Azt hiszem mikor beléd estem tényleg beléd estem...|~ÁTÍRÁS ALATT~|

2. RÉSZ

"Kezdem elhinni ,hogy anyánk ribanc."-pillantottam meg a következő üzenetet.

"szia manó"-pötyögtem be
"anya terhes,vagy vemhes,vagy tudom is én. De nem akarja elvetetni."-pislogtam nagyokat a kijelzőre.

"mondtam én,hogy ribanc. Akkor szegény gyereket is úgy nevelje,mint minket."-írtam idegesen a telefonomba. Közben persze sétáltam az utcán, a méregtől elborult fejjel. Hirtelen csak annyit vettem észre,hogy a lábam valamiben megakad,és közeledek a föl felé. Hirtelen egy kéz kapott el.

-mi az isten?!- Néztem körül.

-ne haragudj...- nézett rám a fiú. Magas,barna,már majdnem fekete haja volt,szeme zölden csillogott,és a fekete pulcsija ujját gyürködte.

-legközelebb vigyázhatnál. -Mondtam még mindig idegesen. Nem elég,hogy anyám terhes ki tudja kitől,most felesek egy csávóba.

-sajnálom,tényleg. Mivel tehetném jóvá?

-semmivel... nem érdekel.

-nah... de tényleg.. egy kávé? Tea?

-nem kell...tényleg..

-nem hagylak csak így itt. Valami.. tényleg bármi..

-húzz el... az kell.

-de... jó... megyek...-majd elindult szomorúa, én pedig valami érthetetlen oknál fogva utána rohantam. Mikor utolértem óvatosan megérintettem a vállát,Ő pedig rám nézett,és elmosolyodott. Kicsit zavarban voltam. Hisz elég bunkón viselkedtem.

-egy kávé jól esne. Mosolyogtam a szemeibe.
-jó. Menjünk. -Mondta,majd elindultunk.

-David... David Blackburn.-nyujtotta jobbját a srác, bemutatkozás képp.

-Sarah Mckenzie.- ráztam meg a kezét.

-bocsi,hogy ekkora bunkó voltam az előbb.

-semmiség. Már megszoktam.

-ezt,hogy érted?

-hát,már megszoktam,hogy mindenki utál,azért mert kicsit másabb vagyok mint a többi korombeli srác.

-miért lennél másabb?-Tettem fel a kérdést. Tényleg nem értettem. Jó oké... fekete feszülős farmer,fekete Vans cipő,fekete "v" nyakú póló,és egy fekete zippzáros kapucnis pulóver. Elég jól néz ki.

-hát,mert majdnem mindig feketébe vagyok.

-és ez miért baj? Nekem tetszik.
-köszönöm! Pirult el.

-de ha gondolod segíthetek egy színesebb stílus kialakításában.- Elmosolyodott. A fogai gyémántként ragyogtak.

-uhh tényleg? -Kérdezte,és zöld szemén megtört a fény, ezzel egy gyönyörű borostyán zöld fátylat borított a szemére.

-tényleg.-Leültem a székre amit illedelmesen kihúzott nekem, és leraktam a táskámat.

-mit kérsz inni?

-Egy jegeskávét.

-rendben. -Felállt,majd leadta a rendelésünket.

-amúgy Te már itt születtél Londonban?

-neem...Walesi vagyok.

-uhh... ott lakik a nagymamám.

-Fuck you...- hallottuk meg a pincér hangját. Odanéztünk és sikeresen elejtette a poharakat.

-akkor még várhatunk.

-hát ja...

-És Te Londonból valósi vagy?