Másképp átlagos

My world 3.

Az egész életem 1 hónap alatt váratlan fordulatot vett. Ezt utálom ebben. Egy szempillantás alatt megváltozik az életed. Csak gondolj bele. Összeveszel, valaki számodra fontossal. Az egész egy pillanat műve, de akár évekig is képesek vagytok haragban lenni, mert egyikőtök sem hajlandó félretenni büszkeségét, és bocsánatot kérni.
Velem ugyanez történt, csak nem volt vita.. Barátság lett. Egy nagyon szoros barátság. Csak barátság..

Ez a reggel is, mint a többi ugyanúgy indult. Reggeli, fogmosás, ruhakiválasztás, fésülködés. Mióta megismertem Márkot, egyre jobban érdekel a külsőm. Jól szeretnék kinézni, bár én egyik ruhában sem látom magam szépnek, de ez már nem lényeg.
Egy óriási változást hozott az életembe. Minden reggel várom, hogy láhassam. Hogy érezzem illatát, ami szerencsére minden nap megvan, mivel padtársak vagyunk. Hogy beszéljen hozzám, azokkal a gyönyörű ajkaival. S végül, hogy egyszer kimondja, hogy szeret.
Igen. Bevallottam magamnak, azt, amit már találkozásunk elején be kellett volna. Beleszerettem. Nincs mese.

- Sziaa - köszöntött Márk egy öleléssel, majd mosollyal a suliban. Az a mosoly...

- Szia - mosolyodtam el én is..

- Azt hiszem beszélnünk kéne .. - itt arcán átsuhant egy pillanatig a szomorúság/fájdalom jele, de ez gyorsan el is tűnt.
- Jézusom.. Jól kezdődik.. Mesélj - kezdtem el aggódni.

Ez az 1 hónap alatt elég jól kiismertem, főként a minden éjszakás erdői-beszélgetések miatt. És minél jobban megismertem, annál fontosabb lett számomra.

- Este beszéljük meg.. Oké? - kérdezett mostmár érzelemmentes arccal Márk.

- Ühüm - bólogattam furán.

A hetek alatt még sosem volt ilyen. Fogalmam sincs mi történt. Megunt? Megutált? Haragszik? "Elhagy"?

Egész nap ilyen volt. Nem beszélt velem. Nem nézett rám. Elvolt az osztály szőke barbi babájaival. Tudtam hogy ez lesz.. Nem vagyok hozzá elég szép. Elég csinos. Elég vékony. Miért is hittem azt, hogy egy olyan fiúval, mint Ő, én jóban leszek??
Akivel épp beszélt Márk tökéletes volt egy fiú számára. Szőke, szép (legalábbis sminkkel), vékony lány volt, ráadásul nem volt egy lapos típus. És most még szépen fejeztem ki magam.
Ekkor összetalálkozott tekintetem Márkéval. Talán unalmat véltem felfedezni szemeiben.. Mintha semmi kedve nem lett volna ott lenni a hülyék közt.

Mindennél jobban vártam az estét.. Azonban jobb lett volna, ha az mégse jön el. Ha egyszerűen ott kiesett volna az az este, és éljük tovább a napjainkat. De neeem. Ez így túl egyszerű lett volna..

- Szia. - köszönt rám hűvösen Márk. Nah megkezdődött az este. Hurrá.

- Szia.. Akkor elmondod, hogy egész nap miért nem voltál hajlandó szinte még egy szóra sem méltatni? - kérdeztem tőle a köszönést követő kínos csönd után, miközben lábaimat elkezdtem felpakolászni a fára.

Igazából teljesen megszoktam, hogy ilyenkor jön utánam, szóval valószínűleg nagyon hülye arcot vághattam, mikor rájöttem, hogy nincs a nyomomban.

- Most mire vársz? - kérdeztem tőle mostmár kissé idegesebb hangnemben. Mi a jó macskafül baja van neki? (Igen, ez most káromkodás volt)

- Oké. Lia. Nem fogom húzni az időt, nem fogok kertelni, fölösleges. Anyáék azt szeretnék, hogy költözzek vissza Amerikába. - Nyögte ki Márk végre, hogy mi van most.

Szívverésem gyorsasága az egekbe szökött. Minden vér kiszökött az arcomból, fehérségem valószínűleg egy bárány is megirigyelte volna..
Amerika. Költözés. Amerika. Költözés...
Ezek a szavak ismétlődtek a fejemben újra és-újra megállás nélkül. Tudni kell, hogy Márknak azért van amerikai neve, és azért van ilyen rettenetesen cuki akcentusa, mert amerikai. Ott született, viszont ideköltözött a nagymamájához.

De nem.. nem.. Az nem lehet. Nem hagyhat itt. Ez csak valami vicc. Tuti csak szívat.. Igen.. Csak szívat..

- Szívatsz ugye? - Kérdeztem nevetve, ami később átfordult inkább hisztérikus nevetésbe, mint sima nevetésbe.
- Nem hagyhatsz itt! - ordítottam teli torokból, mikor nemleges fejrázással jelezte, hogy nem csak szórakozik.
- Én bíztam benned. Csak benned bíztam. És te most elmész több ezer kilóméterre?? - kérdeztem már könnyezve. - Pontosan tudod, mit éltem át. Pontosan tudod, hogy éreztem az elmúlt években, mikor még nem voltál. És képes lennél itt hagyni?? - sírtam mostmár teljesen. Nem voltam képes elfogadni. Nem akartam elhinni.

- Lia. Ne csináld. Ne nehezítsd kérlek. Mennem kell. 5-kor indul a gépem. Szia Lia. - köszönt el Márk fájdalmas szemekkel. Talán könnyeket véltem felfedezni barna-íriszeiben.. De nem érdekelt.
Mert akkor, ott, összetört bennem valami.