6.fejezet

27 1 1
                                    

A második csoport, a pihenés után a gyaloglást tovább folytatták, a hátuk mögött őket követte Jezabel és a gonosz angyal, aki testet öltöttek, percek múlva a második csoportra rátaláltak. Egy darabig követték őket. Az egyik lány véletlenül hátranézett, és amit látott csodálkozott annyit mondott.

- Úgy látom, nemcsak mi vagyunk egyedül, hanem még két fiatal mögöttünk vannak, várjuk, meg őket vagy mit tegyünk, mert mint ha bennük rejtőzne valami gonosz féle, azaz érzésem.

- Ha tényleg így van, akkor te Ágota, ha azt mondom, hogy fuss, akkor futnod kell a többiekhez segítségért, ha a gonosz érzését érzed.

A két idegen elérte őket először egymásnak bemutatkoztak, a gonosz angyal úgy mutatkozott be, mint Mithras a többiek gondolták, hogy nem lehet majd Mithras kérdezősködni kezdett.

- A szigeten mióta vagytok?

- Tegnap óta, és ti miért erre jöttetek?

Apollónia a két idegen közelében rosszul érezte magát, mert érezte, hogy a gonosz jelenléte van ott, a gonosz angyal még kérdezősködött.

- Csak ti vagytok a szigeten? vagy vannak mások is?

- Összesen kilencen vagyunk, hét lány és két kísérő a többiek másik úton, gyalogolnak. Nemcsak a szigeten nézünk széjjel, hanem feltérképezzük.

- Nem tudjátok, hogy az a medál, amit az úr készített hol lehet. A gyülekezetben van-e vagy valamelyik kiválasztottnál.

- Nem tudunk ilyesmiről, és ti lányok tudtok valamit ezekről?

- Mi sem tudunk!

- Nem hiszek nektek! nem kell tagadni, tudom, hogy hét lány birtokolja ide a medálokat, mert az egyik tervemhez kell.

Percekig csend volt és csak annyit mondott Benjamin a többieknek és Ágotának.

- Fussatok innen, mert tényleg a gonosz van itt, Ágota hozz segítséget.

Futni kezdett mindenki utána a két idegen is, az egyik lányt a gonosz elkapta Angelikát.

- Gyere csak ide, van nálad valami, ami nekem kell.

A lány könyörgött, hogy-ne vegye el és hagyja meg az életét, de a gonosz angyal átadta Jezabelnek, hogy ő tegyen valamit majd a barlanghoz, vitte, és egy fához kötözte, hogy ne tudjon elszökni. A többiek felé futott, hogy a medált meg tudja szerezni. A csoportból elfogták Benjamint és Apollóniát nem sokára a barlanghoz, vitték a gonosz is velük volt, egy fához kötözték. Ágota a többiekhez ért az első csoporthoz.

- Még egyszer kérdezem a többieknél is, ott van a medál, ha nem adjátok, ide titeket elpusztítunk és feláldozunk a szarkofágon, ami egy oltár lesz, ott megkapom azt az erőt, amit a kiválasztottak fognak adni.

-----

Ágota nemsokára elérte az első csoportot, szólt hozzájuk, megálltak majd elérte a többieket.

- Mi a probléma Ágota? Mi van a többiekkel?

- A probléma súlyos! A legrosszabb van itt, maga a gonosz, a sátán, minden lánytól kéri a medált, fel akarja használni, gonoszat akar tenni, mit, tegyünk.

- Ha elveszik tőlünk a medált, akkor a világnak rossz és mi élve nem hagyhatjuk el a szigetet, mert megölhet minket. Ábel mit tegyünk.

Apokalipszis Lovasai I - Az Alvilág lánya. BefejezettDonde viven las historias. Descúbrelo ahora