Kuroshitsuji Book of Love

3.fejezet:Mint komornyik

Mint komornyik, s mint démon akkoriban úgy gondoltam, sőt, inkább tisztában voltam vele, hogy a szerelem ízébe sosem fogok belekóstolni. Akkoriban csak a Gazdámmal váltottam néhány csókot, mondván "Ez kielégít engem", de férfiként nővel kellett volna mindezt megtenni. Ám egy se volt az ínyemre, mondhatni azért mert én egy szörnyeteg vagyok, de a munkám miatt sem tehettem meg.

Azon a kora estén amikor befutott a lovaskocsi, megvoltam győződve arról, hogy Ő is csak egy vendég lesz, csak éppen egy fedél alatt fogunk élni. Kilépett, a hold pedig mintha ő maga is kívánná a lányt, világította meg. Nem, nem volt ez első látásra szerelem, inkább csak éhséggel párosult vágy. Most, több év elteltével kimondhatom, szép volt.

Nem jutottunk szóhoz. Hosszú sötétbarna haja hátára simult, ajkai duzzadtabbnak látszódtak a szájfényétől, barnás szemei csillogtak, hiszen, fiatal lány volt. Nagyjából akkora lehetett mint a Gazdám.

Elsőként nekem kellett megszólalnom, így egy picit előrébb lépve meghajoltam előtte.

-Jó estét kívánok, Sebastian Michaelis vagyok, a ház főkomornyikja, Örvendek a találkozásnak!

Ezután hátrébb lépve helyet adtam az Ifjú grófomnak, aki nem is habozott a bemutatkozással. Persze, ha most az egészet elmesélném biztosan halálra untatnám a Vendégeket. Annyi történt, hogy a lány is bemutatkozott, akinek végül ki is derült a neve, "Alice", ennyit mondott. Ez is haladás, hiszen legalább a keresztnevével tisztában voltunk.

Azon az estén ezen az információn kívül mást nem tudtunk meg, felkísértem a számára előkészített szobába. Amikor megkérdeztem tőle, hogy nincs e valami kívánsága, egy egyszerű "Nem, köszönöm"-el válaszolt. Különösebben nem tudott felhúzni, hasonlított az "egyik fajta" Bocchanra, ezen pedig jót kuncogtam magamban.

Viszont, még akkor, ott állva abban a szobában szembesülnöm kellett egy valamivel, ezt pedig sosem fogom elfelejteni.

-Én... Nem tudok egyedül öltözködni...

Halkan, szinte suttogva közölte, szemeim csak egy pillanatra tágultak ki, végül egy mosoly kíséretében hátrébb léptem.

-Nos... Akkor segítségére fogom bocsájtani a cselédlányunkat, Meyrint.

Talán akkor láttam életemben először olyan sértett gyermeki arcot. Kimondottan aranyos volt, kicsit meg is döbbentett.

-Nem akarom, hogy ő lásson engem meztelenül! Úgy néz ki mint egy leszbikus! Te! Azt akarom, hogy Te!

Ez futhatott végig az agyamon akkor: "Hogy mi? Mégis... Mit gondol ez a nő?!"

-Nem tehetem, Kisasszony. Az illem nem engedi. -Teljesen higgadtam válaszoltam, mire ő elvigyorodott.

-Hogy is volt? A Királynő azt mondta, hogy tegyetek eleget a kéréseimnek~ Így volt, ugye?

Sóhajtottam egyet, majd megfordultam, az ajtó irányába, ahol Gazdám a falnak dőlve kuncogott. "Tehát mától két gyereket is pesztrálnom kell, csodálatos."

-Csak nyugodtan Sebastian, hiszen a Királynő kérése.  -Önelégülten vigyorodott el, mire Én csak egy mosoly keretében fordítottam tekintetemet ismét a Hölgyre.

-Ha az Ifjú úr így akarja, megkérném, hogy Ön távozzon, Bocchan. Nem illik Hölgyeket nézegetni miközben menyasszonya van~ -Csak egy másodpercre pillantottam hátra a vállam fölött, a most már piruló fiúra, aki azonnal ki is lépett a helyiségből, maga mögött becsukva az ajtót.

Mielőtt még bármit is csináltam volna, kipakoltam a ruháit, meglepően egyediek voltak. Ezután beterelgettem a fürdőbe ami a szobához tartozott.

Ha most elkezdenék a látványról beszélni, arról, hogy milyen volt a teste, még most is illetlennek gondolnám. Tehát, először őt kellett lefektetnem, talán az volt a legszerencsésebb is, hiszen már fürdés közben majdnem elaludt.

A következő napokban nem történt semmi, nem tudtunk meg róla újat,  csak annyit, hogy sosem járt Londonban. Aztán, egy héttel a jötte után hatalmas csomagok érkeztek, természetesen Én vettem át őket, majd vittem fel mindet a hálójába. Felpattant amint meglátta a dobozokat, ezután pedig ki is csomagolta egytől egyig az összeset. Én csak figyeltem, gondoltam jobb, ha nem szólok bele. Fehér vagy halvány rózsaszín tárgyakat vett ki, akkor jöttem rá, hogy ezekkel akarja a szobát díszíteni. Nem értettem honnan szerezte be őket, hiszen igényesen be voltak fedve, nehogy megsérüljenek, ebből pedig azt is lekövetkeztettem, hogy teljesen újak.

-Kisasszony, ha valamivel díszíteni szerette volna a szobáját, szólnia kellett volna nekem, hogy beszerezzem Önnek.

Erre nem kaptam választ, csak folytatta azt amit eddig is csinált.

Már minden kint volt, mikor végre megszólalt.

-Akkor... Majd eljössz velem bútorokért? -Elmosolyodott, úgy nézett fel rám.

Egy apró szusszanás, és egy kis csönd után után megadva magamat nyújtottam neki kezemet, hogy felsegítsem.

-Természetesen, My Lady. -Vigyorodtam el, majd a már álló lányról a tárgyakra szegeztem tekintetemet. - Azt hiszem ezeket addig ideiglenesen el kéne helyeznünk valahol, ha már kipakolta őket...

Azzal felvettünk egyet-egyet és valahova leraktuk őket, természetesen nem csak úgy össze-vissza. Az a délután kimondottan kellemesen telt, akkor láttam először nevetni, örültem neki, hiszen aggódtam érte, hogy távol él a családjától és emiatt esetleg szomorú, bár ezt a témát sosem hoztam fel.

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha egy ilyen ember társaságát fogom élvezni, hiszen addig mindig csak a Gazdámmal ironizáltam, vagy a szolgálókat tettem helyre. Jó volt vele beszélgetni, soha nem hisztizett nekem, és annak ellenére milyen gyermeki, tudta hol a határ.

Abban a kastélyban Ő volt a fény, abban a kastélyban ami többé nincs ott.

Első bejegyzés 

                                                                                                      (volt) Sebastian Michaelis