Az élet bajos oldala [Befejezett]

Pibbarriza

(Aki megmondja honnan szedtem a címet, meghívom egy fagyira, vagy egy sütire ha Egerbe jön, és előtte ír😂😂 INTERNETET HASZNÁLNI NEM ÉR!!😂)

Van itt egy történet amit az elmúlt időkben nagyon elhanyagoltam. Tudom hogy van néhány ember aki szereti, vagy már ráunt de szerette ezt a történetet, ezért szeretnék bocsánatot kérni és kis engesztelésképp küldeni nektek ezt.

De gyerekek, ne szaladjunk annyira előre... Szerinte sok wattpader volt vele úgy hogy: "Fasza, rengeteg idő, megszámlálhatatlan mennyiségű anyagot készíthetek az olvasóközönségemnek" Na hát a nagy büdös lófäszt.  Tulajdonképpen idő lenne rá bőven, de... Jé egy pillangó, deszép... Ja éjszaka 23:14 mikor ezeket a sorokat írom szóval mégsem... Szóval értitek... A legfontosabb dolgot, ami miatt ezt az egészet elkezdtem... Elhanyagoltam... Nem is kicsit. 

Drága olvasóim, az utolsó hivatalos részen keresztül szeretnék tőletek bocsánatot kérni.

Jó kiakadást kívánok nektek:

- Na szóval gyerekek, arról van szó... - kezdett bele az idős orvos. Vastag lencsés szemüvegben olvasgatva a papírra írt dolgokat, kopaszodó feje tetejét vakargatva. - hogy a kis hölgynek semmi baja, de ettől függetlenül nem ártana, ha nem nagyon erőltetné meg magát az elkövetkezendő hét testnevelés óráin. Várjatok itt egy kicsit, hozom a felmentésedet kisasszony. - azzal kitotyogott a fehér ajtón.

- Hahá... Mondtam. Hogy miért nem fogadtam veled? - játszottam meg nagy gondolkodásomat, aztán elnevettem magam..

- Hánytál! Nem tudtad hogy milyen évet írunk! ÖSSZEESTÉL!!

- Tudod jól ha ideges vagyok, hányok, az évszámokat sosem tartom igazán számon, és basszus... Csodálnám ha egy ekkora ütés után ne estem volna össze.

- Na kisasszony. Itt az igazolás, illetve tudják, ha valami furcsa történne, jöjjenek vissza! - jött be az orvos megint, és a kezembe nyomott egy papírt.

- Köszönjük! - mondtuk Scott-tal egyszerre, mire beleboxoltam a karjába. Erre a fiú csak nevetve összekócolta a hajamat, majd felkapott az ágyról.

- Na gyere asszony. - meg is indult velem kifelé. Mielőtt azonban kiértünk volna, meghallottam az orvos öregesen vidám hangját.

- Milyen édes is a fiatal kori szerelem. - tulajdonképpen ránk sem nézett, csak az orra alatt jegyezte meg, mintha valami régi filmről jegyezné meg, hogy ezért szerette gyerekként.

Az autó felé haladva mindenki úgy nézett ránk, mintha új házasok lennénk. Szinte hallottam ahogy a nővérkék azt mondogatják milyen édes ez a fiú, hogy egy pillanatra sem ereszt el.

A végére kezdtek kínosak lenni azok a bizonyos pillantások, az meg végképp hogy pont Vele akarnak összeboronálni.

Mire kiértünk az autóhoz teljesen felhúztam magam. Megvan az az érzés mikor tudod hogy valami felidegesít ezért nem kéne vele foglalkoznod, de egyszerűen nem tudsz nem arra gondolni ezért még amiatt is ideges vagy? Na ez volt most velem. Dühösek csaptam be az autó ajtaját és tekertem maximális hangerőre a rádiót. Szinte már fájt miatta a dobhártyám, de nem zavart. Becsukott szemekkel csak a dallamra figyelve mozgattam a fejem, és dúdolásztam.

Ez a harmonikus pillanat addig tartott amíg Scott be nem szállt és le nem halkította a zenémet.

- Szeretnék még hallani ebben az életben. - mondta mogorva arckifejezéssel, de hallatszott hangján hogy majd kicsattan az örömtől.

- Ha téged kell hallgatni én inkább kihagyom ezt a hallás dolgot. - nekem már a fiúval ellentétben nem kellett megjátszanom mogorva hangulatom.