Bárcsak megérthetnéd... {Befejezett}

Örülök hogy élek, mert minden perc számít!

Ajánlom mindenkinek ezt a filmet amit fent láthattok, nagyon is tanulságos.   "Lány kilenc parókával"

Nem szeretném lelőni a poént :D De ez a film egy olyan lányról szól akinél rákot diagnosztizálnak. Nagyon jó kis film :)

Egy jó barát mondta

" Örülj hogy reggel fel tudsz kelni"!

"Örülj hogy tudsz lélegezni"!

"Örülj annak hogy élsz" 

Nem tudom elképzelni mit tennék akkor ha egy nap azt mondaná nekem valaki, hogy már csak egy napom van hátra. 

Elfogadni biztosan nem tudnám, hisz az ember nem elfogadja a dolgokat, hanem beletörődik a helyzetébe.

Emlékszem, mikor anyával leülünk ketten beszélgetni, és én mindig arról ábrándoztam neki, hogy majd varratok magamra egy tetoválást. egy szöveget ami majd erőt ad ha fel akarnám valaha adni. 

Anya mindig azt mondogatta:

" - Édes lányom ne légy hülye.... "

Tudom hogy miért mondta ezt. Tudom a pontos okát! 

A családban anya ágáról, úgy értem a szüleitől kezdve.... Mindenki rákban halt meg.

 Anya is rákos volt, és valószínűleg...  Most s van valami baj csak ő nem akarja nekem elmondani sőt senkinek nem mond semmi. A lényeg az hogy mellrákja volt. Mindig azt mondogatta:

"- Nem a rák esz meg engem, én eszem meg a rákot"  Azt mondta, hogy először fel sem fogta amikor az orvos kijelentette hogy ő rákos. Nem tudta, vagy talán nem is akarta elképzelni mi lesz a jövőben. Apámnak mikor elmondta hogy rákos, egyenesen szembe röhögte, apám anyámat. 

Azt mondta anyámnak:

"- Biztos hogy nem, biztos csak csinálod itt a fesztivált"

Arra is emlékszem, mikor elvittek a láthatásra. Mikor megláttam anyát, már akkor észrevettem hogy valami baj van. 

-" új a frizurád?" Kérdeztem, még is féltem a választól. 

Anya hevesen bólogatott, miközben a szemeiben ott csillogtak a könnyek, melyeket nem hagyott leperegni az arcán. Nevetett, mosolygott. Nem értettem semmit abban a percben, így visszamosolyogtam rá.

Csak két órát találkozhattunk.

Mikor már majdnem lejárt a látogatási idő anya megfogta a kezem. A parókát levette a fejéről, mire én zokogva bújtam hozzá. 

"- Anya, ugye nem mész el?" 

  

Ez is megtörtént és még is olyan minthogyha csak egy álom lenne. Bárcsak egy álom maradna ne pedig a valóság lenne......