Reggel nagyon fáradt voltam. Fájt a fejem. Nem tudom ,hogy a vérfarkasoknak szokot. Meg ma ugyis telihold lesz és asziszem ez lesz a második átváltozásom. Már izgulok. Lementem mert David már sehol sem volt. Már az emeletrõl éreztem a palacsinta szagott. A hangos kiabálást. Röhögést vagy inkább röfögést. A látvány sokkoló volt. Rebbeka és egy másik számomra ismeretlen vérfarkas dobálóztak palacsintatésztával. - mondtam ,hogy ide jön- suttogta a fiú. - Lola õ itt Marko.- mondta - szia mint Rebeka mondta Lola vagyok- nyujtottam a kezem. Õ elfogadta igy apró tenyerem övébe tettem és kezet ráztunk. A tenyere sokkal nygyobb volt enyenyémnél. A kézrázás után Rebihez fordultam és rámosolyogtam. - nem láttad Davidet?- kérdeztem.
- de elment valamiért a boltba- mondta mosolyogva. De minha a mosolyában valami huncuttság lenne. - okééé felmegyek a szobámba- és felszaladtam. A szobámba lépve mindent rõzsaszirom borittot. Gyértyák fénye boritotta be a szobát. És a közepén egy öltönybe öltözött David állt. - mi ez?- kérdeztem mert nem villágos mért csinállta ezt. Nem mind ha nem örülnék neki. - boldog születésnapot szerelmem- mondta ezer wattos mosolyt villantva. Ajaaa ma van a szülinapom. Csak könyekel küzködve a nyakába borultam. - szeretlek Lola napról napra jobban- suttogta - én is szeretlek - és forró csókban forrtunk össze. És csak ez az egyetlen szó jelentette nekem a létezést : Szeret, nem mást hanem engem.
Sziasztok ez itt egy újabb rész.
