyogó hangja kizökkentett a nyugodtságból.
- Nahát, micsoda véletlen. - tátotta el a száját szinte már meggyőző meglepettséggel, azonban valami azt súgta, pontosan tudta, hogy ott leszünk.
- Ja, óriási véletlen. - forgattam meg a szemem hátradőlve a széken keresztbe tett karokkal.
- Ugyan, Vicky, csak szórakozni jöttünk, ahogy ti is. - mondta álmosollyal az arcán míg a mellettem ülő pilóta vállára tette a kezét.
- Akkor menjetek, szórakozzatok! - mutatott a pult felé Danny, ahol fiatalok százai tolongtak. - Keressetek olyanokat, akik még naivan belemennek a játékaitokba. Olyanokat, akik nem mi vagyunk.
- Ezt pont te mondod? - horkantott fel Carlos, ám még mielőtt felfoghattam volna, mire is céloz, Shan felpofozta.
- Ki vagy te, hogy megkérdőjelezd bármiben is a bátyámat? - védte meg testvérét, szerintem jogosan, hiszen ismerte mindkettőnk verzióját. Tisztában volt vele, egyaránt hibásak vagyunk az akkori helyzetért, ám azzal is, hogy az ötvenkettes soha nem játszadozna velem, még annak ellenére sem, ha olykor rosszul kezelte a dolgokat és elkövetett néhány hibát, amit remélem, megbánt, mert szeretném vele újrakezdeni egy tiszta lappal, ugyanis senki másnál nem éreztem azt a különös bizsergést, erőt, vonzalmat, mint amit felé tapasztaltam. - Hogy merészeled alaptalanul megvádolni bármivel is, mikor azt sem tudod, min ment keresztül? Hogy...
- Shan, hagyd, nem ér annyit! - szólt idősebbik testvére mielőtt egy újabb méregáradatot rázúdíthatott volna.
- Igaz. - értett vele egyet. - Elvégre ők azok, akik mindenféle aljas módon becserkésznek valakit, majd miután elhasználódott, kidobják. - vágta a fejükhöz miközben felállt. Felkapta a kabátját és elindult a kijárat felé, Kieran meg utána.
- Mindig is bírtam a húgicádat. - jegyezte meg Mary.
- Milyen kár, hogy ő sose volt így veled. - vette fel a dzsekijét a brit és megfogta a kezem, majd a többiek után eredtünk.
- Egyébként nem is rossz bige. - szólt utánunk Carlos, mire Danny megtorpant. Szinte éreztem, ahogy megfeszülnek az izmai és felmegy benne a pumpa, de mielőtt bármi meggondolatlanságot csinálhatott volna, elrángattam onnan. Elhiszem, hogy dühös volt és legszívesebben kitekerte volna a spanyol nyakát, ám az nem tett volna jót se magának, se pedig a hírnevének. Elég volt két incidens kettejük között, még ha az egyikről csak hárman tudtunk. Nem akartam, hogy megint belekeveredjen valamibe, aminek köze van Carloshoz, emiatt jobbnak láttam ott hagyni a párosukat.
- Szépen kiosztottátok őket. - mondta elismeréssel teli hangon Kieran, amint a kocsihoz értünk, ám a testvérei nem reagáltak. A nővére még javában magában dühöngött, míg a bátyja engem fürkészett. Szemében hálát fedeztem fel, talán azért, mert kivonszoltam az épületből. Én is hasonlóképpen tekintettem rá és Shannonra is. Hiába volt minden igaz, amit mondtak. Valami azt súgta, csak amiatt csinálták, miképpen megvédjenek, meg akartak óvni egy újabb fájdalomtól. Ha szeretném se tudnám nekik elégszer megköszönni.
A házukig vezető út mondhatom, csodásan telt. Shan sikeresen ránk zúdította mindazt, ami felgyülemlett benne. Egyfolytában az olyan barmokat szidta, mint az exem, Kieran meg arról áradozott, milyen nagyszerűen állították le a testvérei azt a két majmot. A pilótával csendben tűrtük a két egymás szavába vágó Kentet egészen addig, amíg meg nem érkeztünk a felhajtóra. Danny tesói kiszálltak és én is követtem volna példájukat egy kis friss levegőért, ha szerelmem nem tart vissza, majd tapos a gázra. Mikor már csak ketten voltunk, megenyhültek vonásai, sőt inkább visszanyerte azt a nyugodt formáját, ettől pedig én is felöltöttem a kezdeti vidám arcomat. Eltűnt rólunk a feszültség, amit Carlos és Mary robbantott ki bennünk, melyet Shannon és Kieran egyre jobban fokoztak. Se híre, se hamva nem volt. Egyformán örültünk, hogy végre nem kell hallanunk a két rosszakarónkról. Ez az öröm növekedett bennem, amikor megálltunk egy hangulatos kis étterem előtt.
Bementünk az épületbe, kerestünk egy asztalt az ablak mellett, ahonnan az egész teret belátni. Egészen otthonos hely volt. Egyáltalán nem volt az a kirívó, sem pedig az a lepukkant, sokkal inkább az arany középút szabályait követte, ami egyaránt megfelelt egy randevúra, egy hétköznapi családi ebédre, de még egy lagzira is. Az ételek kinézetéről nem is beszélve. A fiatal dolgozók sorra hordták ki a nagyobbnál nagyobb adagokat, a különböző tálakat roskadásig megpakolva húsokkal. Már a puszta látványuktól is megéheztem, mikor végre megérkezett a pincér, hogy felvegye az italrendelésünket és odaadja az étlapot. Mit ne mondjak, kicsit sokat kellett rá várni, viszont meg lehetett érteni, hiszen rengetegen voltak és jó, ha volt három - négy felszolgáló a száz - százötven emberre. A távolodó srác után nézve észrevettem egy lányt a pult mögött, aki csodálkozó, néhol szinte már rajongó pillantással ajándékozott meg minket, majd valamit odasúgott kollégájának, ki bólintott s a kiszolgálólány elkezdte tölteni az italokat. Ha jól láttam épp a mi rendeléseinket készítette. Szemmel láthatólag izgatott volt.
- Mi olyan vicces? - kérdezte Danny az arcomat vizslatva.
- Semmi. - ráztam meg a fejem szórakozottan, amikor a lány megérkezett az innivalókkal. Kissé remegő kézzel helyezte elénk a poharakat és töltötte meg őket. - Köszi. - mosolyogtam rá kedvesen, ahogy a velem szemben ülő fiú is. A csajszi a háta mögé rejtette a tálcát, majd tanácstalanul álldogált tovább mellettünk. Szerencsére vettük a lapot és adtunk neki autogramot, sőt még képet is csináltunk vele. Szélesen vigyorogva tért vissza a munkájához, míg a mi asztalfelelősünk felírta az ételeinket.
- Szóval ez volt olyan mulatságos. - állapította meg Danny a pincér távozása után.
- Egy kicsit. - mutattam mértéket a mutató - és hüvelykujjammal. - De legalább feldobtuk a napját.
- Az biztos. - nézett rá a lányra. - Viszont remélem, másét is feldobhatom. - kacsintott rám, amitől elpirultam.
- Megmutatod a várost?
- Ebéd után meg. - ígérte. - És mindent meg szeretnél nézni?
- Csak a főbb látványosságokat, meg amit szerinted érdemes látnom.
- Rendben. - ivott bele a kólájába mosolyogva miközben végig engem figyelt. Ismét elöntött az a kellemes érzés, amiért megint elmondhattam, hogy eddig senki más nem váltott ki belőlem ehhez hasonlót, egyedül ő. Ő az, akinél tényleg látom az igyekezetet, valóban vissza akar szerezni, de úgy igazán. Na, ja, Carlosszal is így voltam, mégis kijátszotta a bizalmam, viszont hiszek Dannyban és tudom, ő nem tenné meg ezt.
Étkezés után elindultunk a városnézésre. A kocsit letettük egy a diadalívhez közeli kávézó előtt, onnantól pedig sétálva folytattuk az utat. Nem izgatott a szemerkélő eső, sem a minket bámuló tömeg míg kéz a kézben baktatunk át az ív alatt, majd megállva csinálunk egy képet. Ahogy ránéztem, boldognak éreztem magam, sőt az is voltam. Ez pedig percről percre fokozódott. Minden pillanattal egyre közelebb kerültünk egymáshoz, lehet, jobban is megismertük a másikat. Akkor jöttem rá, talán ez hiányzott a kapcsolatunk elején. Túl hamar vágtunk bele valamibe, ami mindkettőnknek aztán szenvedést okozott, valamibe, amit elsiettünk. Kár, hogy csak most tudatosult bennem mindez. Le kellett volna lassítanunk. Ezt már a kezdetekkor elrontottuk, ám hiszem, sosem késő bepótolni és lépésről lépésre fogunk haladni. Ebben reménykedtem, mert így helyes. Ezen gondolkodtam, míg a Buckingham palota felé gyalogoltunk, amikor megláttam egy Londonhoz hű piros telefonfülkét. Dannyt magam után húzva rohantam oda.
- Azért máskor szólj, ha futni készülsz! - kérte a térdére támaszkodva.
- Na, mi az? A nagy sportember nem bírja a gyűrődést? - csipkelődtem és kinyitottam a bódé ajtaját.
- Nem készültem fel. - mentegetőzött.
- Jaja. - csimpaszkodtam bele a fémbe és felmásztam a tetejére. - Nem jössz fel? - biccentettem magam mellé, az angol pedig a fejét csóválta. - Hát jó. - hagytam rá. Elővettem a telefonomat és készítettem egy selfie-t, melyen a kezébe arcát temető Kent is nagyon jól látszik. Ezután lőttem egy fotót a tájról, amint felálltam. Igenám, de amilyen balszerencsés vagyok, megcsúsztam a vizes tetőn és leestem egyenesen a brit pilóta karjaiba.
- Még jó, hogy lent maradtam. - jegyezte meg rosszallóan. Szeme tele volt idegességgel, féltéssel és aggódással. Nem tudtam levenni róla a tekintetemet. Egyszerűen magával ragadott. Elvesztem bennük, a foglyává ejtett. Megbabonázott, akárcsak az érintése. Olyan volt, mintha megállt volna az idő vagy eltűnt volna. Egyedül őt érzékeltem, senki mást. Biztosan tartott a karjaiban, szorosan fonódtak körém, mintha attól félne, egyszer elveszíthet. Látszott rajta, nem akar elereszteni és én se akartam, hogy megtegye, de megtette, ami kissé elszomorított, ugyanis vágytam rá, a csókjára.
- Köszönöm. - mondtam, mikor talpra állított.
- Na, most meg mi a baj? - tette keresztbe a karjait.
- Semmi. - erőltettem egy mosolyt az arcomra. - Inkább menjünk, csinálni akarok egy fotót a királynő egyik testőrével. - váltottam gyorsan témát mielőtt továbbfirtathatta volna a dolgot. Igyekeztem palástolni a csalódottságomat, ami nehezen ment. Aztán eszembe jutott, talán nem akarja elsietni, ám a másik felem azt mondta, kétszer mégis megpróbálta, csak nem jött össze. Na, mindegy, semmi gond, tudok várni.
Azonban sosem gondoltam, hogy napokat kell várakoznom, pedig meglett volna rá az alkalma, nem is egyszer. Lassan már azon kezdtem agyalni, mi van, ha már nem is kíván engem, vagy megint megijedt a kapcsolatunktól. Amikor ezt kigondoltam, összeállt a kép. Megértettem, nyílván ezért hagyott magamra órákra, akkor hol Kierannal, hol pedig egy barátjával, vagy épp egy interjún üthette el az idejét, és még csak nem is sejtette, mennyire fáj a viselkedése. Olykor már szinte magam alatt voltam, ami Shannonnak is feltűnt, hiába próbáltam elrejteni a szomorúságom. Bár ez alatt pár nap alatt sikeresen kiismert, másrészt ő is átérezte a helyzetem, ezen nem lepődtem meg, ám azon igen, amikor anyuja tartott nekem egy bátorító, kijózanító beszédet, miszerint a fia még soha senkihez nem ragaszkodott ennyire, akiért tényleg bármit megtenne, aki miatt minden napja csupa boldogságban telik, akár otthon van, akár nem. Tudta, min megyek keresztül, de megmondta, Danny szeretné jól csinálni a dolgokat és nem akar elsietni semmit, pusztán adjak neki egy kis időt és bizalmat, mert mindennél jobban szeret. Fura volt ezt Tracey-től hallani tudván, nem vagyok a szíve csücske, de jól esett. Reménykedtem, hogy igaza van, csak türelemmel kell lennem, addig pedig kiélvezem a vele töltött pillanatokat, ami a délelőttöket és a délután egy részét illette, míg azok másik felén simán visszatértem volna az önsanyargatáshoz, ha nincs Shannon, aki lefoglalt, míg a bátyja néha külön utakon járt.
- Hé, ne aggódj már! - szólt rám a pilóta húga miután kiléptünk az áruház egyik üzletéből. - Nyílván csak húzni akarja az agyad.
- Miből gondolod?
- Fiúból van. - mondta nemes egyszerűséggel. - Vannak fura dolgaik, amikkel képesek elérni, hogy egy ideig bizonyos dolgokon rágódjunk.
- Tisztelet a kivételnek. - szálltam a testvéreim védelmébe.
- Nincs kivétel, kedvesem. - figyelmeztetett a mutatóujjával. - Hidd el, a bátyáidnak is vannak bizarr szokásaik. Maximum még nem vetted észre.
- Lehet.
- Biztos. - javított ki határozottan. - Különösen akkor, ha szervezkednek. - tette hozzá, aztán elkerekedtek a szemei, ahogy az enyémek is.
- Mi? - tértem magamhoz egy pillanatra.
- Semmi. - rázta meg a fejét.
- Danny szervez valamit? - faggattam.
- Nem, nem mondtam semmit. Felejtsd el! - kérte, én mégse tudtam teljesíteni. - Meglepi.
- Értem.
- Nézd! - állt meg egy kirakat előtt, ahol egy vörös ruha díszelgett, melynek derekát egy csillogó öv díszítette. - Be kell mennünk ide. - ragadta meg a karom meg se várva a válaszom és máris a kihelyezett modell után kezdett kutatni.
A boltban eltöltött minimum egy óra után több tucat ruhával távoztunk. Na, ja, úgy látszik újdonsült barátnőm nem bírt betelni azzal a tűzpiros darabbal mondván szüksége van hozzá erre - arra, amivel feldobhatja, aztán meg talált egy felsőt, amihez különböző nadrágokat meg blézereket válogatott. Szinte már megszállott lett vagy már akként érkezett. Sosem értettem az ilyen lányokat. Teljesen feleslegesen költenek olyan holmikra, amik valószínüleg soha az életben nem lesz rajtuk. A házhoz érve a fiúkat a garázsban találtuk, amint a motorjaikat bütykölik. Mondanom sem kell, lenyűgözött Danny látványa. Fekete pólója kiemelte kidolgozott felsőtestét, ami alapból szexivé tette, ám ezt csak tetézte az izmos karján fénylő olaj, amiből az arcára is került. Talán kicsit tovább figyeltem minden egyes mozdulatát, mint kellett volna, ugyanis egy kisebb lökést éreztem Shan jóvoltából, így odamentem a bátyához és hátulról átöleltem.
- Milyen volt? - érdeklődött a csajos délután felől.
- Inkább két verseny egy nap, mint még egy shoppingolás a húgoddal. - húztam el a számat, amin az angol elnevette magát.
- Akkor ezután meg merjem kérdezni, hogy eljönnél-e velem valahova? - szórakozott még mindig, bennem pedig felcsillant egy fény.
- Igen. - feleltem izgatottan. - És hova megyünk?
- Majd megtudod. - titokzatoskodott miközben egy puszit nyomott a homlokomra.
Amíg felfrissítette magát, bementem az ideiglenes szobámba átöltözni. Fogalmam sem volt, mit tervez, így egy kényelmes mindenhova alkalmas szett valamint egy csinos ruha között vaciláltam. Azonban a kinti hűvösre való tekintettel maradtam az előzőnél, ami egy fekete farmert egy kék kissé fodros ujjatlan felsőt, fekete bőrkabátot és egy fekete magassarkút foglalt magába. Miután felvettem a hajamat is rendbe szedtem és egy alap sminket is feldobtam. Fő a természetesség elvem szerint. A tükörbe nézve megállapítottam, tökéletes, már csak Danny hiányzott mellőlem. Amíg vártam, lementem a nappaliba, ahol Shan épp a barátjával enyelgett, úgyhogy inkább kettesben hagytam őket és segítettem egy kicsit Tracey-nek a konyhában. Pár perc elteltével két kart éreztem meg a derekamon, amin elmosolyodtam. Megfordultam ölelésében és adtam egy puszit a szájára.
- Mehetünk?
- Igen. - feleltem. Keze a derekamról átvándorolt az enyémre, megfogta és már ott sem voltunk.
A kocsiban természetesen nem hagytam békén a kíváncsiságommal. Mindenfélét kérdezgettem tőle. Ám a rengeteg kérdésből egyre sem válaszolt. Mindig azt mondogatta, majd megtudod, viszont nem hagytam magam. Épp szóra nyitottam a számat, amikor megállt a kikötőben egy nem is olyan nagy, nem is olyan kicsi hajó előtt, ami gyönyörű volt. Teljesen elámultam. A fedélzete csodásan ki volt világítva lampionokkal, ami által otthon éreztem magam. Rengeteg emlék tört felszínre, mind - mind a Richard által rendezett partik voltak, melyeknek elmaradhatatlan kellékei voltak ezek a lámpák, amiket gyerekkorom óta imádtam, mert hangulatosabbá tették az estéket.
Felmentünk a fedélzetre, ahol egy középkorú férfi üdvözölt minket. Tengerész ruhát viselt és egy kapitányokhoz hű kalapot. Felvezetett minket a hajó orrához, ahonnan a város valamiért még csodálatosabbnak tűnt, és akkor még csak észre se vettem a tér közepén álló kétszemélyes megterített asztalt. Túl tökéletes volt már így is az este, pedig javában el sem kezdődött, amikor felhördült a hajó motorja, majd elindult. A korláthoz léptem, levettem a cipőmet, felálltam rá és kinéztem. Tisztára úgy éreztem magam, mint Jack a Titanicban, erre meg rátett egy lapáttal, hogy gyakorlatilag teljesen ugyanolyan volt az eleje, mint az 1912-ben elsüllyedt tengerjárónak.
- Ugye nem fogunk jéghegynek ütközni? - kiáltottam túl a szelet. Danny először nem értette. Kellett neki pár másodperc, mire leesett neki, mire célzok.
- Nem. - rázta meg a fejét. - De ha nem szeretnéd, hogy utánad vessem magam, akkor mássz vissza! - nyújtotta felém a kezét, amit készséggel elfogadtam. Belebújtam a lábbelimbe és az asztalhoz mentünk. A pilóta úriember módjára kihúzta nekem a széket és ő is helyet foglalt.
- Szóval emiatt tűntél el órákra. - dörzsöltem meg az államat.
- Így van. - töltött egy - egy pohár pezsgőt mosolyogva. - Elvégre azt mondtad, mutassam meg neked a várost és azt is, amit szerintem érdemes látnod. - Bólintottam. - Nos, ezt teszem. - mondta elismeréssel. - Szerettem volna eltölteni veled egy különleges estét.
- Különlegesebbet, mint a szülinapomkor? - tettettem csodálkozást.
- Megversz, ha azt mondom, igen? - húzta el a száját.
- Nem. - ráztam meg a fejem. - Néha szükségünk van romantikus estékre, mely során inkább a beszélgetésé a szerep, nem pedig az ágyé. - állapítottam meg, mire Kent elnevette magát.
- Az újrakezdésre. - emelte meg a poharát.
- Az újrakezdésre.
Vacsora közben rengeteget csevegtünk. Bocsánatot kért, amiért a héten egy időre magamra hagyott, ám abban a pillanatban el is rontotta a dolgot, amint azt mondta, picit élvezte azt a kínt, amit a vágy váltott ki bennem. Ezen kiválóan szórakozott, én pedig meg dobtam egy borsóval, de elkapta a szájával. Mondhatom, igazán cseles, viszont élveztem azt a játékosságot, melyet már rég tapasztaltam. Ráébresztett, hogy számomra tényleg Danny a tökéletes partner, ugyanis bármit elmondhatok neki, értékeli azt, aki vagyok, nem vet meg a csipkelődéseimért, a hülyeségeimért, elfogad olyannak, amilyen vagyok, nem akarja, hogy megváltozzak. Kiáll értem s megvéd, akár egy testvér, viszont ugyanakkor benne van minden őrültségben, mint egy legjobb barát. Az emberek sokszor azt mondják, az ilyen fiúkat/lányokat nem szabad elengedni, az olyanokat, akiknél kijelentheted, "igen, megfogtam vele az isten lábát", ugyanis több ilyen esélyed soha nem lesz az életben. Emiatt pedig hálát adtam az Úrnak, hogy az útjába sodort, mégha néha rázkódó is volt, de most megint itt vagyunk, együtt, egy új kezdet reményében.
- Gyere. - kínálta fel jobbját Danny. - Ki akarok próbálni valamit. - Gondolkodás nélkül elfogadtam, majd a hajó orrához vezetett.
Eleinte nem is sejtettem, mit szeretne, de amikor megkért, álljak fel a korlátra, rájöttem. Eleget tettem kérésének, míg ő szorosan tartott, nehogy megcsússzak, aztán ő is fellépett mögém továbbra is a derekamat fogva. Mondania se kellett, becsuktam a szemem és kitártam a karomat. Éreztem, ahogy a szél belekap a hajamba és a kabátomat is meglobogtatja, olyan volt, mintha repülnék. Teljesen más élményt adott, mint a motorozás, sőt talán különlegesebbet. Hajtott a kíváncsiság, hogy kinyissam a szemem, de a barátom nem hagyta, ez pedig csak izgatotabbá tett. Pár perc elteltével megadta az engedélyt. Amint ismét feltárulkozott a világ, teljesen másként láttam, amitől elöntöttek az érzelmek. Felé fordítottam a fejem, rengeteg mindent meg akartam köszönni neki, ám mielőtt bármit szólhattam volna, egyetlen mozdulatával elterelte a gondolataimat. Kisimított egy hajtincset az arcomból, ezután közelebb hajolt hozzám. Minden egyes porcikámban égett a vágy, akartam őt, akartam a csókját, érezni akartam, ahogy nyelve tüzes táncot lejt az enyémmel, kívántam őt, hogy újra az enyém legyen. Végül megéreztem ajkait az enyémeken. Attól kezdve már nem számított semmi, sem az idő, sem a szél, sem az eső, sem pedig a gyönyörű és romantikus London esti látképe, egyedül mi. Két szerelmes fiatal, akik ismét egymásra találtak.