9. rész

445 41 0
                                    

Hoseok POV

Látszott rajta, hogy nem érti. Nem baj, jobb is így. Vagy talán nem. De nekem már fogalmam sincs arról, hogy mi a helyes. Csak azt tudtam, hogy mire van most szükségem: egy jó bebaszásra.
Szerencsére nálam volt a tárcám, úgyhogy habozás nélkül indultam el már megszokott depizős helyemre, egy közeli klubba. Azt nem mondanám, hogy nagyon gyakori vendég voltam, de ha jöttem, az kivétel nélkül Tae miatt volt. A pultos már ismer, mindig neki panaszkodok, ő pedig kedvesen végighallgat. Igazából Jiminen kívül kb ő az egyetlen, aki tud a szenvedésemről...
10 perc múlva ott is voltam. Késő délután volt, így nem lepett meg, hogy szinte teljesen kihalt a hely.
Pultos barátom (Namjoon) szomorú mosollyal köszöntött, és tapasztalatból öntött nekem valami töményet, amit egyből fel is hajtottam.
Közben csak meséltem, és meséltem, ő türelmesen hallgatott, közben egyre részegebb lettem, mert az ivást sem hanyagoltam.
Ahogy telt az idő, úgy lettek egyre többen, lassan a vendégek ellepték a táncparkettet is, én meg csak csendben depiztem a pultra hajtott fejjel.
Egyszer csak egy kezet éreztem meg a vállamon. Nyűgösen hátrafordultam, és egy ismeretlen, de helyes sráccal találtam szembe magam. Kérdőn bámultam rá, mire elmosolyodott, és megszólalt.
- Van kedved táncolni? - hát kedvem nem igazán volt, de valami megfogott a srácban, ami miatt lassan rábólintottam. Megragadta a karom, behúzott a táncolók közé, majd nyakamat átkulcsolva táncolni kezdett. Épp egy elég lassú szám ment (azért nem keringő szintű, de nem is lehetett rá nagyon ugrálni), úgyhogy én is felvettem ritmusát, és közelebb húzva a srácot fülébe súgtam.
- Még a nevedet sem tudom - leheletem nyakát súrolta, mire éreztem, hogy beleborzong. Felnevetett, és ő is fülemhez hajolva válaszolt:
- Nem is kell - mondta, mire rögtön tudtam, mire céloz: egy éjszaka, romantika nélkül.
- Te akartad - mondtam, majd türelmetlenül ajkai után kaptam. Nem húzódott el, sőt rögtön visszacsókolt.
Hát józanon sosem csinálnék ilyet, de most totál részeg vagyok, és még ha később meg is bánom, most ezt akarom. Közelebb húztam magamhoz, és nem túl gyengéden fenekébe markoltam. Hirtelen bevillant, mi volt az, ami megfogott a srácban: kifejezetten hasonlított Taehyungra. Az arca nem annyira, de termete és frizurája szinte ugyanolyan volt. Ahogy erre rájöttem, csak még inkább elöntött a vágy, de még jobban fájt a szívem. Hozzáteszem, még csak lánnyal voltam eddig, Taen kívül sosem néztem az ellenkező nem egyedeire. Najó nézni talán, de szívemet csak neki tartogattam. Gúnyosan belemosolyogtam a csókba (amit a srác nem igazán firtatott, csak újra ajkaim után kapott), hiszen már nem kell tartogatnom, nem igaz? De igaz. Viszont attól még az érzéseim nem múltak el, talán pont ezért is vagyok most egy rá ennyire hasonlító sráccal.
Csókunk egyre hevesebb lett, már elég szűk volt a nadrágom is, valaki pedig beszólt, hogy menjünk már szobára. Az egyik sötétebb sarokba húztam, ott a falnak nyomtam, és nyakát kezdtem ostromolni.
Már majdnem ott tartottunk, hogy megdugom a falnál, mikor hirtelen megéreztem, hogy figyelnek. Egy pillanatra elszakadtam nyakától, és lihegve oldalra fordítottam a fejem.
HÁT BASSZA MÁR MEG A KIBASZOTT KARMA. Tae ledöbbent szempárjai meredtek rám.

(Nem is klisés, fogd be. Sshhh. Kuss már.)
Am ennyi lenne, rohadt rövid lett, de azt tapasztaltam, hogy az írók szeretik a legizgibb résznél abbahagyni, úgyhogy nem szakítom meg a hagyományt a folytatással ;P BOCSIKA De legalább izgi (remélem). Meg hát kurvára klisés, DE LESZAROM (ne kérdezzétek, minek káromkodok most ennyit, én sem tudom) Én mindenkit figyelmeztettem a leírásban, hogy klisés lesz, szóval ez van. Nah sietek a kövivel, most van ihletem (előre szólok, továbbra is hanyagolom az eredetiséget xd), szóval jó olvasást ^^

Never ending cuteness ☆-☆ Jikook (+VHope) fanficOnde histórias criam vida. Descubra agora