Blessed And Unprotected

"Egy Malfoy mindig megkapja, amit akar"

- Szia, Lucius! - ül le mellém a kanapéra.
- Szia, Hermione! - köszöntöm, miközben egy pohár pezsgőt adok neki.
- Ó, köszönöm - fogadja el az italt - Nos, Kedves Apósom, miről akartál velem beszélni olyan sürgősen? - nevet fel és inni kezdi az italt.
- Csak az én gyönyörű Menyemmel akartam egy kis időt tölteni... Mit csináltál az ebéd előtt?
- Meglepetést a Fiadnak, Lucius. Narcissa is velem volt. Rosiék Harvey-t keresték. Egy pilllanat, Hugo hol van?
- Ne aggódj, a lehető legjobb helyen. Narcissánál.
- Akkor megnyugodtam... Cissa nem említette, hogy vele lesz... Teljesen kiment a fejemből a fiam... Biztos azt hiszi, hogy már nem szeretem és elhagytam... - mondja, miközben egy könnycsepp jelenik meg a szemében. Ezt észreveszi és az üres poharat letéve, az ablakhoz lép. Hallatszik a hangján, hogy teljesen elhagyta magát.
- Nem vagy rossz anya, hogy nem tudod, hol van a fiad, Hermione. Nagyon is jó anya vagy, csak hagyod őt kibontakozni - nyugtatom meg, miközben mögé lépek.
A nyitott ablak orromba fújja Menyem parfümének kellemes illatát. Abban a pillanatban azonnal beleszeretek az illatba. Azonnal elkábít. Egy gondolattól vezérelve fél oldalra teszem a haját és elkezdem csókolgatni a nyakát.
- Lucius, te meg mit csinálsz? - háborodik fel, miközben felém fordul.
- Kívánlak, Hermione. Most, ebben a pillanatban.
Látszik rajta, hogy nem nagyon érti a dolgot. Közeledem feléje. Arca és a szemei remegnek, ahogy ajkaim egyre közelednek az övéihez. Lassan érek hozzá. Ajkai édesek, ahogy megcsókolom. Eltávolodik és hátat fordít.
- Lucius, ezt nem teheted. Neked ott van Cissa, nekem ott van a fiad. Nem lennék arra képes, hogy átverjem őket. Mit mondanának, ha megtudnák?
- Á, most hogy ellenkezel, kicsi lány. Persze, az esküvő előtti éjjelen nem ellenkeztél. Úgy viselkedtél, mint egy igazi kezes bárány. Mint egy cafka, aki egy hatalmas összeget kap azért, amiért lefekszik a leendő apósával - mondom, miközben a sétapálcámmal a nyakát felfele tolom, és ismét elkezdem csókolgatni.
- Lucius, ne! Ne! Segítség! Segítség! - hallatszik Hermione egyre kétségbeesetté vált kiálltása, mialatt másik kezemmel kinyitom ruhája gombját.
- Hiába kiabálsz, kislány. Hangszigeteltek a falak, senki nem hall téged. Egy Malfoy mindig megkapja azt, amit akar... Ezt soha ne felejtsd el - suttogom a fülébe, miközben befogom a száját és jó erősen átkarolom.
Egyre jobban hadonászik a kezével, szabadulni akar a szorításomból. Csak hogy én erősebb vagyok nála és az ágyhoz vonszolom. Keresztbe ledobom az ágyra, kezeit kifeszítem és megkötözöm, hogy mozdulni se tud. A ruháját felhajtom és lehúzom térdig a fehérneműjét. Eközben még jobban zokog, hátha megkönyörülök rajta és abbahagyom megkezdett tevékenységemet. De Malfoy vagyok... És eszem ágában sincs "megkegyelmezni" neki, nem vele foglalkozom. Egyáltalán nem érdekel, hogy abban a pillanatban mit gondol, vagy egyáltalán hogyan érez. Magamévá akarom tenni, itt és most... Csak ezt akarom. Kigombolom a nadrágomat és a lábait felfeszítve mélyen beléhatolok. Gyönyörű, mámorító érzés kerít hatalmába. Lökéseim egyre gyorsabbá válnak, testem minduntalan vár a kielégülésre. Hermione egyre csak sír. Majd egy hatalmas lökéssel elérem a tetőpontot. Kihúzom belőle magamat és felhúzom a nadrágomat. Menyem ott fekszik előttem, mint egy darab rongy a sárban. Haja összekuszálva, arca vörös a zokogástól. Kioldozom a kezeit. A lány felhúzza a fehérneműjét.
- Nem hiszem el, hogy megtetted, Lucius. Hogy megtetted... Velem, aki tisztelt és második apjaként tekintett rád... - mondja dühtől izzó és könnyektől csillogó szemekkel, miközben rendbe szedi magát.
- Igen? - kérdezem merő éllel a hangomban - Hát, kedveském, ez igen nagy kár, mert én nem látok benned egyebet, mint... - nézek végig rajta - Mint egy feleséget, akivel a férje nem törődik. Akinek csak egy idősebb férfi adhatja meg a teljes boldogságot - mondom határozottan, mélyen a szemébe nézve. A megfelelő jelzőt kihangsúlyozva nem titkolom el, hogy az "idősebb férfi" kifejezést... Természetesen... Magamra értem.
- De nekem nem kell ilyen boldogság. Főleg nem tőled, Lucius. Draco a legjobb férj a világon. Szeret és törődik velem. És te nem vagy a férjem, nem csinálhatod ezt velem... És ha még egyszer a közelembe jössz... Én esküszöm... - közelebb jön - Esküszöm, hogy elmondom Cissának, hogy mi történt az esküvő előtt és most is - azzal az ajtó felé indul.
- Jól hallottam? Te most megfenyegettél, te kis kurva? - rohanok utána.
- Nem vagyok kurva - fordul meg - És igen, megfenyegetettelek, Lucius. Mert nem tűröm, hogy házas ember létedre ilyet csinálj... A saját menyeddel.
- Ne beszélj velem ilyen hangon, te szajha. Mégis mit képzelsz magadról, hogy megfenyegetsz egy Malfoyt? Mit gondolsz, kivel beszélsz? Az egyik kis csitri barátnőddel? - hangomra megfordul.
- Ha nem tudnád, a fiad elvett. Így már én is Malfoy vagyok, Lucius! - ordítja, mire elöntött a féktelen düh és felpofozom. Az ütésemtől a padlóra esik. Fölé állok.
- Helyesen mondod, Hermione. Már te is Malfoy vagy - nézek a kivörösödött szemébe - De sohasem leszel igazi, vérbeli Malfoy. Csak a neved. Mindig is sóvárogsz utánam, Hermione. Belém vagy esve. Tökéletes vagyok neked. Azt várod titokban minden egyes alkalommal, amikor kettesben vagyunk, hogy jó keményen, kíméletlenül megdugjalak. Ne is tagadd, látom rajtad - mondom, amikor mondandómra a fejét csóválja - Csakhogy ezt még magadnak sem vallod be. Amikor meg itt az alkalom, akkor meg áldozatként állítod be magad - mondom, miközben pálcámmal feléje mutatok.
- Igazad van, Lucius. Te vagy a tökéletes férfi Narcissának... De nem nekem. Nekem a tökéletes férfi a férjem. A fiad, Draco. És szégyellheted magad, hogy ilyet tettél velem, Lucius... Mélységesen - mondja zokogva, miközben feláll.
- Hermione! - kiáltok rá - Jobb, ha ezt most, ebben a szent pillanatban abbahagyod és befogod a szád, te arrogáns kis liba... És ne feszítsd tovább a húrt, mert már így is eléggé feszes. Ha tovább csinálod, elszakad... És akkor majd meglátod az ezzel járó következményeket... És ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak, és mit érezzek... Te nem vagy a szememben más, csak egy ribanc... És, ha most megkérhetnélek, kis szívem, azonnal távozz. Van még egy-két elintéznivalóm a jövő csütörtökkel kapcsolatban. Mert hát nem mindig lesz az embernek második házassági évfordulója, ugyebár - nevetek gúnyosan, miközben egy pálcasuhintásomra eltüntetem a pirosságot azt arcáról. Tökéletesen néz ki: pont olyan állapotban van most, mint amikor bejött - Köszönöm a meghitt beszélgetést, nagyon kellemes volt. Viszlát, kedvesem - köszönök el, az asztalomhoz ülve, mutatva, hogy már nem érdekel, kimehet.
Hermione sértődött arccal kimegy a szobából. Pár perc múlva kopognak.
- Tessék! Ki az? - kérdezem.
- Uram, egy válaszlevél érkezett a Granger házaspártól - szól a házi manó.
- Rendben van, Colby. Hozd be.
Kinyílik az ajtó és a pergamennel a kezemben elém áll.
- Köszönöm, Colby - mondom, miközben a manó átadta a levelet - Most elmehetsz.
Ahogy kimegy, kibontom a borítékot. Ned válaszlevelében közli, hogy nagyon örül, hogy meghívtuk őket és jövőhét csütörtökön, tizenegy óra körül érkeznek.
- Nagyszerű! Tökéletes.