Az élet bajos oldala [Befejezett]

Hát ilyen nincs!!

Miután hazaértem, anya egyből letámadott azzal, hogy gyorsan készüljek össze, mert pár óra múlva itt a főnöke. Ez nálam azt jelenti, hogy ha mázlim van, akkor épp sikerülhet elkészülnöm.
Elmentem fürdeni, ami úgy nagyjából másfél óráig tartott. Előkaptam egy ruhácskát. Egy kék ruha mellett döntöttem. Feltettem egy kicsit füstösebb sminket, a barna hajamat begöndörítettem, és kiengedve hagytam. Na ez megint tartott fél óráig, szóval azzal együtt, hogy 2 órát kutattam egy normális gönc után, összesem 6 órára végeztem. Amint felvettem a cipőmet, egyből csöngettek. Szépen komótosan sétáltam a lépcső felé. A lépcső aljához érve egy számomra ismeretlen férfi mosolygott rám. Hasonlított valakire, de akkor még nem esett le hogy kire.

- Szia. - köszönt mosolyogva. - Te vagy Samantha igaz?

- Igen. Maga pedig bizonyára anya főnöke. - mosolyogtam én is.

- Hát igen. Ő pedig itt a fiam: Scott. - mutatott a mögötte álló fiúra. Ekkor leesett. Azért volt ismerős anya főnöke, mert Scott apja. Most hogy így nézem ugyan olyan a szemük színe, és az arcuk formája is hasonló.

- Szia Sammi. - vigyorgott Scott, majd jól láthatóan végigmért, elég sokat időzve a dekoltázsomnál. - Csinos ruha. - vigyorgott.

- Nem neked öltöztem ki. - mondtam unottan.

- Szóval ti már ismeritek egymást? - kérdezte Mr. Woods miközben odasétált hozzánk.

- Ugyan abba az osztályba járunk. Illetve... anya jó barátja volt Sammi anyjának.- vigyorgott Scott, miközben átkarolta a derekamat.

- Attól hogy osztálytársak vagyunk, még nem kell fogdosnod.

- Nem értem hogy neked mi bajod van velem állandóan.

- Ha csak a mai napot vesszük, akkor is tudok neked mondani néhány dolgot. - ekkor a szülők összenézzek, és inkább kimentek a nappaliból.

- Na és mik is lennének azok?

- Majdnem kidobtál az ablakon - kiabáltam hisztérikusan.

- Te komolyan kinézed belőlem, hogy kiraklak az ablakon?

- Igen ki!

- Na még mit tettem ma?

- Kihallgattad a csajokkal való beszélgetésemet.

- Jaj... Belehaltál?

- Nem ez a lényeg.

- Most komolyan azon akadsz ki, hogy kijelentetted hogy jól nézek ki? - kérdezte vigyorogva.

- Én egy szóval se mondtam, hogy jól nézel ki. Én azt mondtam, hogy érthető hogy mért lettél a focicsapat kapitánya. Valamiért mindig ők a legnagyobb tahók. - mondom dühösen, majd bementem a konyhába, és leültem a szokásos helyemre.

Dühösen vettem elő a telefonomat, majd elkezdtem hallgatni valami harcias számot. Ez a srác úgy fel tud húzni.

- Mi történt? - kérdezze az öcsikém, én pedig a hangja hallatán egy picit megenyhültem.

- Jaj Jack - öleltem magamhoz. Az öcsém mindig ott van, ha szomorú vagyok, vagy ha szívem szerint beleütnék a falba. - Semmi különös, csak... Most nem vagyok jó passzban.

- Ne szomorkodj. - ölelt vissza jó erősen.

- Rendben öcsi. Na gyere te kis gézengúz. - nevettem, majd összeborzoltam az öcsikém haját.

- Na... Most csináltam meg. - dünnyögte morcosan, miközben én hangos kacagásban törtem ki.

- Még mindig fura téged így látni. Nem gyakran mutatod ezt az oldaladat. - mondta egy mély férfihang mögöttem.