Az egész két fele

2.

Néhány nappal később megint egyedül jártam a várost, Nobu elment randizni Norikoval. Ez persze azt jelentette, hogy nekem kellett megírni a leckéjét, bevásárolni és elmosogatni, amihez kicsit sem fűlött a fogam, de persze elvállaltam, cserébe később majd én mehetek el valahova egész napra és ő gályázik otthon. A vásárlást tettem előre a sorban és arra jutottam, megmutatom a bátyámnak, tényleg elfogadom, hogy nem akar ugyanolyan lenni, mint én, ezért vettem neki egy atlétát. Természetesen felpróbáltam és jól állt rajtam, úgyhogy rajta is nagyon jól fog kinézni, lesz mibe tetszelegnie Norikonak, és nem kell attól tartania, hogy majd engem is lát a srác ilyesmiben, mivel csak egyet vettem a ruhadarabból. Otthon lepakoltam, aztán egy natúr, színezetlen papírba csomagoltam az atlétát és az ágyon hagytam, csak utána rakodtam helyére a vett dolgokat, mosogattam, végül megírtam mindkettőnk leckéjét, és ha már ott voltam, tanultam is. Jól be is aludtam az asztalnál, arra ébredtem, hogy Nobu megölel.

- Nagyon tetszik a póló - mondta örömmel.

- Megpróbáltam, jól fog állni - biztosítottam róla, mire elnevette magát. Hagyott felkecmeregni a székről és összeölelkeztünk.

- Rendes tőled. Láttam egy tök jó sportcipőt, de nem mertem megvenni, nehogy megsértődj, mert neked nincs rá pénzem.

- Vedd meg magadnak, nem baj, ha nekem nincs. Majd lesz másom.

- Kösz.

Hálás volt és éreztem, hogy bár nekem nem lesz egyszerű, legalább a testvéremnek könnyebb lesz ezután. Én elfogadtam, hogy időnként más akar lenni, mint én, amitől Nobu fellélegzett. Lassan halmoztunk fel saját ruhatárat, amibe neki Noriko besegített. Egészen jó ízlése volt a srácnak, nem elég, hogy elhívta magával néha a konditerembe a bátyámat, ajándékozott neki pár olyan cuccot, amitől úgy tűnt, Nobu évekkel idősebb nálam. Persze kellemetlenül éreztem magam emiatt, de nem mondtam meg, pláne, hogy a testvérem megengedte, hogy felvegyem ezeket a ruhadarabokat, kivétel, ha találkozunk Norikoval. Heti egyszer általában hármasban találkoztunk, amely alkalmak egyre kevésbé voltak kellemetlenek a számomra. A srác sok érdekes dolgot ismert, kaptam egy slukkot a cigarettájából is, ami ízlett, ám azt mondta, nem ad többet, majd ha elmúltam tizennyolc, kérhetek tőle egy szálat, húsz éves korom után pedig ha nagyon akarok még, rászokhatok a dohányzásra. Humorosnak találtam, úgyhogy csak nevettem rajta. Nobunak is meg kellett szoknia, hogy egy picit mégis megossza velem Norikot, hogy nem csak vele foglalkozik, de úgy gondolom, ha bánta volna, nem hív el újra és újra egy hármas találkozásra.

Hetek teltek el így, anya is egyre kíváncsibb lett Norikora. A testvérem lassan árult el neki egyre többet, bevallotta, hogy fiú, idősebb nála, később, hogy lefeküdt vele... Engem egy kicsit szórakoztatott, mennyire bátortalan anyával szemben, miközben velem egyre oldottabban fecsegett éjszakánként az ágyban. Mindig tudtam, mikor vannak úgy együtt Norikoval, s mivel az első alkalommal Nobu nem utasított el, mikor kíváncsiskodtam, egyre merészebbeket kérdeztem tőle. Ez végül addig fajult, hogy megmutatta, a srác miket csinált vele, bár csak ruhában, meg elmagyarázott néhány dolgot nekem. Egyszerre volt vicces és hihetetlenül érdekes az egész. Anya egyszer ránk nyitott, amit éktelen röhögés követett felőlünk. Persze ő nem volt elragadtatva, hogy a bátyám ruhában megdug, úgy imitálja, mit csináltak legutóbb. Nem mintha anyu ezt tudta volna, számára elég volt a látvány, amint a lábaimat magasra emelve a hátsómnak löki ágyékát Nobu. Meg lettünk fenyegetve, hogy ha folytatjuk az efféléket, külön szobát kapunk, mert ilyet nem való csinálni, főleg nem testvérek közt.

Ekkoriban kezdett elszakadni a fék bennünk, a bátyám vicceskedve megkérdezte anyut, ővele nem így csinálják-e, amitől én vihogtam, mint egy tinilány, de anya szörnyen megbántódott, napokig a kötelező körökön kívül nem szólt hozzánk. Ha ez még nem lett volna elég, Noriko is megdorgálta a testvéremet, aki nem győzött bocsánatot kérni aztán anyától. Sokáig úgy tűnt, nem fog neki megbocsátani, ezért összefogtunk, szépen kitakarítottunk, vacsorát csináltunk, valami olyasmit vettünk fel, amiben szeretett anya minket látni. Egyformák voltunk, ugyanúgy fésültük a hajunkat, megbeszéltük, hogy megpróbáljuk őt összezavarni a folytonos szerepcserével, ám édesanyánkat nem tudtuk becsapni, kedves mosollyal magához ölelt minket. Nem esett szó többet arról az incidensről, és mi megtanultuk, főleg Norikonak köszönhetően, hogy a női lélek nagyon sebezhető, ilyesmivel pedig nem viccelődhetünk anyánkkal, sőt, talán mi is abbahagyhatnánk, ami miatt ránk szólt, hiszen ilyet tényleg senki nem csinál a vérszerinti rokonával. Nekünk természetes volt, mások nem értették meg. Bár ha jobban belegondolok, Noriko feltűnése után Nobu nagyon ritkán nyúlt hozzám. Egyszerűen nem vágyott rá, gondolom, a szerelmével jobban esett neki a dolog, talán ő ügyesebb is volt nálam, hiszen a bátyám elfecsegte nekem, hogy van azért tapasztalata.