Ki vagy te?

Jön a baba

Rydel

A kezemben lévő telefonra meredtem. Chase az előbb hívott, hogy a következő óráról érdeklődjön. Nem azért, hogy bocsánatot kérjen. De miért is kellett volna bocsánatot kérnie? Azért mert majdnem megcsókolt? Az inkább az én hibám volt. Vagy azért mert a kocsijában szexelt egy másik lánnyal?  Istenem, mégis mire számítottam? Hisz ő Chase Jackson. A jéghoki csapat sztárja, a suli ügyeletes szép fiúja. Az iskola háromnegyede megvolt már neki, minden bizonnyal nálam is csak bepróbálkozott. De akkor miért éreztem magam ilyen pocsékul?

Talán mert a pillantása azt sugallta, hogy én vagyok a legkívánatosabb lány, akit valaha látott. Ha belegondolok, hogy milyen közel voltam ahhoz, hogy megcsókoljam, legszívesebben felkiáltottam volna. Hogy lehettem ilyen buta? Hogy?

Idegesen kifújtam a levegőmet, és a padlóra meredtem. Chasenek nyilván nem jelentett semmit ez az egész. De akkor én mégis miért rágódom ezen?

Azért mert neked nagyon is jelentett valamit. - jött a válasz a fejem egy rejtett zugából.

- Fogd be! - csattantam fel dühösen. A fejemben felhangzott egy gúnyos kacaj. Szorosan lehunytam a szemem, és próbáltam kizárni a tudatomból őt. Őket. De nem ment.

Azért vagy ilyen, mert tudod, hogy nem vagy neki fontos. Hogy csak szórakozott. - gúnyolódott tovább.

- Nem! Ez nem így van! - suttogtam halkan.

Tudod, hogy igazam van Rydel. Tudod, hogy nekem mindig igazam van. És azt is tudod, hogy szükséged van rám!

- Nem, nincs!

Nélkülem gyenge vagy. - búgta. - Én vagyok a te erős feled.

- Nélküled is elég erős vagyok. - vágtam rá.

Elrejthetsz Rydel. Elbújhatsz előlem. Úgy tehetsz, mintha nem lennék. De attól még itt vagyok. És mindig itt leszek.

- Fogd be! Csak fogd be! - kiáltottam idegesen. A fejemre szorítottam a kezem, és magzat pózba vágtam magam a földön. - Csak fogd be! Csak fogd be! - könyörögtem, most már sírva, de a nevetés a fejemben nem akart megszűnni. - Tűnj el! Tűnj el, kérlek! Hagyj békén. Csak hagyj békén. - motyogtam.

- Istenem, Rydel! - szaladt mellém Sophie. - Rydel, figyelj rám! - emelte maga felé a fejem. A hangja távoli zajként ért el a tudatomig. - Hé, csajszi nézz rám! Hallod, ne törődj velük! Rám figyelj! - hajolt közel hozzám. - Lélegezz velem oké? Mély levegő! És kifúj! Csináld! - rázott meg egy kicsit, mire remegve próbáltam utánozni őt. - Csak lélegezz. Engedd el. Ez csak a fejedben van, oké? Csak lélegezz! - biztatott. Én pedig csináltam. Nem tudom meddig folytathattuk ezt. Talán pár percig, de az is lehet hogy egy órán át. Mindenesetre hatott. A fejemben lévő zavar, és nevetés elhalt.

- Most már jobb? - kérdezte a barátnőm, amikor már viszonylag normálisan lélegeztem.

- A...azt hiszem. - szólaltam meg halkan.

- Mi történt, Rydel? A frászt hoztad rám! Nem történt ilyen már... már évek óta. - nézett rám kíváncsian de egyben ijedten. Vettem egy reszketeg lélegzetet.

- Chase. - suttogtam alig hallhatóan, mire Soph felszisszent.

- A francba már! Szóval tényleg történt köztetek valami! - nézett rám szemrehányóan.

- Nem...nem történt semmi. Időben jöttél.

- És ha nem jövök, akkor történt volna? - vont kérdőre. Nem néztem rá.