Utolsó esély (Undertale)~Befejezett~

4. Toriel meghalt

Egy ideig mondhatni sokáig itt volt a házban. Próbált minél közelebb jutni hozzám, de nem hagytam neki. Először fenyegetett majd barátkozni akart. Igazán nem értem mi ütött belé. Most a kandalló előtt ülök ölembe az egyik kedvenc könyvemmel és olvasok. Toriel a fotelben ugyan így tesz. Chara sóhajtva ül le mellém, de nem foglalkozok vele. Toriel befejezi az olvasást és elmegy aludni de, kiköti, hogy max fél óra múlva mi is mennyünk aludni. Én beülök a fotelbe és mikor befejezem, a könyvet leteszem magam mellé. A tűz kellemesen meleg és megvilágítja az egész szobát. Chara lábait magához húzva ül a földön szinte már nekem rossz érzés nézni őt.

- Chara! - Kezdem, amitől megrezzen. – Gyere, ülj be az ölembe. Még van kb. 10 percünk. Melegedjünk a tűznél. – Mondom mosolyogva. Felé nyújtom a kezem, de ő habozik. Legnagyobb meglepetésemre viszont megfogja a kezemet és beül elém. Hátulról átölelem, és a fejére teszem az állam. Kényelmesen hátra dőlünk, és csak ülünk csöndben.

- Ez neked nem kínos? – Kérdi pár perc csend után. A hangja normális... nem torzult el és nem is fenyegető.

- Mi? – Kérdezek vissza kíváncsian.

- Hát hogy engem ölelgetsz... - Mondja, és mintha elvörösödne. „Ne hagyd, hogy becsapjon! Emlékezz ő gonosz!" Szól rám T, amire visszarázódok.

- Miért lenne kínos ölelgetni a húgomat? – Kérdem, amire megremeg. Ránézek az órára és letéve a földre Charat felállok nyújtózkodni. – Ideje aludni! – Mondom csípőre tett kézzel. Amint elindulok a szürke folyosón Chara megragadja a ruhámat. Hátra fordulok hozzá és kicsit megdöbbenek. A szeme izzó piros helyet szép zöld színben játszik. – Mi az? – Kérdem, teljes testtel felé fordulva, amire elenged.

- Alszol ma velem? – Kérdi ártatlanul és nem tudom, mit mondjak. Lehet éjszaka meg akar ölni? Bár nem sikerülne neki, mert az árnyak megvédenének, de akkor is. Nyelek egyet és megsimogatom a fejét.

- Rendben, de csak ma éjjel! – Mondom és megfogva a kezét bemegyünk a szobájába és lefekszünk aludni. Bár én nem merek aludni a rémálmok miatt és amióta a tűzeset volt szinte rettegek az álmaimtól. Chara viszonylag hamar elalszik és így be kell ismernem egész aranyos.

~Tina... - Hallok meg egy hangot, de nem figyelek rá. ~ Tina... Segíts nekem. – Mondja kérlelően. Óvatosan hátra nézve meglátom, hogy egy hatalmas tükör lóg a falon... remek. Az árnyak körbe veszik az üveget és eltakarják a belőle szóló szellem hangját. Én lassan felülök és az árnyakat figyelem. Fekete alakjuk tisztán kivehető bár a szoba teljesen sötét. Szemük változó élénksárgától a rózsaszínen át a liláig minden szín megtalálható. Egyedül ők segítenek nekem... bár ők se mindig. Visszafekszek, és egészen reggelig virrasztok. Másnap álmosan és kábán kelek ki az ágyból még Chara előtt és kimegyek a konyhába. Toriel még alszik, így egyedül vagyok. Töltök magamnak egy pohár vizet és ráérősen kortyolgatni kezdem. Aztán pohár kiesik a kezemből. Lenézve meglátom, hogy ismét kezdek szét esni. Pixelek ide-oda pattognak a kezemből ki és be. Színük változik hol fekete hol piros, de minden más szín is van. A másik kezemmel megragadom, de nem marad abba. Érzem, ahogyan felkúszik és már a látásom is kezd rosszabbodni. Hátra esek a falnak és leülök a földre. „Te jó ég minden oké?" Kérdi T, ahogyan lassan visszatér a normális alakom. „Inknek igaza volt... nem szabadna itt lennünk! Vissza kell mennünk, hogy, megvizsgáljanak és segítsenek és..."

- Ne szórakozz velem! – Kiáltom el magam. – Senki sem tud segíteni ezt te is tudod! Tudom, hogy nem húzom így sokáig, de nem érdekel. Se Ink se Error, egyik Sans se tud segíteni. Egyik dimenzióban sem lelek segítséget, mindketten tudjuk jól! – Mondom végig ordibálva. – Csak... csak még egy kis idő kell. Nem sok csak egy kevés. – Mondom lejjebb véve a hangerőn és hátamat a hűvös falnak támasztom. Kezemet még mindig szorítom, mert zsibbad, de egyre jobb. – Nem akarom többet látni, ahogyan meghal valaki... szeretném megadni nekik a boldog befejezést. Csak egyszer! – Mondom könnybe lábadt szemmel. „Sajnálom, nem akartalak felzaklatni!" Mondja halkan és sajnálkozóan T. Felállok és elindulok visszafelé. Chara és Toriel velem szemben állnak és ijedten néznek. Mióta állhatnak itt? Toriel átölel és sírva fakad.

- Jól vagy gyermekem? Kiabálást halottam. – Mondja aggódva és szorosabbra fog.

- Semmi bajom. – Mondom vissza ölelve és érzem, ahogyan Chara húzogatni kezdi a ruhám alját. Toriel elenged, és hagyja hadd guggoljak le elé. Nagyon ledöbbenek mikor Chara a nyakamba ugrik és szorosan öllel. Visszaölelek és felemelem. Olyan aprócska és törékeny. Ha nem tudnám és nem láttam volna, ahogyan öl talán még barátok is lehetnénk. Sőt akár a húgomnak is fogadnám, mint Frisket.

- Ne csináld ezt újra oké? – Kérdi arcát a vállamba túrva. – Azt hittem bajod eset. – Mondja én meg elérzékenyülök. Megsimogatom a fejét és megpuszilom, amire megrezzen.

- Gyere, aludjunk még egy kicsit jó? – Kérdem mosolyogva, amire bólint. Visszamegyünk a szobába és lefekszünk. Becsukom a szemem, de nem alszok csak pihentettem.

- Tina? – Hallom meg Chara hangját, de én csak hümmögök. – Te tényleg a nővérem vagy? – Kérdi kíváncsian. Kinyitom a szemem és felülök. Ő érdeklődve néz fel rám.

- Honnan jött most ez? – Kérdem félre döntött fejel. A fal felé fordul, és nem válaszol. Visszafekszek és átölelem. – Igen a nővéred vagyok! – Mondom majd még egy ideig így fekszünk. Amikor én felkelek Chara nincs mellettem. Felpattanok és körbe nézek, de nem találom se őt sem Torielt.

- Francba! – Kiáltom el magam és elkezdek leszaladni a lépcsőkön. Végig megyek a folyosón és megtalálom őket. Toriel tűgolyókat tart a kezében míg Chara egy kést szorongat. Kitér, minden támadás elől majd elindul, hogy megvágja Torielt. Lendül a kés és keresztbe vágja Torielt, aki térdre rogy. A vér a mellkasából ömlik ki de Chara rezzenéstelen arccal néz le rá.

- Tina... - Mondja felém nyúlva Toriel majd apró szemcsés porrá esik szét és csak a véres ruhája marad meg. Chara visszafordul felém. A szemei őrületet tükröznek, pirosan izzanak és a szája mosolyra húzódik. Elkéstem, nem tudtam megmenteni Torielt. Nem tudtam semmit se tenni. Térdre esek és sírok. Nem akarom ezt látni. Nem akarom látni, ahogyan mindenki, meghal... még egyszer nem! „Ne engedd le a védelmed!" Szól rám T, de felnézve már nem látom Charat. Az ajtó nyitva és még halkan hallani lehet a lépteit amint az üres folyosón kopognak. Miért tette ezt? Miért hagyott életben?