Leiner Laura: Bábel Szasza szemszögéből ^.^ [NEM LESZ FOLYTATÁS]

7. Fejezet - Ismerjük meg Kolost

Boldi még közölte velünk, hogy, miután Kolos csak nemrég szakított a barátnőjével, legyünk vele kíméletesek, meg hogy évfolyam társak az egyetemen, aztán alig 10 perc múlva, meg is jelent , a sötét hajú srác, mint ahogy azt szőke Herczeg barátunk meg is jósolta.

-Helló - biccentett - Kolos vagyok.

- Oké szóval, ezt a kettőt már ismered - bökött Boldi felém, meg Abdul felé, - Ezek itt, pedig Hipó, és Napsi, akivel nem tom, találkoztatok-e már.

- Klassz - bólogatott Kolos, memorizálva a két nevet. Mondjuk, nem értem mit kell két néven memorizálni... De ha már két névnél tartunk...

- Van velünk még egy fő - bökte meg Abdul a kis, elnyűtt lila sátrat.

– Jövök - kiáltotta a sátor vagy Zsófi.......Zsófi-sátor

Lassan lehúzódott a cipzár, majd sűrű sötét haj bukkant fel, aztán egy fehér váll, majd lassan felállt, kisöpörte göndör haját a szeméből, és ott állt Zsófi, immár közöttünk. Szemmel láthatólag senki nem törődött különösebben ezzel a jelenettel, számukra semmi fontos nem történt. Nekem sem kellene foglalkoznom Zsófival, vagy a piros pólójával, ami kiemelte a... Ezt a gondolatot inkább nem is fejezem be. Még gondolatban sem Ez túl.... nem is tudom milyen. Zsófi csak a barátom. Az egyik legjobb, de akkor sem több számomra, ahogy én is hidegen hagyom, őt, úgy.

Zavartan fordítottam a figyelmemet inkább egy mellettünk elhaladó, zöld ruhát viselő, magas lányra. Közben észre sem vettem, hogy a többiek beszélgetnek, míg Kolos ki nem jelentette, hogy VIP jegyes.

– Szia – köszönt Zsófi – Öhm. Sajnálom, ami a barátnőddel történt – Tette még hozzá.

– Miért sajnálnád, nem is ismerjük egymást.

– Hé, miért más színű a jegyed? – csodálkozott Abdul, akinek ezek szerint szintén nem ragadta meg a figyelmét az előző találkozásunk, amikor már említette a VIP jegyet.

– Aztaaa. Fellépő vagy? – tettetem lelkesedést, bár most ez egy kicsit sem izgatott. A múltkori találkozásunknál említette, de akkor épp nem igazán figyeltem. Na jó, most sem...

– Nem. Tudósító – közölte Kolos. És én tovább kérdezgettem.

Pár perc után Zsófi blogja volt a téma, és, mivel, ehhez nem nagyon tudtam hozzászólni, inkább csak hallgattam, ahogy veszekednek rajta. Kolos az általános blogokat alázta, Zsófi pedig rögtön magára vette.

Majd leültünk a pokrócra, és fociról kezdtünk beszélgetni. Hipó persze még sosem játszott, félt a sérülésektől, és a kullancsoktól (?) amik állítása szerint a fűben tanyázva várják, mikor esik el valaki, akire aztán rámászhatnak. Abdul viszont szeretett játszani, bár legtöbbször inkább az alul öltözött, szőke pomponlányok kötötték le a figyelmét. Vagy a vörösek. Vagy a barnák...Na jó, a pomponlányok tényleg jól néznek ki, na, de, amilyen szépek, olyan üresek. Jó partik.

Miután Kolos és Boldi elmentek enni, Zsófi is csatlakozott hozzánk.

– Hahó!

– Mi az? – néztem fel, zavartan, hiszen épp most szakította meg a képzelgésemet...na mindegy.

– Bocs, nem zavar titeket, hogy éppen szétaláztak? - Ült mellém.

– Ki? – csodálkozott Abdul.

– Kolos – nézett ránk magától értetődően.

– Nem mondott semmi rosszat rád – Nézett föl Hipó egy pillanatra, miközben valami pipát (?) szívott.

– Nem? Hogy beszélt a blogomról? - Kérdezett vissza Zsófi, felháborodottan.

– Nem a te blogodról beszélt úgy. Általában a rajongói blogokról – vontam vállat

– Ja, amúgy meg van benne valami – tömködte az illatos dohánytAbdul a vízipipájába.

– Igazat adtok neki? – nézett fel ránk ingerült ellenségeskedéssel.

– Zsófi, mi bajod van, meghülyültél? – nevettem fel. Még sosem láttam őt így kiborulni valami miatt, pláne nem, valaki miatt.

– Á, hagyjuk. Persze, ájuljatok el a VIP-jegyétől meg a béna szövegétől, meg a béna Gonzo pólójától...- zsörtölődött tovább.

– Az egy klassz póló – szóltam közbe. Egy menő póló volt, és más esetben Zsófinak is tetszett volna. Most nem tudom, mi baja van.

– Aha, szerintem is jól néz ki – értett egyet Abdul.

Zsófi egy ingerült kiáltással távozott.

Később, együtt mentünk az Európa színpad irányába, keresni valami kaját. Zsófi úgy tűnt lenyugodott, és neki sikerült megtalálni, az idő közben eltűnt Napsit is. Zsófival együtt néztük ki a szerb hagymás húst, és eldöntöttük, ilyet fogunk enni, mert jól néz ki.

– Na. Bon appetit – dobtam le a tálakat, mire a többiek röhögni kezdtek.

– Rosszul néz ki. Mi ez? – turkált Hipó a villájával a tányérban.

– Vakondhús – közöltem szenvtelenül.

– Ne már, hülye – lökött meg Zsófi - Csirke.

– Kicsit olajos, nem? – kérdezte Napsi olajos arccal.

– Kenyeret? Kovászos uborkát? Senki? – néztem körbe, majd amikor nem válaszolt senki ,odahúztam magam elé, és enni kezdtem.

– Adj nekem is ubit – nyúlt Napsi a tányérja felé.

– Nem! Az előbb nem kértél – hülyültem.

– De azóta meggondoltam magam. Adjál már! - Nézett rám követelőzve.

– Hozzak még? – kérdezte csendesen Zsófi, de nem nagyon figyeltünk rá

A következő pillanatban Napsi elkezdett kejedarabokat hajigálni felém, és a legnagyobb része a pólómról az ölembe pattant. Kezdtem ideges lenni, majd a következő morzsa után, hozzá vágtam Napsihoz egy uborkát.

– Hé, fesztiválszabály, hogy nem pazaroljuk az ételt! – Abdul erélyes hangjára abbahagytuk a dobálózást.

– Ezt hogy érted? – kérdezte Zsófi.

– Nézz körbe. Mindenki dőzsöl, otthagyják a felét, kidobják,válogatnak. Ez a nulladik nap csapdája. Aztán, ahogy telik az idő,mindenki rájön, hogy elszámolta magát, sokkal többet költött, mint kellett volna, és az emberek elkezdenek legatyásodni. - magyarázta Abdul

– Aham –bólintott Zsófi.

– Én beosztottam minden napra, hogy mennyit költhetek.

– Felejtsd el. Sose működik.

– Dehogynem – nézett rá határozottan.

Mi Abdullal sokat sejtetően egymásra mosolyogtunk...Hát, mindenki ezt gondolja elsőre. Kíváncsi vagyok, 3 nap múlva mit fog erről gondolni Zsófi.

- Hé, amikor Atesszal voltunk, akkor is elfogyott a pénzünk. Emlékszel amikor... - Kezdte Abdul, és mi belefeledkeztünk az Atesszal való fesztiválozós emlékeink felelevenítésébe.