Az élet bajos oldala [Befejezett]

Kerti Kabaré

Faágakkal a hajamban arra keltem, hogy öcsém vízfestékkel éppen rám fest. Pontosabban az arcomra, a hajamra és a hasamra. Pont akkor kezdte el a számat festegetni, amikor elkezdtem beszélni.

- Öcsi bazdmeg! Fúj! Basszus! - kezdtem el kiabálni. Anya csak lazán felkiabált, hogy hagyja abba, bármit is csinál. Apa hangját is hallottam, de fogalmam sincs hogy mit mondhatott. A nagy kiabálásra a tesóim is bejöttek a szobámba egy nagy vödör frissen vágott fűvel és rámöntötték. Utáltam mikor ezt csinálták. Mindig öcsi volt az előfutár, aztán megérkeztek a barmok is. Minden tárgyat, ami a kezem ügyébe akadt, azt hozzájuk vágtam. Az öcsém még jól járt, mert ő egy párnát, meg egy macit kapott, de a bátyuskáimat egy távirányítóval és egy kulcscsomóval találtam bordán. Hisztizve rohantam volna el mosakodni, de ahogy berohantam olyat láttam amilyet nem akartam. Hogy is mondjam... Scott tusolás közben... Hát... Izé... Épp könnyített magán... Mármint... Öhm... Épp kényeztette a kicsi Scott-ot... Visítva csaptam vissza az ajtót. Dühösen rohantam le a kertbe hogy végre le tudjam szedni magamról a sok füvet. Ez a fű leszedés odáig fajult, levettem a pólót és a nadrágot, amit tegnap éjszaka, vagyis inkább hajnalban vettem fel, és a kerti slaggal kezdtem magamról lemosni a rámkent/rámragadt dolgokat. Nagy mosdásomat Scott zavarta meg. Éppen kicsit lehajolva mostam ki a hajamból a beleragadt füvet. 

- Öhm... Te voltál aki... Öm... Rámnyitott az előbb? - kérdezte miután megköszörülte a torkát.

- Én örülnék neki a legjobban ha nem én lettem volna. - mondtam neki nyugodtan, miközben szemem sarkából őt néztem. Ekkor vettem észre, hogy engem méreget. Elég durván. Abban a pillanatban jutott el teljesen az agyamig, hogy én még mindig egy bugyiban és egy melltartóban vagyok, és Scott még mindig egy kanos hülye gyerek, aki szereti lányok idomain legeltetni a tekintetét. - Idedobod a pólómat? - kérdeztem nyugodtan, de mikor láttam hogy lehajol a felsőmért, és én már nyúltam volna érte, de ő csak a háta mögé húzta a ruhadarabot, és egy lépést hátralépet, picit ideges lettem. Én egy lépést előre, ő egyet hátra. A végén már egymást kergetve rohangáltunk a kertben. Végül apa jött ki az udvarra, és a látvány miatt elüvöltötte magát.

- Mr Woods, megtenné hogy visszaadja a lányomnak a felsőjét? - hát igen... Szerintem apa külsőjét nem is írtam le. Dús, sötétbarna haja már elkezdett őszülni. Talán egy pár cm-rel alacsonyabb a tesóimnál. Széles vállú, ex-focista. Gimnáziumban ő volt a nagymenő cukifiú, akiért mindenki odáig volt, meg vissza. Elmondása szerint kicsit olyan volt, mint Scott, és épp emiatt félt Woods-tól annyira. Természetesen azóta változott. Megkomolyodott, céget alapított, és fel kellett nőnie a családalapításhoz is, de a humora az legalább megmaradt, és ezt tesómék is örökölték.

- Elnézést uram - szólalt meg mellettem Scott és habozás nélkül ráhúzta pólót a felsőtestemre.

- Apa! Azért ennyire ne félts magadtól. - szóltam rá apára nevetve. - Tudok magamra vigyázni, ha róla van szó, akkor méginkább. - mutattam Scott-ra. - Meg amúgy is... Anyának mondták hogy nem lehet veled, mikor még csak ismerkedtetek?

- Ami azt illeti igen - morgott apa. Én csak elmosolyodtam.

- De anya mégis jól döntött, hiszen most van egy remek férje és 4 csodálatos gyereke, akik néha halálra idegesítik, de akkor is imádják őt, és ez fordítva is igaz. Tehát anya is el tudta dönteni hogy mit akar, te pedig mindig azt mondod, hogy olyan vagyok mint anya. Ez azt jelenti, ha lesz egy fiúm, azt jól fogom kiválasztani, és nem fogok csak úgy össze-vissza felszedni pasikat, és ha netalán mégis lenne, akkor az nem azért lesz, mert egy szoknyapecér, hanem mert csinált valamit, ami miatt a szememben olyan lett, mint anno anyának te. - fejeztem be végül. Apa bólintott, jelezve, hogy megérti a véleményem, de azért megnyugtatásból megöleltem, és a fülébe súgtam: - De tudod nagyon jól, hogy semmit sem akarok tőle, és nem engedem hogy csináljon velem valamit. - mondtam majd egy puszit nyomtam az arcára.