Far From You | 2. /BEFEJEZETT/

11.fejezet

*Sonja szemszöge*

Csendesen ültem az asztalunknál és a körülöttünk lévő embereket figyeltem. Az idős házaspárokat, családokat, párokat és a bárpultnál ülő, magányos embereket.

Tekintetem lassan az étterem széles üvegablakához tévedt és megállt a szívverésem. A zajok megszűntek körülöttem és úgy éreztem, mintha víz alatt lennék.
Elborult az agyam. Tenyeremmel úgy kapaszkodtam a szék karfajába, hogy azt hittem menten eltörik és levegőért kapkodtam.

Melissa undorítóan csüngött Cameron nyakában és láttam rajta, hogy mennyire élvezi. Két keze szőkés haját simogatta, ám az egészben az volt a legrosszabb, hogy Cameron nem tett semmit. Csak állt Melissa előtt, két karja erjedten lógott teste mellett.
Végül erőt vett magán és ellökte a lányt.

Sikítani szerettem volna. Mégis tartottam magamat és próbáltam lehiggadni. Cam még mindig mozdulatlanul állt a járda közepén és láttam rajta, hogy nem tudott mit kezdeni a helyzettel.

Elfordítottam a tekintetemet róluk és az étlapot kezdtem el tanulmányozni, bár szinte semmit nem láttam a dühtől és a könnyeimmel küszködtem.

Pár perc múlva hallottam, hogy csendesen leül velem szemben és szólásra nyitja száját, aztán meggondolta magát és inkább nem mondott semmit.

- Van rá magyarázatod? -kérdeztem alig hallhatóan.

- Nem tudom mi volt ez. - nézett sokkosan maga elé, de ezzel nem tudott meghatni. - Láttad az üzenetét... azt mondta, csak annyit akart átadni, hogy elmarad a fotózás. Aztán már el is futott. - mondta lassan, majd méltóságteljesen kihúzta magát és a szemembe nézett. - Nekem ez nem jelentett semmit! - tátogta a szavakat és egy csöppnyi megnyugvás szaladt át lelkemen.

Ám amilyen gyorsan jött ez az érzés olyan gyorsan el is ment.

- A mai napon... nem akarlak látni téged, se őt! - emeltem fel a hangom, de miután egy idősebb házaspár megvető pillantásával találkoztam, visszafogtam magamat. - Lorenzónál alszom. Holnap pedig együtt hazamegyünk és a gyerekek előtt eljátsszuk, hogy minden rendben van közöttünk. - bejeztem be, azzal fogtam a táskámat és a kabátomat, majd elhagytam az éttermet.

*Cameron szemszöge*

Néztem ahogyan kisétál az étterem bejáratán és valahol a lelkem mélyén úgy éreztem, hogy egy kicsit az életemből is.

Intettem a pincérnek és előkészítettem a pénztárcámat.
Tudtam, hogy csak feleslegesen futnék Sonja után, úgysem hallgatna meg. Hagynom kell lenyugodni, bármilyen nehéz is lesz ez.

- A számlája uram! - tette le elém.

Belenyúltam a pénztárcámba és nem is néztem mennyit húzok ki belőle.

- Tartsa meg! - erőltettem mosolyt az arcomra.

Leemeltem kabátomat a szék karfájáról és a vállamra terítettem.
Nem tudom, merre megyek egyszerűen csak ki kell szellőztetnem a fejemet. Egy biztos, a hotelbe most semmi kedvem visszamenni.

A forgalom egyre nagyobb és egyre több ember rohant az utcákon. Akárcsak a gondok körülöttem. 
Intettem egy taxinak és beszálltam.

- Ismer valami jó bárt? - kérdeztem kedvtelenül a taxist.

Nem szólt semmit, csak bólintott és elindult  egyenesen.
Kis idő után mégis megszólalt.

- Az alkohol nem jó megoldás. - nézett rám a visszapillantóból.

- Erre a problémára nincsen jó megoldás. - suttogtam erőtlenül.

A taxis újra előrefordult. Csendben folytattuk az utunkat.