Magamra Maradtam [Jimin FF]

Az élet néha kegyetlen...

- Szia kincsem - szólt apa a telefonba.
- Szia apa - szipogtam.
- Baj van?
- Kérlek, gye-gyere, értem a város szélén lévő erdőbe, ahol az au-autópálya nyílik - dadogtam.
- Rohanok - ahogy kimondta a szót rögtön lerakta én pedig sétáltam tovább, hogy az autópályánál fel tudjon venni.

Körülbelül 20-30 percet vártam rá, mikor lefékezett előttem s én beugrottam a kocsiba.
- Mi történt Ann?
- Menjünk Németországba kérlek. Minél hamarabb.
- Jesszusom kicsim, mi történt? - Apa beletaposott a gázba s miközben vezetett hallgatott engem, ahogy elmesélek neki egy hihető sztorit.
Hazáig erről a bemesélt sztoriról beszélgettünk, majd mikor bent a házban ledőltem a kanapéra s vártam, hogy apa hozzon nekem egy forró teát megállt előttem és megszólalt.:
- Anne.
- Igen? - töröltem meg szemeimet.
- Mielőtt elnegyünk Németországba, tudnod kell, hogy...
- Mit?
- Szóval hogy.. Miután anyáddal elváltunk és elköltöztetek ide, összeházasodtam Saraval és...
- És mi? - néztem rá már idegesen.
- Van három féltestvéred.
- Hogy mi van? - kiabáltam.
- Nyugodj meg, szeretni fogod őket.
- Nem, nem, nem. Arról nem volt szó, hogy még féltestvéreim is vannak. Nem, nem. Ez nem lehet igaz - őrjöngtem, úgy éreztem most tényleg megőrülök vagy szívinfartust kapok a sok rossz és hirtelen ért információtól. Ez valami borzalom ami velem történik.
- Anne, Sara nagyon vár téged és a testvéreid is. Szeretni fogod őket.
- Ha már itt tartunk, akkor nem. Inkább maradok itt egyedül és itt élek mint hogy az apám másik családjával éljek és ihhenmáhhenmuhhenül beszélgessek mert angolul nem lesznek hajlandóak. Szóval köszi nem, és most hagyjál, ne gyere utánam - kiabáltam s kimentem az ajtón a kabátommal és telefonommal együtt.

Sírva mentem az utcán, az emberek meg is bámultak... Percről percre hullottak el tőlem az emberek, ez valami borzalom. Remélem csak egy álom - gondoltam, de tudtam, hogy ez sajnos nem az.
Azon gondolkoztak kik/ki vagy egyáltalán maradt-e nekem még valaki barátom itt Koreában. Nem nagy esély... De akkor beugrott az EXO. Baekhyun. Tényleg, hát ő(k) még elvileg vannak nekem.
Elővettem újra telefonomat s megcsörgettem Baekhyun-t. A harmadik csengésre felvette.
- Szia bébi - Baekhyun mindig cicázik vagy bébizik engem, ami néha ciki néha meg haláli vicces.
- Szia - köszöntem neki csalódott hanglejtéssel.
- Jézus bébi, baj van?
- Nem, vagyis... Tulajdonképpen igen.
- Hallgatlak, mond csak!
- Tudunk találkozni!?
- Persze, hol szeretnél?
- Nekem mindegy.
- Gyere hozzánk, elmenjek érted, cica?
- Jó lenne.
- Oké, küld el messengeren hol vagy és száguldozok, Oké?
- Köszönöm hogy vagy nekem - szememből újra potyogni kezdtek a könnyek, de próbáltam őket visszatartani. Elkültem gyorsan neki, hogy hol vagyok és vártam. Baekhyun nem sokáig telefonált még, letette és 10 perc se telt el már előttem állt kocsijával.
- Pattanj be, bébi - üdvözölt.
Beszálltam s csöndben ültem mellette míg oda nem érkeztünk hozzájuk.

A ház nem sokat változott. Inkább most kupisabb volt, mint szokott lenni.
Lay a tévét nézte Chennel, Sehunnal, D.O-val, Chanyeollal és Kaival. A többieket vagy nem láttam a szobában vagy itthon se voltak.
- Nézzétek kit hoztam - kiáltotta el magát barátom, amire rögtön felkapták fejüket a többiek. Mindenki aki a nappaliban volt felém szaladt s sorbaállt hogy megölelhessen.
- Anne, hogy vagy? - kérdezte végül Xiumin, miután leültünk egy nagy körbe. Tényleg, ő hol volt eddig? Biztos előjött a nagy hangzavarra.
- Észrevehetted volna a kisírt szemeit - nézett unottan Chen Xiuminra.
- Bocs, most jöttem ide.
- Szóval, mi a baj Anne? - szólt közbe D.O.
- Nos, hát - nem mertem elmondani nekik, de inkább megtettem. Max őket is elvesztem. - Jimin félreértette azt, hogy Hoseok rámésett, pedig csak rosszul lettem és le akart rakni az ágyra, megbotlott és rámesett. Aztán Jimin elment, és én is egyedül akartam lenni. Elmentem tőlük, és kedvenc helyünkön összefutottunk Jiminnel. Beszélgettünk, vagyis nem nevezhető annak, felkapta a vizet és felpofozott erősen. Elszaladtam, ő egy ideig jött utánam. Aztán mikor lehagytam, felhívtam apát, hogy jöjjön értem. Értem is jött, elmeséltem neki egy hihető sztorit, hogy összevesztünk Jiminnel és Kookkal és elestem azért piros az arcom, majd nagyon mondtam neki, hogy menjünk inkább hozzájuk Németországba. Otthon kijelentette, hogy van 3 féltéstvérem is. Én nagyon kiakadtam erre, elmentem otthonról és most itt vagyok. Hát ez történt röviden.
A könnyeimmel küszködtem, nem akartam nekik is sírni. Mi vagyok Én!? Egy ribanc?
- Jézus, Atya, Mária - Baekhyun magához szorított és most tényleg kitört belőlem minden. Anya halála óta minden.
Összesen körülbelül 2 órán keresztül csak sírtam és hagytam hogy a fiúk magukhoz öleljenek. Laynél ez más volt. Ő kicsit khm, rámenősen csinálta a dolgokat. De megoldottam.
- Anne, nem akarsz itt aludni? - ajánlotta fel Chen.
- Nem akarlak titeket zavarni.
- Nem zavarsz, bébi.
- Bi-Biztos? - szipogtam.
- Persze - mosolyogtak a fiúk. Hál' Istennek ők nem mondtak nekem semmi rosszat most, rájuk számíthatok.

Pár percig a földön ültünk és beszélgettünk, mikor megszólalt Baekhyun telefonja. Felállt, odament a kis asztalhoz majd felvette.

,,Szia... Hogy Anne?... Ö, Nem. Nincs itt... Igen, beszéltem vele, nem nem tudom... Oké, persze. Szia.“

Ennyit értettünk a beszélgetésből, amiből már sejteni lehetett, hogy valaki keres. Nagy valószínűséggel a BTS-ből valaki...