Make it out Alive (H.S)

Negyedik fejezet

Hazudtam volna, ha azt mondom, hogy egészen nyugodtan keltem fel aznap reggel, mikor végül már egészen közelivé vált az a bizonyos vízszerzési akció Harry kíséretében. Még nem igazán sikerült ekkorra hozzászoknom a világosban való alváshoz, így általában a nappal együtt tértem aludni, és keltem fel én is. Azonban aznap már egészen hajnalban, mikor még csak a horizont alját festette bíbor színre a nagy égitest, már akkor kinyíltak fáradt szemeim, és képtelen lettem volna tovább pihenni, mert a kis kirándulás gondolatára azonnal egy apró görcsbe rándult a gyomrom, amit igyekeztem nem is venni tudomásul. Nem mintha féltem volna Harrytől, hiszen meglátásaim szerint nem volt az az erőszakos ember, sokkal jobban szerette a szavaival és puszta hidegvérével bántani a másikat. Idegességemnek talán a legnagyobb oka az volt, hogy fogalmam sem volt arról, hogy ma éppen milyen lesz a hangulata. Sosem tudtam kiszámítani ezt a fiút, hogy mit miért tesz, vagy, hogy hogyan viselkedik. Egyszer egy arrogáns bunkó volt, aki majdnem fellök a repülőgépen, máskor pedig egy jószívű fiú, aki gondoskodik a reggelimről. Másik szempontból pedig egyelőre még nem értettem, hogy mi a célja ezzel a kirándulással. Messze nem én voltam a táborban a legfittebb személy, nem bírtam sokáig a hosszú túrát, és túl sok vizet sem tudtam volna elcipelni. Különben is, éppen egy veszekedés közepén választott engem társának, ami számomra teljesen felfoghatatlannak tűnt, hiszen, miért is akart volna velem tölteni egy teljes napot -, mikor enyhén fogalmazva nem volt túl zökkenőmentes a kapcsolatunk -, ha nem azért, mert valami hátsó szándéka lett volna? Az elmúlt éjszaka nehezen aludtam el, mert ez a fiú nem tudott kiszökni a gondolataim közül, hiszen meg akartam fejteni őt, de végül csak egy jó kis fejfájás lett a jutalmam, mintha még a sors is azt üzente volna, hogy nem kellene beleavatkoznom más dolgába. Én mégsem adtam fel egészen, és azt gondoltam, hogy talán ez a nap segít majd, hogy kicsit közelebb kerüljek a válaszokhoz a kérdéseimre.

Én voltam az első a felkelők közül, így komótosan kezdtem a napomat. Fogat mostam, természetesen a lehető legjobban spórolva a talált fogkrémmel és a maradék ivóvízzel, majd gondosan kifésültem a sós vízben való tisztálkodástól kissé összetapadt hajtincseimet, és pakolni kezdtem. Másra sem vágytam, mint egy normális - már amennyire a körülmények engedték - fürdésre, ami reményeim szerint nem is olyan sokára egészen elérhető lesz, ha Harry valóban igazat mondott arról a kis patakról, vagy fene tudja mit is talált igazából. Másrészt pedig egyre kíváncsibb lettem, hogy mi lehet ott az erdő mélyén, amiért Harry ennyivel jobban ragaszkodik hozzá, mint a biztonságot nyújtó parthoz. Meg akartam ismerni a sziget minden szépségét és lehetőségeit, és abban reménykedtem, hogy Harry segítségemre lesz majd ebben.

Csak a legszükségesebbeket készültem magammal vinni egy hátizsákban, pár ruhadarabot, egy-két tisztálkodószert, alvás esetére pokrócot, és természetesen egy üveg vizet a többi üres palackkal együtt. Mire elkészültem, a többiek szintén elkezdtek ébredezni. Miles és Alexander már el is mentek gyümölcsökért reggelire, azonban Harrynek még nyomát sem lehetett látni, pedig reméltem, hogy korán elindulhatunk, hogy még azon a napon vissza is érjünk a táborba.

- Biztos vagy benne, hogy el akarsz menni? - kérdezte Zayn kissé kétkedve, miközben a mostanra kialudt tábortűz körül fogyasztottuk el reggelinket.

- Igen, persze - bólintottam egy nagyot, miután lenyeltem a számban lévő falat gyümölcsöt. - Szívesen segítek, és kíváncsi is vagyok a szigetre - magyaráztam.

- Még mindig elmehet helyetted valaki más, ha meggondolod magad, vagy esetleg elkísérhet valaki titeket - emlékeztetett Niall. A többiek egészen mással voltak elfoglalva, volt olyan, aki a tűző nap ellenére is képes volt aludni a kis, gyenge, rögtönzött sátrunk alatt, amit betegek hiányában most mi használtunk ki.