Leiner Laura: Bábel Szasza szemszögéből ^.^ [NEM LESZ FOLYTATÁS]

2. Fejezet - Amikor elindul a vonat

  – Tényleg szép lett a haja, megérte ennyit készülni - jelentette ki Zsófi, mire felröhögtem.

Abdul, és az ő hiúsága. Szegény, javíthatatlan.

  – Ez meg hová készül? A Hiltonba? - kérdeztem, amikor megláttam a gurulós bőröndjét, amit maga mellett húzott. De a nap miatt hunyorognom kellett, szóval alkalmasnak ítéltem az időt arra, hogy kirobbantsak egy újabb csatát Napsival a szemüvegemért.

  – Törjétek ketté, és akkor mindenkinek jut egy-egy lencse - tanácsolta Zsófi, miközben felállt a táskájáról.– Gurulós bőrönd? Ötletes - nézett végig Abdulon.

  – A másfél kilométeres séta miatt gondoltam... – közölte amaz, miközben megigazgatta a haját. Mondom, javíthatatlan. Közben persze tovább dulakodtunk Napsival.

De Zsófi nem ezen a részleten akadt fent, ahogy láthatóan Napsi sem.

 – Milyen séta? –  kérdezte Napsi, és még a lökdösésemet is abbahagyta, én pedig az alkalmat kihasználva elszedtem tőle a szemüvegemet.

 – A Bábelre. A pályaudvartól gyalogolni kell.  - közölte Abdul, az ezek szerint Zsófiéknak új információt.

  – Miért? - kérdezte dühösen Zsófi. Szívás, ha nem tudják...

 – Mert a fesztivál nem a pályaudvaron van. Nem gugliztatok? –csodálkozott Abdul. Mondjuk én sem igazán értettem, miért nem nézték meg, mindegy.

– Nem - vágták rá Napsival- Vagyis nem pontosan erre.

  – Másfél kilométer ennyi csomaggal?  .hisztizett Napsi –Remélem, valaki segít majd - nézett ránk nagy, kutya szemekkel. Pff ennek nem dőlök be...

  – Hidd el, akad majd jelentkező – röhögtem ki, a rajongóira célozva.

  – Miért nem segítesz te? - kérdezte sértődötten.

 – Mert én nem vagyok hülye –  vihogtam. Tuti, hogy nem leszek a csicskása. Inkább Abdulhoz  fordultam.

–Hallod, Atesz nem vette fel a telefont - osztottam meg  Abdullal a problémámat.

–Neee! -hitetlenkedett. - De vajon miért nem?

–Nem tudom -vallottam be.

–Hé, hallod, biztos már ott van és nagyban bulizik, azért nem hallotta a telefon csörgést. - gondolkodott

- Igen, szerintem is már ott van. Lehet , hogy a vonaton majd felveszi végre a telefont - jelentettem ki.

Lassan megérkezett Hipó is, aki lázra panaszkodott, hiába mért 36,2-t a lázmérő. Na mindegy. Jól elvoltunk azzal, hogy megpróbáljuk elmagyarázni neki, nincs semmi baja. De amikor megkérte Zsófit, hogy egy spatula segítségével vizsgálja meg a torkát, már nem bírtam tovább, és szétröhögtem magam. Hipó kicsit nem normális.

  – Találós kérdés. Mi az? Nagy, kék, koszos, füstöl és felénkhalad? – kérdezte mellettem a vigyorgó Napsi.

 – Egy meteor? – kérdeztem vissza, mire mindannyian röhögőgörcsöt kaptunk.

Megérkezett a vonat, kinyílt az ajtó, de annyian szálltak be, hogy már egy darab szabad hely nem maradt. Döbbenten álltunk, amikor eszembe jutott, hogy talán egy másik vagonnál kéne próbálkozni.

  – Gyerünk, a másik vagonba, futás! – Kiáltottam, és már szaladtunk is Abdullal, a lányokat, és az asztmára panaszkodó Hipót elhagyva. Fel ugrottunk a legközelebbi vagonba, de nem volt szabad hely. Így volt ez a következő három vagonnál, mígnem találtunk szabad helyeket. Az ablakon kinézve üvöltöttünk vissza a többieknek.

 – Gyorsan, ide! Gyertek már! - kiabáltam.

  – Nem segítenétek? - kiáltott vissza Napsi.

  – Dehogynem. Foglaljuk a helyet! – röhögtem.

Mi leültünk egy punk gyerek mellé, úgy vártuk Zsófiékat. Tudom, tudom. Úriemberek vagyunk. De mégis ki a francnak van kedve segíteni, amikor lehet ülni is?

  – Ki a haverod? – vigyorgott rám Napsi.

 – Ja, hogy ő? Nem. Azt mondja, miattad jött. Ugye? - kérdeztem, de a punk még mindig kifejezéstelenül maga elé meredt, pont mint amikor ide ültünk. Helyes gyerek.

- Dehogy -nevetett Napsi gúnyosan - Miattad jött, hogy lássa milyen bunkó vagy. -vágta hozzám a sértését.

- Szerintem meg a te lábadat szeretné méregetni inkább, meg azt az izét, amit sortnak csúfolsz -vágtam vissza.

- De az egy nadrág ! Sort, sort, sort!! Jegyezd már meg! - kiabálta, nem egy tekintetet ide vonzva.

- Azt én nem nevezném nadrágnak. Szerintem ez max egy bugyinak minősül, de lehet, hogy még annak se. - oltottam tovább.

- Mert te aztán annyira tudod - vetette oda sértetten.

- Igen, tudom - vigyorogtam, majd rákacsintottam. Ő csak undorodva elfordult.

   – Jól ültök? - kérdezte Zsófi.

 - Ja, kösz. -feleltük szórakozottan. 

  – Napsi, hol vannak a polifoamok? - kérdezte Zsófi.

 – Nem tudom. Nálad voltak. 

– Nálam? Nálam nem –  a fejét rázva gondolkodott.

  – Az állomáson hagytuk? – kérdezte Napsi kipillantva az ablakon.– Ott nincs semmi.– közölte.

  – Oké – szólt Zsófi. – Tudom, hol van. 

– Megvan?

 – Aha.  

 – Na, akkor jó. 

– Apu kocsijában maradt - sóhajtott Zsófi. Kis hatásszünet.Majd mind elröhögtük magunkat. Istenem, de bénák. A fejem fogva nevettem. Bár én majdnem otthon hagytam a sátramat. Mindegy, ez mellékes....

  – Jövök, Bábel feszt! –jelentette ki Napsi hirtelen. 

– Jövök, Atesz! –ábrándozott  Abdul. 

– Jövök, csajok! – tettem hozzá, nehogy már kimaradjak. 

– Jövök, Anthony Kiedis! – suttogta Zsófi, amin csak a szememet tudtam forgatni.Ő és Chili Junior. Ahha ahha, persze...

 – Jövök, orvosi sátor! – sóhajtott Hipó. 

– Jövök, kannás bor! – szólt a Punk.  - erre mind értetlenül néztünk rá, de végül ráhagytuk.