Én és a bátyám Nagy Ádám

4.rész Tesós nap 2:0 na, meg egy kis extra

A sütizés nagyon jó hangulatban telt el, még a Rózsaszín hercegnőt és a bulldogjait is sikerült elfelejtenünk.Közel másfél óráig ültünk a kávézóban. Nagyon sokat nevettünk, aminek a következménye az lett, hogy majdnem kitessékeltek minket a kávézóból. Aztán eszembe jutott, hogy a drága bátyámnak ma egy órával később kezdődött az edzése, ezért arra gondoltam, hogy elmehetnénk megnézni az edzésüket, mivel Tami nagy foci drukker, velem ellentétben, és még a fiúkkal sem találkozott. Épp indulni készültünk, amikor megcsörrent a telefonja.

- Szia, anya... értem máris indulok! – majd le is tette a telefont. - Bocsi Zozi, de mennem kell anya szerint Darwin nincs jól!

- De ugye Szellinek nincs baja? –néztem rá kérdően.

- Nem, ő vele minden oké.

- Na, jó majd hívj, hogy mi a helyzet! – néztem a szemeibe és láttám a félelmet. -Figyelj nem lesz, semmi baj ne aggódj!

- Remélem – azzal felkapta a táskáját, és elment.

Egy ideig néztem, ahogy Mia alakja távolodik, aztán lassan elindultam a fiuk edzésére. Egész úton magam elé bámultam, és gondolkodtam az élet nagy dolgain, míg bele nem botlottam a stadion előtt Némóba.

- Szia,Zoé, na, hogy sikerült a szóbeli?

- Jól, köszi.

- Az mégis mit jelent?- nézett rám mosolyogva-Csak nem max pontos lett?

- De!

- Akkor mégis mi a baj olyan szomorúnak tűnsz?

- Semmi, Ádi itt van?- tereltem a témát.

- Itt, épp most öltözik.

- Akkor jó amúgy te miért nem vagy átöltözve?

- Ja, eszembe jutott, hogy nem zártam le a kocsit- mondta nevetve.

- Egyébként honnan tudtad, hogy ma voltam szóbelizni?

- Hát elég csak rád nézni, nem sok gimis lány mászkál kék felsőben, fekete szoknyában és zakóban minden nap – mondta nevetve.

- Ja, tényleg a sulis egyen szerkó –majd én is elnevettem magam.

- És mennyire izgultál?

- Nagyon, és te anno?

- Háát iszonyatosan – közben megjelent a pimasz mosoly az arcán.Mire bementünk a fiúk már várták Krisztiánt a beszélgetésünket, csak Dzsudzsi kiabálása zavarta meg.

- Na, mi van ennyi időbe telt lezárni azt a rohadt kocsit!

Viszont Némó csak nyugisan sétált tovább mellettem,majd megláttak (vagyis inkább úgy megbámultak a fiúk,mintha még soha nem láttak volna),mire szinte egyszerre hangzó köszönésbe kezdtek, kivéve Szalai, aki egyből az állapotom iránt érdeklődött,amire én kedvesen válaszoltam, hogy már nincsen semmi bajom.

- Na és hogy sikerült a szóbeli, amúgy nagyon csinos vagy még azzal a tapasszal az orrodon is – mondta Balázs közben vágott egy csábos mosolyt.

- Köszönöm egyébként jól- mondtam elpirult arccal.

Végül Ádinak is beugrott, hogy ma voltam szóbelizni.

- Tényleg húgi mi az, hogy jól sikerült?

- Nos... - még időm sem volt válaszolni mivel megérkezett Krisz aki üvöltve válaszolt helyettem is.

- Max. pontos lett neki- mire az egész csapat hangos röhögésbe kezdett majd gratuláltak.

- Ez az én hugicám- majd megölelt, közben gúnyosan megpaskolta a fejem. Közben gyilkos pillantásokkal bombáztam.

- Hát legalább nekem max. pontos lett nem úgy, mint egyeseknek - majd csendben elvánszorgott.

***

Miután vége lett az edzésnek Ádival a mekibe vettük az irányt pont, mint amikor a nyolcadikos felvételim napja volt.

- Na, hugi mivel ilyen ügyes voltál, ezért elviszlek a mekibe.

- Jeee, de te fizeted!

- Még mit nem!

- Kérlek bátyókám! Lécci! – közben bocsi szemekkel bámultam.

- Jó, de csak most az egyszer! –mosolygott.

- Köszi, te vagy a legjobb bátyus a világon!

- Ó, ezt vegyem bóknak? –majd megjelent az arcán az a pimasz mosoly.

- Egyszer az életben kapsz tőlem egy bókot, de ez nem az.

- Óóó – majd eljátszotta a sértődött kislány szerepét.

Tíz perc múlva már a mekiben álltunk, és vártunk a sorunkra. Mikor már kezdet ránk kerülni a sor Ádinak volt bőr a képén megkérdezni azzal a pimasz mosollyal az arcán.

- Zoi, jó lesz neked egy Happy meal menü? – esküszöm, hogy ott helybe meg tudtam volna fojtani.

Közben valóban ránk került a sor,és a bátyám elmondta a rendelésünket.

- Szia! – köszönt egy széles mosollyal az arcán, amitől a pénztáros csaj szinte elolvadt.

- Ádám ne merészeld, mert különben megjárod!

- Kérnénk két sajtburgert, közepes krumplival és egy fél literes kólával – majd rám kacsintott - És egy Happy meal menüt – majd gyorsan oldalba böktem sajna sikertelenül, ugyanis a csaj már a kezünkbe is nyomta a menünkkel teli tálcát.

- Áúúú!

- Én megmondtam, hogy megkeserülöd – közben villantottam rá egy dühös pillantást. Aztán elindultunk egy üres asztal felé. Ezt követően a bátyám az arcom elé tolta a „kikönyörgött" menümet egy szánalmas mosoly keretében.

- Jó étvágyat, hugicám! - az a mosoly még mindig ott díszelgett, azon a bájgúnár fején mire én jó testvér lévén sípcsontos rúgtam.

- Áááááúúúúú ezt miért kaptam, már jó étvágyat sem kívánhatok az én hugicámnak?

- Nagy Ádám, ha most azonnal nem fejezed be, nem éled meg a holnapot, és ezt olyan komolyan mondom, mint hogy én vagyok Nagy Zoé! – jelentettem ki kissé hangosan a gyilkos pillantásaim sorozatával.

- Zoé, csak óvatosan félre ne nyelj, rágj meg minden falatot!

- Ádám te akartad, csak szólók magas sarkú van, rajtam ne akard, hogy széttapossam a lábad! – a düh érezhető volt a hangomon nem is kicsit, azzal a mozdulattal megtapostam a lábát.

- Héééé, neked teljesen elment a józan eszed?! –kért számon.

- Én szóltam – szólaltam meg egy csinos mosoly kíséretében.

- Mellesleg miből van a te magas sarkúd egy betontömbből?! Azt hiszem eltört a lábujjam.

- Olyasmi – mondtam vigyorogva.

Nos, szerintem a körülöttünk lévő emberek egyáltalán nem néztek minket hülyének, attól tartottam, hogy egy nap már másodjára küldenének el egy nyilvános helyen. Mondanom se kell azt csináltuk, mint két nagy gyerek, főleg Ádám, aki folyton el csórta a krumplim, és tönkre tette menühöz járó játékot, amiért nagyon „szomorú" lettem. Kevesebb, mint két óránkba tellett megebédelnünk, viszont Ádi még a hazafele vezető utat is megédesítette az idióta vicceivel. Miután hazaértünk fel akartam hívni Miát, de inkább vártam, hogy ő hívjon közben hallgattam a bátyám butaságait. Amikor is megcsörrent a telefonom...