Szerelmünk Szilánkjai

14. Tükörszilánk: Harag

"Ha az embernek útjába akad a harag, akkor vak, kegyetlen, rettenetes és tajtékzó, ám ha hagyunk rá időt magunknak, hogy jobban szemügyre vegyük, akkor rádöbbenünk, hogy ez a harag, amelyet látunk, álarc csupán, és a harag álarca mögött valójában... a szomorúság rejtőzik."

/Jorge Bucay/

Nath szemszöge:

 Nem értem ezt az egészet. Aznap este annyira jól éreztem magam. Az a tánc.. Annyira sajnáltam, hogy nem tudtam végül elmondani, mit érzek iránta. De reméltem, hogy ő is érezte. Azt hiszem érezte. Ahogy felidéztem, hogy a karjaimban tartom. Annyira sok mindenen mentem keresztül. Szükségem volt rá. Ezt el is akartam mondani, de aztán.. Nem jött be. Evan is egész nap furcsán méregetett és nem volt túl jókedvű. Így nem mertem megkérdezni mi van Gwynnel. Majd Mac is felhívott és mondta, hogy kifordult magából. És én onnantól kezdve végig aggódtam. De úgy voltam vele, ha másnap munkába jön beszélek is vele.

Gwyn szemszöge:

-Jó reggelt! -mondtam Tinynek. A többiekre most rá se néztem. Éppen ezért mindenki furcsán méregetett, ami kimondhatatlanul bosszantott.

-Jó reggelt! Látom még mindig kivagy.

 Ám akkor Nath is odalépett az asztalomhoz. Most komolyan miért? Miért kellett?

-'Reggelt! Hogy vagytok?

 Rá se pillantottam. Tudtam, akkor megesne rajta a szívem és nem tudnék haragudni. Pedig most jogosnak éreztem a haragom.

-Eddig jól. -feleltem tömören. -Most ha megbocsátasz... -a hangom elég barátságtalanul csengett. Így is akartam. Annyira fájt, hogy azt el se tudtam volna mondani. De most azt akartam, hogy érezze amit én.

-Beszélhetnénk?

-Nem most. Ezeket ki kell nyomtatnom. Sok volt a kimaradás.

 Ez igaz is volt, de nem is akartam vele beszélni. Meg amúgy sok volt a munka. Ennyit már rég nem maradtam ki. De szerencsére Nath visszavonulót fújt. Néha vetettem rá egy futó pillantást, viszont, ha a közelembe lépett elfordítottam a tekintetemet.

Nath szemszöge:

Ezt most igazán nem értettem. Már megint mit tettem? Talán túl messzire mentem volna? De hát csak egy tánc volt... Mac biztosan nem mondott neki semmit. Valamiért nagyon megharagudott rám. Hiába törtem a fejem nem jutott eszembe semmi. Majd meg őrjített.

Tudtam, hogy délután sietnem kéne haza mégsem hagyott nyugodni. Arra gondoltam elküldöm Mac-et. Hátha ő ki tudja deríteni, mi a baj. Már, ha nekem nem mondja el.

Gwyn szemszöge:

Délután szinte megint kirobbantam az irodából, hogy ne kelljen beszéljek senkivel. Csak Tyninek vetettem oda egy "majd este beszélünk"-et és már el is tűntem. Éreztem magamon Nath tekintetét egész nap. Ám megint az ajtónál utolért.

-Gwyn!

-Nath nem akarok veled beszélni!

Ám ekkor elkapta a karomat.

-Csak azt mond el mit tettem?

-Nagyon jól tudod te azt.

-Nem, nem tudom. De szeretném tudni. -ezzel elengedett.

-Akkor gondolkodj!

-Beszéljük meg, kérlek, nem akarlak elveszíteni...

-Pedig... sikerült. -fordultam a második szónál szembe vele.

 Sarkon fordultam és vissza se néztem. Nem érdekelt senkinek a véleménye.. Nem akartam küzdeni... Semmit nem akartam... Tudtam, hogy ez az én hibám is.. Nem merem bevallani az érzéseimet...

Tehetetlennek éreztem magam. Hagytam, hogy könnyeim újra lefolyjanak az arcomon. Féltem attól, hogy megint csalódni fogok. És attól, hogy ha ez megtörténik azt nem élem túl.

Nem telt el talán 3 óra sem, mikor valaki kopogtatott az ajtómon. Amikor pedig kinyitottam, már csuktam volna is be.

-Gwyn ne csináld ezt. -mondta Mac. -Segíteni szeretnék.

-Minek? Úgyse tudsz segíteni. Nem mondasz semmit, amivel segítenél. Mondja akkor el ő.

-Ha ő mondaná el meghallgatnád?

Nem feleltem.

-Meghallgattam volna... ha időben elmondja... ha azt mondja van valakije és békén hagy. De most se hagy békén.

-De hát nincs senkije!

-Hallottam!

-Akkor valamit félreértettél.

 Az ajtónak döntöttem a hátamat és úgy ültem csendben. Fogalmam sem volt mit tegyek. Higgyek neki? Vagy ne higgyek?

-Szóval... beengedsz? Vagy a szomszédok is hallhatják amit mondani akarok?

 Sóhajtottam.

-Kapsz öt percet. -mondtam, mikor kinyitottam és Mac kék szemeibe néztem.

 Mac belépett a lakásba és már le is ült.

-Öt perc az nem túl sok.

-Fogy az időd. -szögeztem le, de nem ültem le, hanem továbbra is az ajtóban álltam.

-Szóval... erről Nath biztos nem beszélt, de fontos lett volna. Melanie két évvel ezelőtt elhagyta.

-Ezt mondta, és?

-De nem azért volt vele, mert szerette. Hanem mert... mert csinált egy hülyeséget és Melanie megfenyegette. De ne hidd, hogy azért, mert szerette Nathanielt. Bár ő mindvégig ebben a hitben élt. Melanie nem szerette igazán. Egy évvel azelőtt, hogy a cég tönkre ment volna Melanie elhagyta Nathanielt. Számára csak egy eszköz volt.

-De mégis mire?

-Azt nem mondhatom el. De ne tudd meg hányszor hallgattam azt, hogy bárcsak ne maradt volna Melanie mellett és jött volna utánad. Mindvégig csakis téged szeretett. Viszont fél ha elmondja az igazat elveszít...

 Azt hiszem itt volt az a pont ahol már nem bírtam tovább hallgatni.

-Lejárt az idő. Most már menj. -mondtam. Időközbe eszembe jutott valami. Így hát ahogy kilépett az ajtón még megkérdeztem: -Honnan tudtad, hogy hol lakom?

-Öhm..én...

-Máskor találj ki előre alibit. -mondtam amennyire gúnyosan csak tőlem telt és becsaptam az ajtót.

 Másnap annál jobban kerültem Nathanielt. Még mérgesebb voltam mint eddig. De legalább mikor hazasiettem nem állított meg. Miért Mac-et kérte meg, hogy jöjjön el hozzám? Azt hitte olyan hülye vagyok, hogy nem jövök rá? Aznap korábban hazaengedtek mindannyiunkat, mert valami megbeszélés volt, ami minket jelenleg nem érintett.

Majd három óra fele kopogtattak az ajtómon. Azt hittem Mac jött vissza és már előre úgy téptem fel az ajtót, hogy jól elküldöm a fenébe. Csakhogy az ajtóban nem ő állt...

Sziasztok!

Na a kövi fejezetben kiderül végre mi is ez az egész.

A kérdés az, hogy Gwyn ezt hogy fogadja? És mi jöhet még ezután?

Pusziii :D