Mindenki szeret. És mindenkit szeretni kell. Én is szerettem. Igen, így múlt időben. Szerettem őt, teljes szívemből. De aztán különváltak útjaink. Megesik ez, gyakran, nagyon gyakran. Nem feledtem el őt. Képtelen lettem volna elfelejteni. Még most ö...
"Mi olyanok vagyunk, mint a fonott zsinór, sok külön szálból közösen alkotunk erős kötelet. Ez a mi szövetségünk. Ez köt össze bennünket."
/Tommy Wieringa/
Gwyn szemszöge:
-Ne már!! Hogy lehet ez a pasi ekkora paraszt?
Celya nagyon kiakadt a Nathel történtek miatt. Majd észbe kapott.
-Ne haragudj, nem úgy értettem... Csak..
-Tudom, hogy értetted. -mosolyogtam rá megnyugtatóan.
-És most mi lesz? -kérdeztem Amy.
-Nem tudom. Szerintetek mit kéne tennem?
-Először is kijárna már neki egy pofon.
-Celya! Azzal nem old meg semmit! -hördült fel egyszerre Harper és Hazel.
-De hát megérdemelné! Először összetöri Gwyny szívét aztán 5 év után idetolja a képét és most újra összetöri.
-Szerintem Evannek igaza van. Egyenlőre nekem kell rájönnöm mit szeretnék. És azt hiszem egy időre távol kell maradnom Nathanieltől. -mondtam.
-És azzal mit oldanál meg? -kérdezte Tiny.
-Talán semmit. De most ezt érzem a legjobbnak.
-Ennek örömére menjünk el a plázába! -kiáltott fel Celya. -Ha felfrissíted a ruhatárad az tutira jobb kedvre derít.
-Szerintem az csak rád van ilyen hatással! -nevetett fel Hazel.
-Jó van akkor mindenki azt vegyen, amit akar. Vagy mi van? Le vagytok égve? -piszkálódott az ikrekkel Celya tovább. Azok csak lesütötték a szemüket, mire a platinaszőke szépség felnevetett. -Nem is értem, miért vagyok én nektek.
A két lány szeme felcsillant. Majd átölelték Celyát.
-Na jól van elég, mert még meggondolom magam!
Nevetve hagytuk el a házat. Hiába nézett ki úgy Celya, mint egy barbie baba és hiába tetette, hogy ő is olyan beképzelt fruska, mint a többiek. Ő nem volt az. És ezt mind tudtuk. Csak szerette a látszatot megtartani.
A plázában nagy volt a nyüzsgés. Közelgett a karácsony és már most egy csomó akció volt. Két csapatba rendeződtünk. Celya az ikrekkel Én meg Tinyvel és Amyvel.
-És kinek keresgélünk? -kérdezte tőlem Tiny.
-Először vennék valamit Evannak. Aztán magamnak.
Nem kellett igazából keresgélnem, hisz tudtam Evan mit szeretne, így utam rögtön egy órabolthoz vezetett. A csajoknak nem vehettem semmit, hisz itt voltak velem. De biztos voltam benne, hogy most szűrik ki én mit is szeretnék. Már csak abból is, hogy, hogy pillantok egy cuccra, felcsillan-e a szemem valamire, avagy sem. Mikor a csapat újra összefutott az ikrek berángattak egy ruhaboltba.
-Ez is annyira jól állna!! -trillázta Harper.
Épp egy élénk rózsaszín ruha volt rajtam. Celyára néztem.
-Ez nem inkább a te stílusod?
-Épp mondani akartam. Veszed le de azonnal!!!
Nevetve vettem fel a következőket és egy szép összeget a boltban hagytunk. Majd beültünk egy kávézóba mind a hatan és mindenféléről beszélgettünk. És akkor aznap először jutott eszembe Nathaniel. Most is bizonytalan voltam. El kellene mondanom neki? Vagy várjam meg, hogy ő lépjen? Nem tudom biztosan, mit kéne tennem, de nem fogok könnyen megbocsátani. Átvert. Azt mondta Melanie elhagyta őt. És nem mondta, hogy van más... Már nem voltam annyira szomorú. Inkább dühös voltam. De most úgy igazán.
-Hahóó! Figyelsz te rám? -mászott az arcomba Destiny.
-Tessék? -ébredtem fel. -Bocs, mondtál valamit?
-Inkább kérdeztem. -tette csípőre a kezét.
-Ne haragudj. Mit kérdeztél?
-Az ott nem Mac? -biccentett a tőlünk jobbra található asztal felé.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Már akkor láttam, hogy minket figyel. Mac-el úgy négy évvel ezelőtt találkoztam utoljára, épp Destinyvel voltam. Akkor is kérdeztem Nathaniellel kapcsolatban, de mindig azt mondta, ha valami fontos történik, akkor majd ő elmondja. Aha, hát nagyon elmondta. Ekkor Mac felállt és elindult felénk.
-Szia Gwyn. Rég láttalak.
-Szia Mac. -hangom ridegen csengett.
-Hallom találkoztatok megint Nathaniellel.
-És?
-Hogy mennek a dolgok?
Lecsaptam a poharamat az asztalra.
-Tudod mit? Semmi közöd hozzá. Nem érdekel egyikőtök sem. És kérlek, most hagyj békén.
Mac-el még úgy két másodpercig farkasszemet néztünk, majd sarkon fordultam és otthagytam. A lányok gyorsan felugráltak a helyükről és követtek. Néhány pillanatig meg sem szólaltak, csak csendben követtek.
-Még sose láttalak ilyennek. -jegyezte meg Hazel.
-Még sose hozott ki senki ennyire a sodromból. Ne haragudjatok, de én azt hiszem most hazamegyek..
-Rendben, de biztos minden rendben lesz? -kérdezte Tiny aggódva.
Nem.
-Igen, persze. -mondtam ki, ahelyett, amit gondoltam.
Elbúcsúztam a lányoktól és hazasétáltam. Pocsékul éreztem magam. Kezdtem kifordulni magamból. Mi lesz, ha megint szembe kell nézzek Nathal? Ha megint nem hagy békén? Túl kellene már lépnem rajta.
Csakhogy volt valami, ami nem engedett el. Még így se, hogy dühös voltam rá. Túlságosan is szerettem...
Hú gyerekek!
Megint bocsi a csúszásért. Jelenleg ha van benne valami logikai hiba nyugodtan szóljatok kijavítom, de épp baromira fáj a fejem :/ Így is eddig nem tudom miért, de ez volt a legnehezebben megírt fejezetem ennél a történetnél. Amúgy ez sem a legizgalmasabb fejezet, de ezután megint beindul a történet...
