Leiner Laura: Bábel Szasza szemszögéből ^.^ [NEM LESZ FOLYTATÁS]

3. Fejezet - Vár a Bábel feszt! ^.^

A vonaton, miután Hipó inkább állva maradt, mert talált egy hajszálat, és megbeszéltük, hogy nem megyünk a vatikánba, máris sokkal jobban festett a helyzetünk. Az út eléggé eseménydúsan telt.  Én elküldtem egy német hapsit italért, ami mellesleg nem is kapható a vonaton, de ez lényegtelen... Fotózkodtunk két kalauzzal, akik sajnos nem csajok voltak, de legalább Napsi elvolt. A Győri állomáson dögös csajokat keresem, akiknek férfi kíséret kellett, és végül is találtam két dekoratív, bikini felsőt  viselő osztrák csajt, úgyhogy Abdullal jól elvoltunk.Zsófiék már nem annyira. Nem épp kedvesen méregették a csajokat, de ennek az is lehet az oka, hogy, mivel a két dögös bige leült, Zsófinak Napsi ölébe kellett ülnie. A punk zselét evett, mi röhögtünk, de mindannyiunknak igencsak melege volt, és ez kissé rontotta a hangulatot.

A megálló előtt rengetegen kezdtek indulni az ajtók felé, és miután leszedtük a cuccainkat, mi is kísérletet tettünk arra, hogy kimenjünk a keskeny folyosóra, de nem jártunk sok sikerrel. Hipó üvöltözött, hogy ne érjenek hozzá, míg a tömeg egyre nagyobb lett.

  – Gyerünk, gooo – löktem egyet Zsófit, hátha akkor tudunk haladni. Hát előrébb nem jutottunk, de Zsófi ráesett egy magas srácra.

  – Ne lökdöss már – röhögött Zsófi, hátrafordulva -Ameddig nem nyílnak ki az ajtók, addig nem fogunk előrébb jutni. Csak akkor tudunk majd leszállni, ha megindul a tömeg. A lökdösődéssel nem segítesz - nevetett.

Ebben a pillanatban a tömeg megindult, iszonyatos lökdösődés, és hangzavar kezdődött, ahogy mindenki megpróbált egyszerre leszállni a fülledt levegőjű vonatról. De szerencsére, mindannyian megúsztuk épp bőrrel, senki nem sérült, vagy tudom is én.Lent, kikerülve a tömeget, megálltunk, hogy népszámlálást tartsunk.

  – Mind megvagyunk?  - kérdezte Zsófi, a fejét forgatva. Majd, miután látta, hogy mindenki itt van, aki számít, a szemüvegem tükörképében próbálta rendezni göndörödő haját.

  – Meghalok! Inni! Valaki! – nyafogott Napsi, és mi is mind egyet értettünk azzal, hogy inni kéne, mert kiszáradtunk. A kis vizes standok egyikéhez mentünk, de a víz hihetetlenül drága volt.

  – Maga viccel? Egy üveg ásványvizet kérek, nem egy kutat! – nézett Abdul megrökönyödve. – Jó, ötöt kérünk - adta végül meg magát. Meg is kaptuk a vizet, de azért Abdullal vadul szidtuk az árust, a nyomdafestéket nem tűtő kifejezésekkel. Ám, amikor beleittunk a hideg vízbe, rájöttünk, hogy ez bizony felbecsülhetetlen.

  – Adsz egy kortyot? – kérdezte Zsófitól a punk, aki valahogy még mindig itt volt.

 – Ez miért van még mindig velünk?  - kérdeztem értetlenül, de választ természetesen nem kaptam.

  – Ööö... - nézett tanácstalanul Zsófi a punkra. – Tessék. -  Adta oda neki az üvegben maradt kevéske vizet, majd a táskáján ülő Napsihoz fordult.– Minden oké?

 – Aha. Boldi üzent. A következő vonattal jönnek – állt fel.

  – Ugye a full kretén bátyáddal csak összefutunk a Bábelen, nemleszünk vele... – nézett Napsira riadtan Zsófi.

 – Persze. Jön a saját társaságával – legyintett amaz. – Én se akarok velelenni.

  – Mi bajotok van Boldival? Tök nagy arc – hitetlenkedtem. Boldival aztán lehet piálni, ő nem épp az az ijedős fajta, még mennyire, hogy nem az. 

– Épp az a baj vele. Hogy te „nagy arcnak" látod. Az már régenrossz –morogta Zsófi, a táskáját a vállára vetve. – Boldielmebeteg. Ezt mindenki tudja. Nem emlékszel? Miután megnézte aKockázatos üzletet, Tom Cruise-nak képzelte magát, és fehér ingbenmeg alsónadrágban járt hetekig – ja, igen az nagyon vicces volt, Abdullal megállás nélkül vihogtunk, miközben Zsófi még hozzá tette: – Még suliba is. 

  – Hipóval mi van? –  kérdezte Abdul, arra célozva, hogy az említett épp naptejjel kente be magát (?).

  – Napozni készülsz? – oltogattam Hipót.

 – Nem fogok a tűző napon gyalogolni megfelelő védelem nélkül– magyarázkodott, majd elővett egy napernyőt (?). Ez már nevetséges volt.

  – Na, indulás. - aztán feltűnt, hogy már tényleg csak öten vagyunk, plusz a punk, de ő nem számít -Hol vannak az osztrák lányok? –  néztem körbe riadtan. Tök jó csajok voltak, még szívesen elszórakoztattam volna őket.

  – Előrementek jódlizni – vetette oda gúnyosan Napsi.

Miután Abdul közölte, hogy a tömeg után kell menni, el is indultunk. Én Napsival mentem elöl, aki arról beszélt, hogy a napszemüvegem akkor is neki áll jobban, de mivel Zsófi mögöttünk ment, nem tudott egyikünknek se segíteni. Nem mintha sokszor segítene a vitáinkban. Legtöbbször egyszerűen ránk hagyja, hogy döntsük el mi, ő pedig jól szórakozik rajtunk.  

Aztán Napsi nyafogni kezdett, hogy ő már nem bírja, ez lehetett úgy az indulás után két perccel... Aztán hirtelen rám ugrott, szorosan körém fonva a lábait, hogy ne tudjam ledobni. Ütögettem, de nem tudtam ledobni, így kénytelen voltam cipelni. Persze azért nem adtam fel, de hát Napsival, elég nehéz...

  – Hallod! - üvöltött Abdul Napsinak.

  – Mi az?

– Legszexisebb férfi a földön? - mondjuk fel nem fogom, ez őt miért érdekli.

– Mick Jagger – vágta rá Napsi, mire a szememet forgattam. Aztán Napsi tovább püfölte a fejemet. Ám ekkor abbahagyva az ütögetésemet, odaintett valami srácnak, én pedig addig forgolódtam, míg le nem esett a hátamról, (kihasználva az alkalmat), és ki nem terült az aszfalton, ahol aztán megállás nélkül vihogott. Persze minden fiú azonnal a segítségére indult...

Tovább mentünk, és mentünk, és mentünk, de a melegtől, az egész út sokkal többnek tűnk, mint amennyi valójában volt. Többször is meg kellett állnunk inni, és pihenni, hogy aztán újra elindulhassunk egy végtelennek tűnő sétára a napon. Nem ez volt minden vágyam, de tudtam, hogy megéri. Mert ahová megyünk, az a Bábel fesztivál, nem pedig a sarki cukrászda. Szóval hajtottam a többieket, és mentünk tovább, és tovább, és tovább..