Taylex

Vezér

Alex kínjában felnyüszített. Az a nagy valami, ami megtámadta őt, a falka vezér volt. Furcsállta is, hogy ő miért nem pihen falkájával. Látni akarta, de nem így! Egy testes, izmos farkas vetődött rá a semmiből, és harapott nyakába, ezzel fájdalmat okozva a fehér ordasnak. Szorította erősen a nyakát, meg akarta fojtani, el akarta pusztítani az idegent, aki falkáját méregette fentről, láthatatlanul.

Nem ment neki. Alex egy pillanatig habozott csak, majd maga alá húzta hátsó lábait, és azokkal elrugaszkodva dobta maga mellé a farkast, aki repült is, miután elengedte a betolakodó nyakát. Egy bokorra huppant, majd onnan esett a földre, nagyot puffanva terült ki. Alex felállt, behúzott farokkal és fülekkel közeledett a domináns hím felé. Meg akarta mutatni neki, hogy nem harcolni jött, nem kell neki a falka, tiszteli a vezért és nem akarja elorozni rangját. Pár centire volt csak a farkastól, aki a földet érés után kicsit szédelegve állt fel. Amint megpillantotta, hogy a fehér farkas már szinte mellette van, felemelte farkát, és vicsorogva nézett rá, de nem látott félelmet a behódolás mögött. Igaz, az ellenség földre vetette magát, hátára fordult, hasát mutatta neki, de szemében nem látszott semmilyen ösztön, ami erre a cselekedetre késztette volna. A vicsorgást abba hagyta, de még mindig morgott az idegenre, aki lassan felállt, és megnyalogatta pofáját. A morgás is elhalt. Csicsergő madarakat lehetett már hallani, a hímek szuszogását, ahogy méregetik egymást, na meg persze a kis völgyből is felhallatszott a kicsik hangoskodása. 

A hím farka vízszintesen állt, fülét hegyezte, és nézegette az idegent, ugrásra készen. Alex is felmérte őt, átvizslatta mindenét. Megállapította, hogy jó bőrben van, egészséges, és már nem annyira fiatal, lehet, hogy ő a közvetlen utóda. Fényes, világos barna bundáját már cserélni kezdte a sötétebb nyárira, combján már egy kis körben levedlett. Erős, biztos lábakon állt, magabiztosan, dolgát tudva.

Alexet meglepte, hogy alanya egyszer csak meglódult, ügyet sem vetve rá. Mi történhetett vele? Csak így itt hagy egy idegent? Utána indult, mire a hím megállt és visszapillantott rá. Egy hosszú másodpercig néztek egymás szemébe, próbálták kitalálni egymás gondolatait. A farkas látta az ismeretlen szemében az őszinteséget; félelmet még mindig nem, és ez kicsit zavarta. Leengedte farkát, és Alex megkönnyebbült.

- Érted, amit mondok? - nézett rá izgatottan, de a hím nem válaszolt. - Ezek szerint nem..

Nagyot csalódott. Azt hitte, utódai nem egyszerű farkasok. Remélte, hogy vannak gondolataik, tudnak kommunikálni, de nem csak az állatok szintjén. Bízott benne, hogy megtud valamit a falkáról; ha nehézségük támadt - mivel most már itt lakik - tudott volna segíteni is, de látta, hogy nincs rá szükségük. Van zsákmány, jóllakottak, egészségesek, járvány nem tizedeli őket, gyarapodik a falka, aminek csak örülni tudott.

- Ne nézz bolondnak, nem vagyok egy egyszerű állat! - gondolatait a hím szakította meg, Alex legnagyobb döbbenetére. Megszólalt! Értette, amit mond, és válaszolt, még ha nem a legmegfelelőbb hangnemet ütötte meg, de legalább hajlandó volt megszólalni.

- Ki vagy te, és mit akarsz itt? - a két ordas újra szembe került egymással, ahogy a hím megfordult, és úgy 3 méter távolságra leült a fehér farkas előtt. Őt figyelte, várva a választ, közben fürkészte az állatot, hátha rájön, ha esetleg hazudik.

- A nevem Herceg - megállt, némán nézte a falkavezért, hogy reagál nevére, de miután látta, hogy nem hatja meg, legalább is nem mutatja, folytatta is a mondatot. - Ennek a falkának egykoron vezére voltam. Elsodort az élet, ha érted.. Visszajöttem meglátogatni.

- Herceg, azt mondod? Sosem hallottam semmit-

- Pedig nem hazudok. - szakította félbe a beszélőt, mire az morgott egyet. - Egy nőstény biztos, hogy felismer.

- Akkor még is miért leskelődtél fentről? Engem nem vágsz át. Kotródj, mielőtt még vadászaink is meg tudják, hogy itt vagy! Mert akkor nem kerülsz ki az erdőből élve.

Hangjában Alex hallotta a fenyegetést, de nem foglalkozott vele. A hím egyre jobban frusztrált lett, ahogy látta állni az idegent. Nem fél! Miért nem fél? Megunta az életét? - gondolkozott magában.

- Szeretnék egy kicsit itt maradni. Csak egy kicsit. Ígérem, nem bántok senkit. Nem áll szándékomban, miért tenném? Nem kell a falka, én már.. - megakadt.

Vajon hogy reagálna, ha elmondaná, tud emberi alakot is felvenni? Nem is érezni rajta az ember szagot? Vagy a mostani falkavezért is megáldották ilyen képességekkel? Ki tudja, amíg nem beszélt vele?

A barna ordas sokáig méregette az előtte állót. Sorra átvett minden lehetőséget, ami eszébe jutott. Ha ez az idegen valakit megtámad, megöli. Csak nem akar tényleg meghalni. Ha bármi gyanúsat észre vesz rajta, azonnal véget vet az életének.

- Jól van - kezdte mondandóját miközben felállt - Bejöhetsz. De egy rossz mozdulat, és véged!