Én és a bátyám Nagy Ádám

6. rész Rég látott ismerős...

Egyszerűen nem tudtam, hogy mit reagáljak, ugyanis ott állt a volt barátom Marcell, akivel már fél éve szakítottunk. Mikor megláttam egyszerűen megtorpantam, fogalmam sem volt, mit akar ennyi idő után.

- Szia, Zoé! – majd előhúzott a háta mögül egy csokor vörös rózsát.

- Marcell?!- néztem rá kérdőn,azzal akezembe nyomta a csokrot. Épp meg akartam kérdeznitőle,hogy mi a francot keres itt, de közbe vágott.

- Zoé, tudom,hogy most furcsállod, amiért itt vagyok, fél év után, de elkell mondanom valamit... - ez alatt megérkezett Ádám is,aki nem hagyta szó nélkül a dolgot.

- Te, mégis mi a francot keresel itt?!- a pillantásával szinte ölni tudod volna.

- Neked is,szia, Ádám egyébként csak bocsánatot kérni jöttem – a hangjában érezhető volt a sértődöttség.

- Ezzel egy kicsit elkéstél- farkas szemet néztek egymással.

- Nos, ha már eljöttél, akkor mond mi annyira fontos, amivel fél évet kellett várni – a hangjában érezhető volt az irónia a pupillái kitágultak, szemeiben a düh, csak egyre inkább erősödött.

- Ádi, kedves tőled, hogy kiállsz értem, és tudom, hogy legszívesebben szétvernéd, de innentől már én is megoldom. Rendben?

- Rendben – azzal magunkra hagyott.

- Szóval arról szeretnék veled beszélni, tudom, hogy nagyon hülyevoltam, de meg tudnál nekem bocsájtani? - a vérnyomásom az egekbe szökött, egyszerűen elborult az agyam.

- Most komolyan idejössz fél év után azzal, hogy sajnálod, és azt gondolod, hogy egy bocsánatkérésselel van intézve?! – a szavak csak úgy kibuktak belőlem, egy cseppet sem érdekelt, hogy az egész folyosó minket néz.

- Nos, nem azt várom tőled, hogy minden legyen újra a régi, de lehetnénk barátok...

- Te, nem vagy normális!- üvöltöttem a szemébe - Ha nem tudnád a szalagavatón egyszerűen ott hagytál, vagyis szinte dobtál, annyit se mondtál, hogy bű vagy bá!

- Meg tudom magyarázni.

- Mit akarsz ezen megmagyarázni?! – minden megszólalásánál csak egyre és egyre dühösebb lettem. - És a legfájdalmasabb az, hogy egy héttel a szalagavatón történtek után Valentin-napon hivatalosan is dobtál– már ordítottam, de cseppet sem érdekelt. -Még bocsánatot sem kértél, akkora egy tahó patkány vagy, nem is értem, mit szerettem benned két évig. Életem legrosszabb két éve, amíg együtt voltunk. Legszívesebben kitörölném az össze emlékünket, veled együtt! – ekkor már nem tudtam parancsolni az érzéseimen. A szavaimból áradt a düh és a fájdalom.- Fogalmad sincs min mentem keresztül miattad, ezt soha nem bocsájtom meg! – azzal megfogtam a csokrot és a földhöz vágtam, majd minden régi rossz emlék visszajött, így nem bírtam tovább, kitört belőlem az zokogás.

- Zoé tisztában vagyok vele, hogy mekkora fájdalmat okoztam, és tudom, hogy most mit érzel.

- Hagyj, békén soha többé nem akarlak látni!- üvöltöttem, ahogy csak bírtam épp ott akartam hagyni, amikor megfogta a karom.

- Zoé, várj!

- Eresz el, nem hallod, hogy ne érj hozzám!? – annyira dühös voltam, mégis láttam az arcán a bűntudatot, de képtelen voltam megnyugodni.

- Egy dologgal szeretném, ha tisztába lennél!

- Nem akarom hallani – magához húzott és megsimogatta a fejem, majd a fülembe súgta.