Találkozz velem a fagyöngy alatt

December 18. Vasárnap

Nyöszörögve ébredeztem, és próbáltam kinyitni a szemem, viszont a szoba túl világos volt a beszűrődő napsugaraknak köszönhetően. Morogva hunytam vissza szemeim, majd a hátamra fordultam, de a következő pillanatban halk mormogás jött mellőlem.
-Jó reggelt te degenerált alkesz.-mondta halkan a mellettem fekvő szőkeség, én pedig megdörzsöltem az arcom.
-Fáj a fejem.-nyüszögtem beszólásával mit sem törődve. Az már meg sem lepett, hogy mellette ébredek, a hasonló bulik után általában együtt vánszorgunk vagy hozzájuk, vagy hozzánk. A jelen esetben hozzájuk. Azt hiszem. Kicsoszogtam a szobából, és mosolyogva konstatáltam, hogy náluk vagyok. Lecsoszogtam a konyhába, ahol Sam édesanyja, Doris már nagyban főzőcskézett.
-Jó reggelt Aiden.-köszöntött mosolyogva az asszony.
-Neked is Doris.-dünnyögtem vigyorogva.
-Sam még nem kelt fel?-érdeklődött én pedig nemlegesen megráztam a fejem miközben a hűtő elé léptem, hogy kivegyem a tejet a müzlimhez.
-Mielőtt nekiállsz, menj és keltsd fel a kisasszonyt.-intett a fakanállal Doris, én pedig engedelmesen elindultam Samantha szobájába. Óvatosan lopakodtam be az ajtón, majd az ágy szélénél megálltam, és rávetettem magam a takarókupacra. Ami furcsa mód teljesen kilapult alattam. Gyorsan kipattantam az ágyból, és felrántottam a takarót, de csak az üres ágy nézett vissza rám.
-Na, mi van Aiden? Keresel valamit?-kacagott fel mögöttem a már jól ismert hang, én pedig vigyorogva megfordultam.
-Na, ha már fent vagy, el is mehetnél reggeliért.-komolyodtam el hirtelen, mire Samnek is lefagyott a mosoly az arcáról.
-Na neeeem.-rázta meg a fejét hirtelen, én pedig konokul bólogattam.
-Öltözz, és hozz gabonapelyhet és tejet.- tapsoltam párat, majd levágtam magam törökülésbe az ágyra. Sam puffogva vetette le a pólóját, majd szépen átvedlett az utcai ruháiba.
-Mondtam már, mennyire utállak?-nézett rám mérgesen, majd kiviharzott a házból. Hitetlenül bámultam rá, ugyanis eddig nem igazán lépett le ilyen könnyen, ha nekem volt valamire szükségem. Nevetve lépdeltem vissza a konyhába, és a szemeimet törölgetve pattantam fel a konyhapultra.
-Mit csináltál már megint?-pillantott rám Doris.
-Mit? Én? Ugyaan semmiit.-tetettem az ártatlant.- Csak elküldtem a lányodat reggeliért.-röhögtem el magam újra.
-De hát van itthon müzli.-nézett rám felvont szemöldökkel az asszony.
-Tudoom.-fuldokoltam tovább.
-De, akkor... Istenem, hogy te milyen hülye van. Ez egyáltalán nem vicces.-rázta meg fejét mosolyogva Doris. Nos, másnaposan, reggel eléggé viccesnek tűnnek a hasonló dolgok.
-Ahelyett, hogy itt fulladozol a pulton, segíthetnél megteríteni.-böködött oldalba, én pedig lepattantam a földre, és nekiláttam az asztalterítésnek. Óvatosan leemeltem a tányérokat, és próbáltam nem elejteni őket.
-Aiden Marks!-zengte be az egész házat Samantha hangja, én pedig majdnem leejtettem a kezemben lévő kerámiákat.- Mi a faszért küldesz te el engem a boltba, miközben tele vagyunk tejjel és müzlivel?-viharzott be Sam, majd megállt előttem.
-Hát, én.... Öhm...-kezdtem volna  magyarázkodni, de a következő pillanatban Doris felé fordultam.
-Te elmondtad neki?-szegeztem neki a kérdést, mire a nő kuncogva megrázta a fejét. Hazudik.
-Áruló.-szűkítettem össze a szemeimet, majd visszafordultam szöszi barátnőmhöz.-Amúgy meg, pont időben érkeztél az ebédhez, kérlek nyugodj meg és foglalj helyet, hamarosan érkezik az étel is.-bólintottam Sam felé, aki hitetlenül felnevetett, majd levetette a kabátját, és leült az asztalhoz.

~•○•~

-Na, és mire emlékszel a tegnap estédből?-kérdezte meg Sam, amint végeztünk az ebéddel és visszamásztunk a szobályába.
-Hm?-emeltem fel a fejem telefonom képernyőjéről, mivel éppen anyámnak írtam egy kisregényt, amiben részletesen elmagyaráztam, hogy az egész éjjelt a Thompson házban töltöttem. Anyukám... Nos, Ő eléggé félt engem, főleg azóta, mióta megtudta, hogy meleg vagyok. Hál' istennek nem hisztitett, ordibált, vagy toloncolt ki a családból, sőt egy rossz szava sem volt, csupán hiperaggódó anyukává változott. Nem tudom mitől tart, de ha neki így jó, hát legyen.
-Mondom mire emlékszel a tegnapból?-vágott hozzám egy párnát. Na basszameg ezen még nem is gondolkodtam.
-Hát, odamentünk. Eddig megvan. Meg az, hogy az ajtóból ordítottam vissza valakinek a nevem.-méláztam el. Lehet nem kellett volna annyit innom.
-Szóval akkor csak ennyi?-vonta fel a szemöldökét az előttem ülő barátnőm.
-Ja, és valami Justin Bieber számot énekeltem asszem.-vakargattam meg a tarkóm.
-Akkor totál elfelejtetted a kis Aladdinodat, mi?-kuncogott fel Sam, én pedig értetlen arccal néztem rá.
-A kis mimet?-kérdeztem vissza, de már derengett valami, viszont még nem volt tiszta.
-Volt egy srác a buliban, akivel tökre egyhullámhosszra kerültél, csaak épp a neve nem derült ki.-nevetett tovább a szöszi.
-Faszom. Egyszer futok össze valami jó palival...
-Akkor is seggrészegre iszod magad, és nem emlékszel semmire.-fejezte be a mondatot Samantha, mire én sóhajtva bólintottam egyet.
-Holnap kezdesz el önkénteskedni a plázában, nem?-terelte a témát barátnőm. Na, hát ez sem a kedvenc dolgom, de legalább nem emésztem magam a tegnapon.
-Nem akarok elmenni.-nyekegtem, mire Sam az arcomba vágott mégegy párnát.
-Ha anyud felajánlott, és el is fogadtak, akkor muszáj menned. Mi lenne a Mikulással rénszarvas nélkül?-nevetett fem Samantha, én meg csak puffogtam tovább.
-Faszom az egészbe.-jelentettem ki, miközben összefontam a kezeimet.
-Naa, hát biztos tök éédes leszeeel.-böködött meg Sammy, de én továbbra is duzzogtam. Halálnak sincs kedve ott szobrozni egy full idegen hapsi mellett, es jópofizni a gyerekeknek. Egyátalán nem bírom a kicsiket. Állandóan csak nyafognak, futkoznak, vagy esznek és akkor minden kajás lesz. Nincs nekem hozzájuk idegzetem. Gyerekes viselkedésem a mobilom csörgése szakította meg. A képernyőre tekintés nélkül is tudtam, hogy anya az. Ki lenne más? Engem egyedül anyám, vagy Samantha hív telefonon, de kizárásos alapon anyum lehetett.
-Szia, Kicsim!-köszönt egyből anya boldogan csilingelő hangon, majd a válaszomat meg sem várva folytatta a mondandóját.-Az a helyzet, hogy holnap csak egy gyorstalpaló szerűség lesz az önkénteseknek, na meg a ruhapróba.
-Igen, és?-kérdeztem vissza. Még most sincs semmi kedvem odamenni.
-Nem jössz haza előtte? És ha szeretnéd, el is tudlak vinni majd.-ajánlotta fel anyu, én pedig rögtön felvillanyozódtam. Nem kell a fagyban buszoznom, ez az!
-Rendben, max egy óra és otthon vagyok. Szia!-válaszoltam, majd miután anya nyolcszor elköszönt, bontottam a vonalat.
-Készülődnöm kéne.-mondtam Samnek, aki már hanyatt feküdt az ágyban, alkarját a szemére téve.
-Csak nyugodtan! Holnap bemegyek, és megnézlek.-mutogatott a kezével, én pedig nekiálltam pakolni.
-Holnap csak elmagyarázzák mi hogyan lesz, úgyhogy nem igazán lesz mit nézned.-kuncogtam fel.
-Akkor meg kedden. Tök mindegy.-kelt ki az ágyból Sam, hogy szokásához híven kikisérjen. A szobaajtóig.
-Na, akkor sok sikert és kitartást holnapra.-ölelt át a szöszi.
-Kösz kösz.-borzoltam.össze a haját, majd lesiettem a lépcsőn.
-Szia Doris!-köszöntem el a Thompson család másik női tagjától is.
-Már mész is?-kérdezett vissza az asszony, én pedig bólintottam.
-Anya már vár.-sóhajtottam drámaian.
-Akkor viszont siess haza!-rázta meg mutatóujját, majd hozzámlépett, és egy cuppanósat nyomott az arcomra. Mosolyogva léptem ki a házból, majd elindultam hazafelé.