27.fejezet

6 1 1
                                    

Az nap este Aachenben azoknál a lányoknál, akik a Nagy Károlyról elnevezett gimnáziumban tanulnak és egy furcsa medál őrzői az történt, hogy amikor éjfélt mutatott az óra egy képet láttak egy álomszerűséget.

- Egy helyen voltak nem tudják, hogy hol egy barlangszerűségben, egy fed lap szerűségre kellett feküdni egy fehér szint ruha volt rajtuk talán a meztelen testűket az takarta egy valakit is látnak, inkább hallják, a képet nem látják jól. Hirtelen egy kéz lecsap, amiben egy tőr van, majd a kezükkel kitapogatják, hogy a hasuk környékén véreznek mintha feláldozták volna majd halványan hangot is hallanak.

- Kinél van a medál? A célom eléréséhez kell, én vagyok a gonosz angyal, és ha megszerzem, a medálokat én leszek a világ ura, addig is téged, akit feláldozlak, az élet energiádat megszerzem enyém lesz, azzal is erőt kapok, hogy közelebb lehessek a célomhoz.

Később felkelnek mintha csak álmodták volna, eszükbe se jut, a tőrdöfés majd az álombeli helyet megtapogatják, éreznek valamit. A fürdőszobába beléptek, hogy megnézzék, de mindegyik lány elcsodálkozott.

- Hogyan lehet ez, mi ez a seb? Nem volt balesetem semmi sérülés, ha lemosom, akkor mi lesz azon a helyen, amit álmomban láttam és hogyan lehet ez.

Amikor a vérző helyet megtörülték egy rajzféle rajzolódott ki, amikor megnézték a tükörbe-eszükbe jutott a medál. A szobába visszamentek a medál, ami az ágya mellett volt a szekrényen világítani kezdett. Nem tudták mi történhet ott egy hangot hallottak.

- Én vagyok a medál szelleme, köszönöm, hogy életre keltettél az idő eljött, hogy a dolog megtörténjen.

A hang a lányt nevén nevezte majd a lány válaszolt is.

- Igen én vagyok, és ki az az jöjjön, elő mert nem lehet, hogy nem látom, legyen szemtől szembe velem, mert még azt hiszik, hogy magamba beszélek.

A szoba fényessé vált majd egy személy lépett ki a medálból olyan ruha volt, rajta amit álmában látott egy fiatal lány volt, mert látszottak rajta a női jegyek majd megfogta a lány kezét.

- Ne félj tőlem, segíteni szeretnék, mert neked feladatot kell véghezvinni és annak a lány lelke vagyok, akit a gonosz a szigeten feláldozott a hatalma megerősítésére neki ez a medál kellett, az egyik társam kockáztatta az életét,

- Te vagy az a lány, akit álmomban látlak, de mi az a seb ez már a második álmom, hogy ugyan azt a képet látom ki volt a társad és miben kell segíteni.

A lány látta, akivel beszél az hús vér volt, mert látta a testén a szúrás nyomát a lányon egy fehér színű comb közepéig erő volt, a seb környékén szakadás.

- Ülj le ide, és amit mondok, azt tedd és megtudod az igazat és milyen feladatra vagy kiválasztva.

A lány ágyára ültek, a sarkukon ültek a combjuk zárt helyzetben volt.


-----

A térdük érték egymást.

- Ezzel a medállal te kiválasztott lettél, mert az anyukád és az ő anyja is az volt egy feladatot kell elvégezned, az az erő benned van, ami azokban a lányokban is, akikkel kezdődött. Te is megkaptad a jelet. Hét lány van, akiknek tulajdonában van a medál, akik őrzők is. A feladat megtalálni azt a személyt, aki a kezdetben megakadályozta a gonoszt a céljában Patmos szigetéről és sikerült megtenni, ha ráakadnál a leszármazottra mond el ki vagy ezért az igazat meg kell ismerned.

Apokalipszis Lovasai I - Az Alvilág lánya. BefejezettDonde viven las historias. Descúbrelo ahora