Tudod?

*4*

Nem hiszem hogy szavakba lehet önteni azt az érzést amikor el vagy veszve és nem találod a kiutat, amikor a szíved össze szorul és a lelked üressé vállik mindez pár másodperc töredéke alatt.
Fogalmam sincsen mennyi ideje ültem ott a földön sírva,amikor valaki hozzám szólt:
-Héj, minden rendben csajszi?-kérdezdte egy ismeretlen hang.
Fel néztem rá, és az ismeretlen egy fiúnak bizonyult, aki rémülten vizslatta az arcomat..gondolom szörnyen nézhettem ki különben is taknyom nyállam egybe folyt a sírástól meg alig láttam.
Nem tűnt az esetemnek így nem fektettem rá nagyobb figyelmet, de jól esett hogy érdekeltem.
-Persze..-suttogtam csendesen
-Haza kisérjelek?-kérdezdte
-Nem köszi itt lakok-intettem a fejemmel a ház irányába
-Hátjó, de ne sírj biztosan rendbe jönnek a dolgok-mondta mosolyogva majd megveregette "barátiasan" a vállamat és már el is sietett.
Ha te tudnán,hogy ez lehetetlen hogy rendbe jöjjön belül nem érezékeltem semmi mást csak azt, hogy magamba zuhano.
Lassan feltápászkodtam a földröl majd azt hallottam,ahogy valaki felém szalad gondoltam még egy "kiváncsi" emberke.
Viszont mikor a közelembe ért tudtam már hogy ki az
-Angi!? Jézusom mi van veled? Hogy nézel te ki? Kit kell megvernem?-bombázott le kérdéseivel a barátnőm
-K..Kharla-szipogtam, majd rá borultam és a vállán sírtam tovább.
Közben elindultunk a ház fele, fel érve a szobámba lefektetett az ágyba és hagyta hogy kisirjam magam.
Nem tudom mennyi idő telhetett el csak az tudom hogy a szobában már sötétség volt ezek szerint a fél napot át sírtam, ekkor hirtelen felkaptam a fejem az átázott párnámból és körül néztem a szobában, Karla csak ott ült mozdulatlanul és várt.
Ő a legcsodásabb személy a világon. Nemde?
-Jobban vagy?- kérdezdte mosolyogva
-Anyám elvitte magával Flot, soha többet nem fogom újra látni ugyanis senki sem tudja hol lakik. Egy szörnyeteg, utállom őt.-mondtam szárazon a szavakat ami engem is meglepett ugyanis eggyetlen  könnycsepp sem hagyta el a szememet. Talán elfogytak?
-Angi, nagyon sajnálom. Gyere ide hadd öleljelek meg-majd mellém ugrott és megölelt.
-Sosem láthatom újra, ha rendőrségre mennék meg mondanák hogy menjek szépen haza, a boszorkány meg a családdal évek óta nem tartja a kapcsolatot...lehetetlen.-mondtam miközben az iró asztalon levő közös képünket bámultam amit még tavaly nyáron készítettünk a tündér-hercegnőmmel.
-Van egy ötletem, mit szólnál ahoz ha..-kezdte el mondani valóját a barátnőm viszont nem volt alkalma befejezni amit elkezdett ugyanis apám rontott be a szobámba idegesen.
-Angii!-ordította- takarodj innen, mit képzelsz magadról?! Ha Flóra nincs itt akkor nem fogok rád pénzt költeni, tünés a házamból -fejezte be a mondani valóját majd felém indult és az amit akkor tett azt örökre az elmémbe és a szívembe véstem.
Tudtam hogy apámból az alkohol beszél, de ez nem mentség.. sosem szeretett,sosem ölelt de ezt nem így képzeltem el.
Szóval amint mondtam megindult felém és a hajamtól fogva vonszolt a szekrényemhez, amelyből előkapta a bőrőndömet és azt mondta hogy van 10 percem össze pakolni.
Előszőr kérdően fel vontam a szemöldököm abban bízva hogy talán csak viccel, de nem..a szemében utállatot láttam..mély utállatot.
Az elöbbi mondata után kiviharzott a szobából ekkor eszméltem rá arra hogy Karla is itt van a szobában.Felé pillantottam halkan szipogott
-Héj csajszi semmi baj-mondtam és az arcomra eröltettem egy mosolyt, aminek köszönhetően úgy néztem ki mint egy idegbeteg mókus.
-Angi, te most ténjleg..?- kérdezdte halkan
-Igen, elmegyek hogy hova azt ne kérdezd. Segítenél kérlek?-néztem körül a szobában ahol minden tárgyhoz egy emlék láncolt.
Nem akartam sírni..nem akartam gyengének tűnni...nem lehet.
-Segítek de most menj és szedd magad rendbe-mutatott a mosdóra
Bólintottam majd megindultam az említett helyiség fele, miután magamra zártam az ajtót a tükör elé tipegtem...de bár ne tettem volna, a hajam össze vissza állt az ajkaim szárazak és vér vörösek, a szemeim alatt kékes párnák díszelegnek..a zombik elbujhatnak mellettem.
Lassan elkezdtem fésülni a vörös tincseimet majd egy kontyba kötöttem fel, aztán arcot mostam és egy enyhe sminkel probáltam rendbe hozni magam..kissebb nagyobb sikerrel.
Aztán neki álltam és össze szedtem a cuccaimat, mikor meg a szobámba léptem elbambulva néztem ahogy a falak, a szekrény, az asztal, a polcok mind üressen hevertek megszokott helyükön.
Karla egy csoda lény, rengeteget köszönhetek neki.
-Angi gyere menjünk mielött vissza jön-mondta majd a kezembe adott 2 bőröndöt egy táskát meg ő magam vett fel a hátára.
Lassan lépdeltem ki a szobámból a falak barack színben pompáztak, az ágyon egy fekete takaró diszelgett, a polcok üressen hevertek, az bánt a legjobban, hogy én itt nőttem fel..ezek a falak rejtik az életemet és a legnagyobb titkaimat most meg itt kell hagynom..hát ez a sors.
Halkan becsuktam az ajtót majd lerohantam és magamra kaptam egy kardigánt meg egy cipőt és  már kint is voltam.
Hűvös levegő csapta meg az arcomat, a lámpák halványan világítottak, a távolból hallani lehetett a kutyák vonyítását, az utcák üressek voltak..annyira üressek mint én magam.
Karla telefonja megrezdült majd egy különös beszélgetésre lettem figyelmes.
"Mindjárt.Nem.Anya Angi nállunk aludhat?.Tudod jól hogy ő nem olyan mint az apja.Anyaaa.Sose beszélj többet velem.Rendben.Szia"
Ezek szerint apám miatt mindenki egy elmebeteg, iszákos rossz "kislánynak" tart..jolvan mostmár elegem van.
Kedves sors mára elég volt a fájdalomból..picit fogd vissza magad.
-Karla!-szóllaltam meg
-Áh Angi..te...izé itt voltál?-kérdezdte tapintatosan
-Igen, na de most menj szépen haza..köszönök mindent igérem bepótoljuk a dumcsizást.-mondtam "vidáman" majd megöleltem és a táskámat a saját hátamra vettem.
-Angi..nem..alszol..ha gondolod akkor..én vagyis..mi?
-Nem Karla menj csak én elrendezem magam.
Ekkor könnyezve elindult haza fele..hát remek.
Ki léptem a kapun, ami nyikorogva jelezte a távozásomat makd halkan  elindultam..hogy hova magam sem tudom..nem voltam képes gondolkozni.
Bele merültam a mai történtekbe amikor egy vakító fénnyel találtam magam szemben, majd egy kiáltással aztán egy fék hanggal egy éles fájdalommal végül meg már csak azt éreztem ahogy a testem pehelyként zuhan a földre, majd csak apám vigyorgó képe jelent meg aztán egy nagy feketeség..és elvesztettem a kapcsolatot az élettel..

Helló mindenki, itt is van egy újabb rész !❤
Azt szeretném kérdezni tőletek, hogy nektek hogy tetszik eddig a történet?
Előre is köszi a véleményeiteket.
Kellemes estét!
/Rebi/