Leiner Laura: Bábel Szasza szemszögéből ^.^ [NEM LESZ FOLYTATÁS]

13.Fejezet - Szörnyű este, majd vízi foci

Abdul hamar bedobta a szunyát, és olyan hangosan horkolt, hogy egyszerűen az agyamra ment. Hogy lehet valaki ilyen hangos?

- Mi ez, egy elefánt? – feküdtem hasra, és próbáltam minden kezembe kerülő dolgot a fejemre rakni, de hiába.

– Te könnyen beszélsz, nem melletted fekszik – suttogta Zsófi.

– Attól még hallok – morogtam, majd sóhajtva ledobáltam a fejemre halmozott cuccokat. Úgyse hatnak.

– Szerinted a többiek alszanak? – kérdezte halkan, de nem feleltem, mert még mindig erősen Abdul idegesítő hangáradatát figyeltem, és azon gondolkodtam, mit tehetnénk.

– Lökd már meg a fejét! – utasítottam, mert igazán nem bírtam már tovább.

– Mi? Nem lökdösöm, alszik – felelte döbbennten.

– De béna vagy – tápászkodtam fel, majd áthajolva rajta, lekevertem egyet Abdulnak.

– Te felpofoztad? – kérdezte elfojtott röhögéssel Zsófi, de ebben a pillanatban Abdul megmoccant, mi meg befeküdtünk egymással szembe, mintha aludnánk, és erősen próbáltuk visszafogni a kitörni készülő röhögésünket.

– Hmmm – tűnődött el Abdul hangosan, én meg figyeltem Zsófi arcát, aki összeszorított fogakkal koncentrált, hogy ne nevesse el magát. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam a csuklóját, mire Zsófi rázkódni kezdett az elfojtott röhögéstől. Ezek után végig azzal szórakoztunk, hogy egymás kezét fogdostuk, és próbáltuk nevetésre bírni a másikat.

Egy idő után Abdul megint elaludt, és egyenletes szuszogása egyenletes horkolásba csapott át, én pedig a hátamra fordultam, hátha el tudok aludni. Naná, hogy nem ment.

– Szasza. Szasza – szólongatott Zsófi a kezemet fogva.

– Mi az?

– Ugye nem alszol?

– Szerinted tudok? – kérdeztem az oldalamra gördülve, hogy megint szemben legyünk.

– Akkor jó – Zsófi előhúzta a telefonját, és azzal világított kettőnk között, így feküdtünk csendben, a gondolatainkba merülve.

– Hé. Vigyük ki, és tegyük le valahol az úton – jutott hirtelen eszembe a -szerintem- kiváló ötlet. Zsófi felröhögött az abszurd elképzelésen, egyébként nem reagálta le az ötletemet. Pedig szerintem vicces lett volna.

– Csak abbahagyja egyszer – ásított Zsófi fáradtan, én pedig megijedtem, hogy el fog aludni.

– Hé! Nehogy elaludj! – böktem meg a vállát.

Csukott szemmel pihentem, majd amikor átjött Boldi, gyorsan, kihasználva a horkolásmentes perceket, azonnal elaludtam.

Reggel későn keltem,  Abdul már nem volt a sátorban, de Zsófi még békésen aludt, inkább nem is zavartam. Délelőtt Abdullal lógtam, elmentünk kajálni, meg ilyesmi. Délután pedig megbeszéltük, hogy vízi focizni fogunk.A pályára siettünk, és felvettük a fejvédőt. Abdullal levettük a pólónkat, mert nagyon meleg volt, és minek az, ha úgyis vizesek leszünk? Utána pedig Napsival lökdösődtem, aki nem volt hajlandó visszaadni a szemüvegemet, és a körülöttünk álló lányok legnagyobb örömére, egyszer el is estem. Épp felálltam, amikor kiszúrtam a felénk közelítő Zsófit.

– Zsófi, gyere – kiáltottam oda neki.

– Itt vagyok – kiáltotta, majd levette a tornacsukáját, meg a zokniját, és megfogta Hipó kezét, hogy megkapaszkodjon. – Ha Hipó nem játszik, akkor... – töprengett a hat fős holland csapatra pillantva.

– Kolos – biccentettem, kisegítve őt.

– Ne már! – grimaszolt bosszúsan, aztán belém kapaszkodott, ahogy megcsúszott a vizes gumin.

– Nyugi, jó buli lesz – nevettem a kezébe nyomva fejvédőjét.

Zsófi megkérte  Hipót, hogy készítsen képeket, pont amikor Kolos sétált el előttünk.

-Csak nem egy újabb, izgalmas bejegyzés van készülőben? - kérdezte vigyorogva, mire Zsófi kikapta a kezemből a labdát, és megdobta Kolos hátát.

– Zsófi – szólítottam meg halkan, mert a viselkedését nem tudtam hova tenni.

– Hm?

– Izé. Ismered a szabályokat?

– Persze.

– Akkor azt is tudod, hogy Kolos velünk van? – gondolkoztam.

– Még nem kezdtük el – mosolygott föl rám, de aztán kicsúszott a lába alóla, amikor Kolos passza telibe találta a lábát.

– Ember, óvatosabban a passzt! – róttam meg Kolost.

– Szerinted ezt passznak szánta? – kérdezte fölnézve Zsófi, miközben a kezemet nyújtva felsegítettem.

– Ja – biccentettem. Mi más lett volna?

Ezután elkezdődött a meccs. Rengeteget borultunk, és sokat nevettünk, az egész nagyon vicces volt. Az első gólt Abdul lőtte, és nagy ovációt váltott ki a nézőkből. A játék felénél 7:2 volt az állás, és nem a mi javunkra, úgyhogy csapatgyűlésre hívtam a többieket.

– Zsófi, többet esel, mint amennyiszer labdához érsz. -kezdtem.

– Elnézést – nézett rám komoly kifejezést öltve az arcára.

– Kolos, maradj a csatár poszton a középpályán is, mert Abdulra

nem számíthatunk.

– Mi az, hogy nem? – háborodott fel Abdul.

– Amikor legutóbb passzolni akartam neked, a pálya szélén, szívószállal ittad a koktélt valami lány poharából. - vetettem oda.

– Mojitót hozott nekem – vigyorgott Abdul.

– Kit érdekel? – túrtam bele a hajamba. Jesszusom, ezzel a csapattal nem valami könnyű. – Napsi!

– He? – pillantott rám az említett mosolyogva.

– Tereld el továbbra is a hollandok figyelmét.

– Oké. Mit csináljak?

– Amit eddig is. Kellesd magad – legyintettem.

– Hülye – lökött meg, de kivételesen nem reagáltam.

Ezek után visszamentünk játszani.

Természetesen jól kikaptunk, mert hát, rengeteget bénáztunk, és sokat estünk, de egyikünket se zavart igazán. Jól éreztük magunkat, és ez volt a lényeg. Utána még rengeteg fotó készült, és remekül szórakoztunk. Bár, amikor le kellett volna mennünk a pályáról, kissé nehézkesen alakult, ugyanis Zsófi meg Kolos még a meccs után is egymást lökdösték, és kiröhögték a másikat, ha az elesett, de végül őket is sikerült  leszedni - vagy inkább cibálni - a pályáról, hogy a hollandok játszhassanak az új ellenféllel, mi pedig elmehessünk.

(jövő héten nem lesz rész, valószínűleg, tekintettel a vizsgahétre)