23.fejezet

10 1 0
                                    

Délután négy óra volt, amikor az iskolai két jó barát a megbeszélt helyen és időben a Pláza előtt találkoztak Christian Timperley és Peter Mörken.

- Szia, Peter akkor mehetünk is be.

- Szia, Christian mehetünk, hisz kint hideg van, melyik részleghez menjünk.

A két jó barát együtt lépett be a nagy teret megszokták. Először egy elektronikai üzletbe léptek be szétnézni, megnézni milyen új gépek vannak, azután egy másikba mentek, nem volt sorrend, hogyan látogassák meg.

A hét lány is nem sokára megérkeztek a Plázába majd Ingrid is megérkezett mind a nyolcan elámultak a nagy tér láttán és nem tudtak dönteni merre. Majd az egyik lány, aki Gréta Peterson lehetett.

- Ez aztán a nagy tér nem tudjuk eldönteni, hogy merre kéne kezdeni.

- Először a földszinten azután felfelé, lányok, ha lenne még rá idő, akkor mehetnénk a moziba is.

- Szerintem is az elejétől kezdve azután a többi, ahogy jön, de két csoportot kéne alakítani, az egyik itt a földszinten a másik az emeleten. Vagy ti hogyan gondoljátok.

A két csoportot megválasztották nem volt nehéz a 10/B a földszinten kezdte, a 10/C az emeleten kezdte a mozgó lépcsőn mentek is felfelé.

A két jó barát, akik az egyik gimnáziumban közös a munkahelyűk ők is a földszinten voltak épp egy büfénél álltak meg ennivalót rendeltek, majd az egyik helyre leültek és kezdtek beszélgetni.

- Te Peter nem kellene valamelyik közösségi oldalra regisztrálni, hogy pár jó lánnyal kéne meg ismerkedni, vagy ha Aacheni, akkor először ismerkedni, tudom, hogy a gimnáziumban sok széplány tanul, de nem biztos, hogy akarnak-e ismerkedni.

- Jó ötletnek látom, valahogy itt kellene elkezdeni az ismerkedést, ebben a bevásárló központban csak úgy nyüzsögnek, a lányok nézz körbe. Például aki ott a butiknál van és nézi a ruhákat, vannak olyanok is, akin látszik, hogy elmegy nem az a pláza cica, aki ide jön valahogy feltűnést kelteni. Nézd a másikat ott a könyv részlegnél, nézd a ruhát rajta egyszerű nem az a divatos, hogy felajánlja magát, ő inkább egy könyvnek örülne.

- Lehetne még sorolni, hogy melyik korcsoport az, amelyik egyszerűen öltözik és így lehetne vele barátkozni.

A két barát az ennivaló felénél tart, amikor négy lány is a büfé előtt álltak meg, hogy valamit rendelnek a 10/B-ből voltak, a rendelt ételt kifizették és egy szabad asztalhoz ültek épp a két jó barát mellett. A négy lány leült és elkezdték fogyasztani, de a két fiú figyelte, hogy vajon miről beszélgethetnek érdeklődve figyelték.

- Ti csajok nektek, hogyan telt el a hét a Nagy Károly gimnáziumban, egy osztályban vagyunk, de csak ilyen kor tudjuk megbeszélni.

- Jól telik a tanárok jók.

Amikor a két barát meghallotta a beszélgetést a munkahelyűk nevét odafigyeltek majd egymásra néztek itt az alkalom.


-----

Christian és Peter, amikor befejezték az evést, a szalvétát és az üveget a kukába tették majd.

- Te Christian ne mutatkozzunk be a szomszéd asztalnál lévő lányoknak, hogy kik vagyunk, bemutatkozhatnánk.

- Rendben van, csak ha nem veszik tolakodónak, hogy számukra két idegen hozzájuk szól. Ha akarják, bemutatkozhatunk.

A helyükről felálltak és a szomszéd asztalhoz léptek, a négy lány is épp az evés felénél tartottak.

Apokalipszis Lovasai I - Az Alvilág lánya. BefejezettWhere stories live. Discover now