Make it out Alive (H.S)

Tizenkettedik fejezet

Másnap reggel egészen szokatlan, de mégis szívet melengető ébresztésben volt részem. A kis Theo bökdöste az arcom vékony ujjacskájával, és mikor halkan felnyögtem, aranyos kuncogását hallottam tőle. Emlékeztem, hogy tegnap este nálam aludt el, és Niall-lel úgy döntöttünk, hogy nem mozdítjuk meg, nehogy felébresszük. Máskor is előfordult már, hogy nálunk töltötte az éjszakát, engem pedig egyáltalán nem zavart, sőt eszméletlen aranyosnak tartottam, ahogy apró, meleg teste az enyémhez simult egész éjjel.

Sokszor elszorult a szívem, ahogy erre az édes kisfiúra néztem, hiszen olyan fiatal volt még, és máris olyan sokat vesztett. Habár nem is fogta fel igazán a történteket, mégis többször érdeklődött szülei után. Ilyenkor láttam Niall szemében a mélységes szomorúságot, de minden egyes alkalommal egy mosolyt varázsolt az arcára unokaöccse miatt, és valahogy kivágta magát a válaszadás alól.

Viszont másra sem lett volna kellemesebb ébredni, mint Theo édes kis mosolyára és csillogó kék szemeire, hiszen ezek voltak az elsők, amiket megláttam, mikor kinyitottam a sajátjaimat.

- Helló, nagyfiú! – köszöntem álmos mosollyal, rekedtes hangon. Theo erre csak még szélesebb vigyort villantott rám, majd egyik kezével megpaskolta az arcomat. – Hol vannak a többiek? – kérdeztem, mikor felültem, hiszen észrevettem, hogy kettesben maradtunk a kunyhóban.

- Elmentek – válaszolt Theo vékonyka hangján, miközben megrántotta vállait.

- Akkor gyerünk, kicsim! Keressük meg a lányokat és Niallt! – álltam fel, és kis kezét megfogva felhúztam őt is az ágyról, majd együtt léptünk ki az ajtón.

- Jó reggelt! – kiáltott a nagybácsi vidáman intve felénk, amint meglátott minket. Ahogy észrevettem, a többiek is körülötte ültek, talán éppen reggelijüket fogyaszthatták el.

- Sziasztok! – köszöntem vissza elvigyorodva, hiszen ezen a reggelen különösen vidáman kezdődött a napom. – Szaladj oda Niall-höz, kicsim. Átöltözök, és azonnal megyek én is – fordítottam a többiek irányába Theot, majd finoman a popsijára csapva elindítottam. Egy ideig figyeltem totyogó lépteit, míg a többiekhez ért, végül pedig Niall ölébe vetette magát. Ezután visszamentem a kunyhóba, hogy kényelmesen elkészüljek.

Természetesen előző esti terveimhez hívem, minél előbb el akartam indulni Harryhez, így egy hátizsákba pakoltam a legszükségesebbeket, fehérnemű helyett pedig fürdőruhát vettem rövidnadrágom és topom alá, mert mindenféleképpen szükségem volt már egy fürdésre a vízesésnél.

- Készülsz valahova? – kérdezte Eleanor, ahogy társaságuk mellé léptem, a lány pedig azonnal felfigyelt hátamon lógó táskámra.

- Úgy gondoltam, meglátogatom Harryt – válaszoltam ma már teljesen nyugodtan, hazugság nélkül, hiszen számítottam erre a kérdésre. Ezek az emberek amúgy sem érdemelték meg, hogy ne legyek velük őszinte, és ebből különben sem gyaníthattak semmit, hiszen máskor is töltöttem már a göndör fiúval hosszabb időt. – Régen nem láttam – engedtem meg magamnak egy füllentést -, és én vagyok az egyetlen, akivel beszélő viszonyban van ezen a szigeten – magyaráztam. Hallottam, hogy Niall fúj egyet mellőlem, és ebből világossá vált számomra, hogy ellenszenvük Harryvel egymás iránt teljesen kölcsönös.

- Csak vigyázz magadra – mosolygott rám El kedvesen.

- És ne hagyd ki a reggelit! – nyomott a kezembe egy mangót Perrie.

- Köszönöm – nevettem fel halkan. – Estére visszaérek – ígértem, majd gyors köszönés után már indultam is az erdőbe.

Az út nem tűnt túl hosszúnak ezúttal. A madarak énekeltek, és a nap is hétágra sütött. Idő közben elfogyasztottam a Perrie-től kapott mangót, és ekkor kezdtem el igazán sajnálni, hogy a fiúk nem jártak sikerrel a tegnapi halfogás alkalmával.