Szexpartner [JiKook]

8. fejezet

Úgy érzem, tényleg muszáj lesz elmennem egy orvoshoz. Nem maradhatok így. Jobban belegondolva, lehet már a lányok egyáltalán nem izgatnak fel. Talán csak a fiúk. Hu, jut is eszembe, megnézem neten, ahogy kiveri magának valami fiú. Ha még mindig nem áll fel, akkor itt már nagy gondok vannak.

A nadrágzsebemből előkotorásztam a készüléket, majd azzal mentem a konyhába. Ott leülve, kapcsolódtam a szomszéd Wi-Fijére, és kerestem egyet. Nem túl hosszút. 5 perceset. Végül elindítottam. Néztem a világító képernyőt. Egy óriási tükör előtt ült, hogy tökéletesen fel tudja venni a műsort.  A srác, apránként bontotta le magáról a nadrágot, türelmetlenné téve engem. Arca kissé ki volt pirosodva, az izgatottság miatt, amit alig tudott elnyomni. Egy szabad keze volt, amivel ki kellett elégítenie magát. Hát persze, egész furfangos volt. Pár másodpercig a farkán lévő vékony bőr húzogatta, majd egy olyan felfedezetlen helyen nyúlkált, ahová más férfi eddig csak álmodni mert. Igen, a seggénél. Kíváncsian vártam, hogy mi lesz a folytatás, de csalódnom kellett. Nem volt valami izgalmas. Szinte ugyan az követte mindig. Viszont! A nyögései tetszettek, mégsem izgatott fel. Ugyan olyan lankadt voltam, mint eddig. Dühtől forrva vágtam a földre  a készüléket, majd elgondolkozva, miért van mindez. Nem jutottam semmire.

Utolsó mentsváram, Luhan volt. Ezért visszaszereztem a földtől a telefont, és már hívtam is. Szerencsémre felvette.

– Baj van! – kiáltottam bele feszülten.

– Mégis mi? – reagált kimérten.

Nem értettem a reakcióját. Semmi meglepettség, vagy aggódás. Tudtam, hogy nem körülöttem forog a világ, de azért aggódhatott volna egy kicsit.

– Nem áll fel a farkam... –  válaszoltam aggódva.

Nem válaszolt. Kinyomta telefonját, ezzel jelezve nekem, hogy jelen pillanatban nem érdeklem.

Jó, ha Ő így, akkor Én úgy.

Még hosszú percekig próbáltam kezdeni magammal valamit, de nem jött össze. Még a drága, Marok Marcsa sem tudott segíteni. Az utolsó megoldás az orvos volt. 

Várjunk! Az nem lehet, hogy beleestem a változó korba!? Nem, nem! Az csak a nőknél van, vagyis.. csak azt hiszem.. Mindegy. Holnap elmegyek és kérek egy nyavalyás időpontot. Akkor majd kiderül, hogy mi a bajom. 

***

A rákövetkező nap, már 7 órakor a suli lépcsőjén csöveztem, teljesen egyedül. Azon gondolkodva, hogy mégis, mi baja lehet a haveromnak. Azonban nem jutottam semmire. Nem tettem ellene, tudtom szerint. 8 órára, a két bajom közül egyik sem volt képes elmúlni. Ráadásul Luhan baba, nem jött be az első órára. Nem is számítottam másra, hiszen angollal kezdtünk. Nagyon nem bírta a tanárt, bár a nyelvet sem nagyon. Mindig leszidta mindenért. Így hát, abban a tévhitben ringattam magam, hogy a következőre bejön. Nem így történt. Teltek a tanórák, ellenben semmiképp nem volt hajlandó megjelenni. Ám, meglepetésemre megtörtént a csoda. Képes volt az utolsó órára bekecmeregni. Arca nem volt olyan, mint amilyen lenni szokott. Meggyötört volt. Nem kérdeztem efelől, helyett mentem az öltözőbe. Mivel az utolsó testnevelés volt. Imádtam futni, ugrani, röplabdázni, focizni és minden mást, ami ehhez kötődött. Számomra megnyugvás volt, ha csinálhattam. 
A felszerelésem és a táskám, szimplán ledobtam a padra, majd leültem rá és elkezdtem levenni a cipőm. Karöltve a zoknimmal. Lecseréltem a nadrágomat, végül utoljára hagytam a pólóm. Az alját megfogva húztam le, ekkor pillantottam oldalra. A mellettem álló olyan annyira stírölt, minta nem látott volna még, srácot átöltözni.