Az élet bajos oldala [Befejezett]

Azok a kellemes Hétfők II.

Utálom a földrajztanárt. Még el se kezdődött az év, de már másfél oldal vázlatot diktált le, amiből természetesen következő órán számonkérést írat egy pár emberrel. Remek... Imádom ezt az asszonyt... 

Éppen befejeztük a bankokról szóló leckének első felét, mikor végre megszólalt a csengő. Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel, és már pakoltunk elfelé, mikor a tanci megszólalt:

- A csengő nekem szól, és nem azt jelenti hogy el is pakolhattok. - erre a mondatra mindenki morogva szedte elő újra a füzetét, és morcosan nyitották ki a következő lapnál. - Na jó... - nézett végig rajtunk a már idősödő nő. - pakoljatok el. Holnapután dolgozatot írtok a bankok működéséből és csoportosításukból. - erre a mondatára hisztisen vágtam bele a füzetemet a táskámba ÚJRA. Gyorsan megnéztem az órarendet, miszerint töri következik. Kelletlenül tápászkodtam fel a helyemről és már indultam volna a suliboxomhoz, mikoris egy kéz megragadta a még mindig az asztalt támasztó kezemet. Scott fel sem nézett rám, csak feküdt tovább a padon, ahogy egész órán tette.

- Mondtam hogy ennyivel nem zártuk le. - hallatta rekedtes hangját, miközben kidörzsölte szeméből a fáradtságot. - Amúgy... - tápászkodott fel ő is lomhán, még mindig a csuklómat szorítva. - hova ez a nagy sietség?

- Csak a töricuccomért indultam a boxhoz. - kezdtem el bátortalanul, miközben a fiú hatalmas kezét bámultam, ami aprócska csuklómra fonódva tartott vissza engem.

- Akkor menjünk! Addig is mesélhetsz. - emelte rám tengerkék szemeit. Nem sok dolog van, amit szeretek ebben a fiúban, de a szemei ilyen dolgok. Akárhányszor belenéztem azokba a szemekbe, kedvem támadt úszni.

- Nem volt semmi. - húztam ki a kezem a szorításából. Mindig is utaltam ha fogták a kezem. - Tudod jól hogy nem nagyon bírom ha lekurváznak. - indultam el az ajtó felé, Scott pedig jött velem.

- Ki kurvázott le? Melyik kis buzi hiszi el magáról hogy megteheti? - nevetett fel, hogy egy kicsit oldja a feszültséget... Nem sok sikerrel.

- A kis kurvád. - vágtam rá lazán, mire egy értetlen fejet kaptam válaszul.

- De... Nekem nincs kurvám. - nevetett kínosan, mikor végre odaértünk a boxunkhoz, amit természetesen egymás mellet volt. Miért is ne...

- Diana? - a név hallatán hangos nevetésben tört ki, amitől nekem is mosolyogni támadt kedvem.

- Ahhoz a csajhoz bottal se nyúlnék hozzá. Nem bírom az ilyen vakolat csajokat. Plasztikmell, meg műhaj... Akkor inkább legyen kis melle. Tudod milyen undorítón néznek ki az ilyen festett ribancok smink nélkül? Véletlenül elalszol éjszaka az ágyukban aztán reggel szívrohamot kapsz a ragyáitól. - mindketten hangos nevetésben törtünk ki. Olyan jó humorral adja elő az ilyeneket, hogy lehetetlen röhögés nélkül kibírni.

- Scotty baba! - hallatszott egy nyávogós hang a folyosó másik feléből. Scott idegesen vágta be sulibox ajtaját, kezében egy agyonhasznált füzettel, meg egy tollal, és nekidőlt a szekrénynek. - Jaj Scotty, végre megvagy. Egész nap kerestelek. - nyávogta az előbb emlegetett lány.

- Diana, szállj már le rólam. Nem vagyok rád kíváncsi. - morogta Scott, kerülve a szemkontaktust.

- Naaa... Scotty, ne mondj ilyeneket. Mindketten tudjuk hogy remekül kijönnénk. Te, meg... - *megjátszott kuncogás* - meg én.

- Kicsi szívem. - kuncogtam én is. - Te most süket vagy, vagy szimplán hülye? - kérdeztem még mindig a szekrényemben pakolászva. Az a kis ribi megfogta a karomat, és úgy fordított hogy végre rendesen lásson.