Én és a bátyám Nagy Ádám

1.rész Tesós nap...

Reggel elég kómásan ébredtem, gyakorlatilag úgy éreztem magam, mint egy másnapos. Miután sikerült magamhoz térni bevillant, hogy szombat van, ami azt jelenti, hogy hétfőn indulnak a szóbeli felvételik, ezért még ismételnem kellene. Éppen a konyhába igyekeztem, mivel farkas éhes voltam, amikor is bele botlottam Ádiba, akinek az arcán hatalmas vigyor ült – kissé furcsáltam a jó kedvét, hisz ilyenkor egyáltalán nincs jó kedve, sőt vigyorogni pláne nem szokott. De különösebben nem foglalkoztatott a dolog. Épp a rántottámat szeretem volna nyugisan elfogyasztani, mikor is a bátyám közölte a mai „programot".

- Zoi! Tudtad, hogy te vagy a világ legszerencsésebb embere?

- Nem, miért?

- Mert eltölthetsz velem egy fantasztikus napot.

- Hogy mi, nem, nem ez kizárt! – kezdtem el tiltakozni. - Vidd el magaddal Zsófit!

- Nem.

- Miért is?!

- Mert Zsófi nem ér rá.

- Akkor se megyek veled sehova!

- Hát, pedig jössz!

- Csak nem képzeled, hogy a saját akaratomon kívül magaddal viszel?!

- Ha kell beváglak a kocsiba.

- Te nem vagy normális!

- És miért olyan fontos, hogy veled menjek?

- Hát leginkább, azért mert edzésem lesz, na meg elkel mennünk, venni még pár dolgot az indulás előtt.

- Komolyan ezért, huszonegy éves vagy, és kíséretre van szükséged egy vásárláshoz?!

- Lécci, lécci! - nézet rám boci szemekkel.

- Na, jó viszont nem fogunk csigázni, ugyanis nekem még tanulnom is kell.

- Oké, te vagy a legjobb kis húg a világon.

- Tudom – mosolyogtam majd egy puszit nyomott az arcomra.

- Viszont siess, ugyanis tíz perc múlva edzésen kell lennem!

***

Kevesebb, mint öt perc múlva már a kocsiban ültünk, és úton voltunk az edzésre. Mivel az edzés kilenckor kezdődik, és tizenegyig tart, volt két szabad órám. Mivel túl sok mindent nem tudtam csinálni, elkezdtem nézni a fiúk edzését, mondhatom, ennél jobb délelőtti program nem is létezik.A gondolataimat csak a telefonom pityegés zavarta meg egy üzenetem jött Tamarától:

Tami: Szia!Nincs kedved csinálni ma valamit?

Mondjuk, elmehetnénk vásárolni vagy sütizhetnénk egyet, mielőtt elkezdenénk készülni a szóbelikre

Én: Sajna nem tudok menni

T: Miért?

Én: Éppen edzésen vagyok, ugyanis a mai napot Ádámmal töltöm, bár remélem nem az egészet

T: Te és a bátyád?! Együtt töltötök egy egész napot, de hisz legalább már hat éve nem volt semmilyen közös programotok. Egyáltalán mit csináltok?

Én: Igen, én és a bátyám, tudom, de csak azért vagyok vele, mert Zsófi nem tudott vele jönni, egyébként még elmegyünk vásárolni

T: Szegénykém kitartás,na, szia

Én: Na, szia :)

Szuper még meg se kérdezhetem, hogy nincs-e kedve velem nézni az edzést, azt hiszem, ez a nap igazán hosszúnak ígérkezik.

Miután magamra maradtam képtelen voltam az edzést nézni, ami bevallom borzasztóan unalmas volt.Mivel különösen nem érdekel a foci,tudom,ez lehet, hogy furcsán hangzik, hisz a bátyám focista.Nem szoktam meccseket nézni, és kedvenc focistám sincs. Persze Ádám meccseire néha elmegyek és nagyjából ennyi.

A gondolataim menetét egy hangos köszönés - ami nekem szólt -zavart meg, egyből a hang irányába kaptam a fejem, Zsófi volt, úgy látszik, mégis el tudott jönni. Köszöntem neki, majd mosolyogva fordítottam vissza a fejem, amikor is egy szélsebesen száguldó labdával találtam szemben magam. Mivel hirtelen néztem farkas szemet a fenevaddal, nem volt időm kivédeni a labdát. Így egyenesen fejen talált. Egyszer csak iszonyatos fájdalmat éreztem, és ösztönösen a fájó ponthoz kaptam, majd észrevettem, hogy vérzik az orrom éreztem, hogy elkezdenek, potyogni a könnyeim. Nagyon meg voltam ijedve, mivel még soha nem vérzett az orrom. Majd láttam a fiúkat, akik mind rezzenéstelen arccal néztek, kivéve Ádámot, aki hirtelen elsápadt közben ijedten nézet rám. Miután látták, hogy nem vagyok jól, egyből oda siettek a lelátóhoz.

- Istenem, Zoé jól vagy?! Úristen, nagyon sajnálom – mondta Szalai.

- Semmi gond, csak nagyon fáj az orrom. Mellesleg most már tudom,milyen érzés, amikor a földet eltalálja egy meteor.

Eközben Gabi és Dzsudzsi próbált nyugtatni,Szalai a fejét fogva továbbra is rémült arccal vagy százszor bocsánatot kért. Eközben megérkezett Ádi egy zacskó jéggel és egy elsősegélydobozzal, majd a fiúk elláttak. Közben próbáltak felvidítani, miután látták rajtam, hogy megjelent egy kis mosoly az arcomon, ők is elkezdtek mosolyogni, még Szalai is.

- Na,látjátok, fiúk még orvosra sincs szükség, ha itt vagyok én, kész Doktor Bubó vagyok! Úrszula kedves!Kérem, hívja a következő beteget – szólt Balázs közben pedig Bödére nézet, aki vette az adást és ő is beszállt a „műsorba".

- Kérem a következőt!

Erre mindenki hatalmas nevetésbe kezdet, majd elbúcsúztunk a többiektől, és folytattuk utunkat a kórházba egyenesen a sürgősségire, ugyanis az orrom elég csúnyán bedagadt.

***

Alig tíz perc múlva, már a sürgősségin ültünk én, Zsófiés a két Ádám. Halálos csend uralkodott köztünk, amit Zsófi tört meg.

- Zoé, nem kérsz esetleg valamit, fiúk?

- Én kérek egy üveg vizet.

- Én egy kávét - mondta Szalai.

- Rendben máris hozom. Ádi nincs kedved velem jönni?–kérdezte Zsófi.Ezzel megragadta Ádám karját.

- De szívesen megyek - mondta a bátyám.

Végül ketten maradtunk a váróban, én és Szalai. Most rajtam állt a sor, hogy meg törjem a csendet, és ezzel együtt a levegőben lévő feszültséget.

- Kedves tőled, hogy elkísértél minket.

- Ugyan ez természetes, én miattam vagyunk itt, az a legkevesebb, hogy veletek jöttem.

Eközben megérkeztek Zsófi és Ádi. Zsófi átnyújtotta az üveget, majd bele kortyoltam a vizembe, ami ezek után kifejezetten jól esett. Alig telt el egy perc, már szólítottak is minket. Zsófi és Szalai azt mondták kint maradnak, viszont továbbra is láttam Ádám arcán a bűntudatot és az ijedtséget.

- Nyugi nem lesz, semmi baj nem a te hibád ez az egész, csak egy szerencsétlen véletlen, ne emésztd magad emiatt – mondta Zsófi azzal Ádival bementünk.