Elrablóim(L.H.)~BEFEJEZETT!~

XXIII.

Jenna:

-Itt vagyok-jött vissza hozzám Ashton a konyhába-Szóval igen?
-Befejeztem a mondani valóm-nevettem fel, majd befejeztem a mosogatást.-Ki volt az?
-Áh csak a postás-legyintett egyet.
-Anyu, álmos vagyok-rohant be hozzám a kicsi Luke.Elmosolyodtam majd felkaptam.
-Akkor megyünk tentézni rendben?-mosolyogtam rá, mire álmoskás szemét megdörzsölve bólintott.-Akkor mindjárt jövök-mosolyogtam Ash-re majd elindultam vele a szobája felé.
-Anya..mesélnél apáról?-jött hirtelen a kérdés.Meghököltem,majd megráztam a fejem és ismét indultam.
-Apád..egy igazi hős volt..Nálad és nála jobban senkit se szerettem..És mindent neki köszönhetek..főképp téged-néztem rá mosolyogva-És most..hogy lassan 5 éve hogy fogalmam sincs mi van vele, hogy még kómába van-e vagy sem, és ha igen hol..De ez..honnan jutott az eszedbe?-értem a szobájához, majd kinyitottam az ajtaját.
-Onnan az ideges pasasról aki bejött mikor Ash bácsi ajtót nyitott-mutogatott a szobájába.Értetlenül pislogtam néhányat, majd a szobájába lépve megpillantottam, ahogy Luke, a kisebbik Luke ágyán ül.Mosolyogva figyel.Innen teljesen lefagytam.Semmit sem értettem.Felállt és lassú léptekkel haladt felénk, majd a derekamat óvatosan megragadva fordított a fénnyel hátra hogy láthassam teljesen az arcát.
-Ez most..csak egy álom?-suttogtam kicsit reménytelenül, mire egy picit felnevetett.
-Ez a valóság-tűrt ki az arcomból egy tincset az egyik kezével.A másikkal még mindig a derekamat fogta.
-Anyu ő kicsoda?-mutogatott Luke-ra.
-Ő az..az apukád-mosolyodtam el, majd éreztem hogy a szemem megtelik könnyel.Még mindig nem voltam képes elhinni hogy ittvan.És féltem hogy ez egy álom.
Luke mosolyogva pillantott a fiára.
-Szevasz öcskös-borzolta össze a fejét, mire egy morcos morgás hagyta el a kisebbik Luke-ot.Ismét rám emelte a tekintetét.Illetve a számra.E kettő között cikázott, majd az egyik kezét a tarkómra csúsztatta és közelebb vont.Becsuktam a szemem és vártam hogy ismét érezhessem az ajkát.Helyette egy apró kis pofit éreztem.Kinyitottam a szemem, és a kis Lukey arca volt kettőn között.Nem bírtam megállni hogy ne nevessek fel.Az apja morgott egyet, majd átvette tőlem és elindult az ágya felé.
-Fiatal ember indulás aludni ha már panaszkodtál-rakta le a kis ficánkolót.Végül hatalmas kacagás lett, mivel elkezdte csikizni őt.Egyszerűen nem tudtam betelni az apa-fia pillanatról.Hihetetlen boldog voltam hogy ismét velünk van.És ismét egy nagy család vagyunk.
Már csak azon kaptam magam hogy a nagy mosolygós Luke áll előttem.Ránéztem a fiúnkra aki már békésen szuszog.Még gyorsan oda akarok lopózni egy pusziért de visszatart.
-Már adtan neki-halkan nevetve kapott fel és vitt ki.Letett az ajtó előtt és halkan becsukta.Amint becsukta derekamnál fogva közel húzott.Ajkaink pár centire voltak egymástól.
-Hihetetlenül boldog vagyok..-suttogtam remegő hangon.
-Hát még én-hallottam a választ mielőtt szenvedélyesen megcsókolt.És onnantól gondtalanul éltük az életünket.Vagyis csak hittük.

És ez lenne a vége a történetnek.Hosszú kihagyás után, végre hoztam a befejező három részt.Őszintén nem tartom jó "könyv"nek ezt amit írok, de gondoltam bepróbálkozok.Szóval remélem aki olvassa annak tetszett,és aki olvasni fogja annak is remélem tetszeni fog.Szerettem ezt írni attól függetlenül hogy nem vagyok megelégedve vele.És igen sokszor gondolkoztam ki legyen a szerepbe egyes pillanatokon és hogy ki legyen a fő pszichopata. :D Ennyit erről.További jó történet olvasásokat!