9.fejezet

19 1 1
                                    

Patmos szigetén a hét gyülekezet vezetője elhatározták, hogy a következő hajóval visszatérnek és elmondják mi történt a hét őrzővel és a két kísérővel. Másnap délután a sziget kikötőjében voltak és a hajót látták közeledni ami Efézusba megy. Amikor partot ért a vezetők fel is szálltak. Az egyik gyülekezet vezető magában mondott egy ima félét.

- Istenem teremtő! A halottak lelkét óvd meg, ha valahol tovább élnek őrizd a lelküket, hogy ha eljön, majd egyszer a te napod add életüket újra, amit adol feladatot, azt el tudják végezni.

Amikor az imát elmondta meg könnyebbült a többi utassal elvegyült. Amíg a hajó megteszi az utat Efézusba az történik, hogy Ábel, aki túlélte a gonosz találkozását elért a Görögök központjába, Athénba olyan helyet nézett ahol megpihenhet, és egyedül lehet, hogy visszaemlékezhessen. Talált is egyet, amely fából készült egy kaiba félét. Egy asztalféle is volt két székkel egy ágy is, amin tudott pihenni, nagyon fáradt volt. Egy kevés ennivalót evett és az ágyra le is dőlt. Előtte elreteszelte az ajtót majd aludt is azokra a napokra gondolt, amikor ők kilencen együtt voltak, egy hang szólt hozzá, hogy

- Ábel nyugodt legyél, a barátaid lelke jó helyen van, a feladatot elvégezheted, ne félj az utadon én, megóvlak a gonosz nem fog keresni a medált hét városba kell elhelyezni, ami a Római birodalmon túl van, ott ahol az ellenségei vannak, ha elvégezted a feladatot megjutalmazlak. Lesz egy térkép, amit követni kell.

Amikor a hang elmúlt Ábel véletlenül felkelt mintha egy hang szólalt volna hozzá, széjjelnézett majd visszaaludt. Az asztalon egy papirusz tekercs jelent meg egy térkép volt, az útvonal is rajta volt, hét város volt bejelölve ahová a medálokat kell elhelyezni.
Mesélő.
A hét gyülekezet vezetői a hajón elérkeztek Efézus partja felé, késő este volt, majd nem sokára a hajó partot ért, amikor szárazföldre léptek fellélegeztek, már csak egy olyan helyen kellene találniuk, ahol lepihenhetnek. Az útjukat valaki segítette, mert olyan házat találtak ahol megpihenhetnek. Nem sok idő kellett és az ágyra ledőltek nem zavarta őket senki, mindenhol aludtak senki nem volt úton. Ábel Athénban, a gonosz angyal és Jezabel Ithaka szigetén pihentek meg.


-----

Másnap mindenki korán kelt fel, akik úton vannak vagy úton voltak a hét gyülekezet vezetői kezdtek indulni hazafelé. Egy másik helyen Ábel úgy határozott, hogy tovább megy, mert el akar jutni a térlép szerinti egy kikötőbe, ami a Görög föld másik végén van. El akar jutni Corfu szigetére. A gonosz angyal és Jezabel Ithakából tovább mennek ugyan úgy hajóval. Sicilia szigetére, mert a céljuk elérni Rómát Ábel egy másik helyen egy lovas szekeressel találkozik.

- Uram én messziről jöttem, szeretném, ha felvenne, mert el kell jutnom egy kikötőbe, mert a célom Róma, ha felvenne, valahogy megfizetem. Nagyon sürgős, de nincs semmim.

- Igen nem kérek semmit, csak annyit hogy legyen egy útitársam, mert hosszú utat kell megtenni és egyedül vagyok. A rövid utat egyedül is meglehet tenni, de a hosszú út ott, kell egy útitárs.

Ábel fellépett a szekérre és a lovas mellett ült és addig mentek együtt a kikötőig ahol közel van Corfu szigete. Amíg Ábelék megteszik a hosszú utat, de közben a gonosz angyal és Jezabel elértek Sicilia szigetére, ők ketten idegen vándoroknak tűntek. A szerepűket jól játszották majd Jezabel kérdést tesz fel a gonosznak.

- Ha elértük a célúnkhoz utána mi lesz? békésen élhetünk, Rómában vagy utána tovább kell utazni egy másik városba. Végleg Rómában lehetünk én királynő voltam nem értek semmihez, ha dolgozni kellene.

Apokalipszis Lovasai I - Az Alvilág lánya. BefejezettTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang