Mindenki szeret. És mindenkit szeretni kell. Én is szerettem. Igen, így múlt időben. Szerettem őt, teljes szívemből. De aztán különváltak útjaink. Megesik ez, gyakran, nagyon gyakran. Nem feledtem el őt. Képtelen lettem volna elfelejteni. Még most ö...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
"Vannak, akiknek az a sorsuk, hogy találkozzanak. Bárhol legyenek is. Bárhova menjenek is. Egy napon találkoznak."
/Claudie Gallay/
Nathaniel szemszöge:
Egyszerre futott át rajtam a félelem és a boldogság. Nem hittem volna, hogy valaha újra látom. Semmit nem változott. De öt év alatt annyi minden történt. A világ más lett körülöttünk és...
-Nathaniel, jól vagy? -kérdezte tőlem Evan.
-Persze. -mondtam igyekezve, hogy ne remegjen a hangom. Kezet fogtam Gwynnel és a másik lánnyal is, akinek a neve nem jutott el a tudatomig meglepettségemben. Gwyn is meglepődött. De ez nem tartott sokáig. Arcára visszatért a mosoly, melyet akkor láttam először, ott, a hóban.
Attól a pillanattól kezdve Gwyn és én a középiskolában elválaszthatatlanok lettünk. Mindig együtt voltunk. De lassan eltávolodtunk egymástól. Ő tőlem, én meg tőle.
-Wyny, segítenél Nathanielnek? A többieknek dolga van.
Mögöttem a lányok az asztaloknál felsóhajtottak. Evan csak mosolygott. Egy barátom, segíteni akart nekem munkához jutni. Történetesen ismerte Evan-t. És beajánlott. De azt sosem hittem volna, hogy valaha is viszont látom Gwyn-t. És, hogy éppen itt.
-Gyere velem. -mondta Gwyn, de nem nézett rám. -Itt lesz az asztalod. A nyomtató ott van...
Gwyn ide-oda mutogatott mit hol találok, de nem bírtam levenni róla a tekintetem. Ő pedig nem nézett rám. Aztán kibukott belőlem a kérdés.
-Haragszol rám?
Olyan hirtelen torpant meg, hogy majdnem belé ütköztem.
Gwyneth szemszöge:
Abban a pillanatban eltört bennem valami. Meg akartam fordulni, hogy a fejéhez vágjam, mennyire megbántott, mennyit sírtam miatta és hogy mennyi időmbe tellett, mire a mosolyom álarccá változott. Hogy kerestem. Hogy nem engem választott. És mostanra minden megváltozott.
-Gwyn...
Szembe is fordultam vele. Azóta alig változott valamit. Gesztenyebarna haját ugyanabba a stílusba fésülte mint anno. Hajához illő sötétbarna szeme ugyanolyan mély volt mint régen. Sokszor olyan érzésem volt, hogy valamit rejtegetnek azok a szemek. Elrejtik előlem a valódi Nathaniel Hussain-t. Az arca is kifejezéstelen volt, mint utoljára. És hiába. Hiába volt a nyelvem hegyén az a sok minden, amit a fejéhez akartam vágni nem ment. Nem tudtam megtenni. Képtelen voltam rá.
-Nem. De most már mindent elmondtam. Ha bármiben segítenem kell csak szólj.
-Na de...
-Wyny! Telefonon keresnek! -kiáltott utánam Tiny.
-Mennem kell! -mondtam majd visszarohantam az asztalomhoz és felkaptam a telefont.
Egy valami viszont nagyon megváltozott Nathanielben. Mintha nem igazán érdekelte volna mi van körülötte. Nem kellett neki sokat magyaráznom. Ráérzett a dolgokra és gyorsan tanult. De aztán... magába zárkózott. Megint. Nem szólt feleslegesen hozzám, ahogy én se. Viszont Tiny kíváncsian figyelgetett minket. Majd ki is bukott belőle a kérdés.
-Mi van köztetek?
-Ezt hogy érted? -néztem rá értetlenül.
-Mintha izzana köztetek a levegő. -bökött a fejével Nathaniel felé.
-Nincs semmi köztünk.
-Jajj, ne csináld! Nem vagyok vak! Azóta téged les amióta belépett ide. És a többiekre ügyet sem vet. Evan tutira ezért vette fel, mert nem csorgatja a nyálát a csajokra. Szóval mi van köztetek?
-Barátok voltunk.
-Voltatok? Kezdem azt hinni ez több volt, mint amiről most te beszélsz.
-Csak barátok voltunk. És semmi több. -a csak szót kissé megnyomtam.
-De mi történt? -kíváncsiskodott tovább Destiny
-Hát.. Középiskolában találkoztam vele először. Aztán jó barátok lettünk. Rengeteget voltunk együtt.. aztán...
-Wyny! -kiáltott ki Evan az irodából.
-Igen?
-Be tudnál jönni egy kicsit?
Bocsánatkérően néztem Destinyre.
-Menj csak. -mondta ő.
-Megyek! -mondtam, majd felkaptam a mappámat.
Amint beléptem Evan irodájába és becsuktam magam mögött az ajtót kissé megnyugodva fújtam ki a levegőt, melyet eddig észre se vettem, hogy bent tartottam.
-Gond van? -kérdezte mosolyogva.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ugyanolyan jól nézett ki, mint mindig. Halvány borostyánszín szemei rám ragyogtak. Igazából mindenki oda volt érte az irodában. Főként nők voltak előnyben, de néha normális férfiakat is felvett a cégébe. Ám a fő véleménye az volt, hogyha férfi nő mellett dolgozik, tutira nem végzi el rendesen a munkáját. Most felállt majd egyenesen hozzám jött és átölelt.
-Este vacsoráznál velem?
Nem haboztam sokat a válasszal.
-Igen.
Viszont ha azt kérdezte volna szeretem-e őt abban már nem lettem volna ilyen határozottan biztos. De szerettem volna szeretni. Azt hiszem.
