Never ending cuteness ☆-☆ Jikook (+VHope) fanfic

12. rész

Jimin POV

Na véégre! Tae végre valahára észrevette Hobi érzéseit, és összejöttek. Irtó cukik, Hoseok szinte ragyok, Tae szemei pedig mindig izgatottan csillognak. Azt mondták, ők is hasonlónak látnak minket Jungkookkal, és hogy milyen cukik vagyunk. Diséretük hallatára büszkén bújtam Kookie ölébe, ő pedig rögtön magához húzott. Mi is szuper boldogok voltunk, és azon kívül, hogy Kook mostanában egyre szemtelenebb (pl nem mindig mondja, hogy hyung), problémáink sem nagyon vannak. Ami pedig a szemtelenségét illeti, jelenleg is próbálom megnevelni, mert mégiscsak 2 évvel idősebb vagyok nála. De mikor szidásra kerül a szó, csak cukin rám vigyorog, én meg nem akarom megtörni a mosolyt. Így viszont azt hiszi szabad, és bizonyos helyzetekben átlépi a határokat. Például megbeszéltük, hogy nyíltan felvállaljuk a kapcsolatunkat, de azért közben igyekszünk kerülni a feltűnést. Erre ő mit csinál? Óra után megvár, és a folyosó közepén lesmárol. Persze ez egyszerre tett szuper-boldoggá, kicsit idegessé, és elképsztően zavarttá. A folyosón lévő emberek először elképedtek, aztán füttyögve megtapsoltak. Néhányan gratulálni is odajöttek, én vörösödtem, mint egy paradicsom, de Jungkook csak vigyorgott, mint aki büszke arra, amit csinált. Erre csak még jobban zavarba jöttem, úgyhogy megragadtam Kook kezét és kirángattam a suli elé.
- Kookie, ne csináld ezt velem! Itt halok meg zavaromban - nyafogtam, de nem vett komolyan, csak kuncogott egyet, és közölte, hogy cuki vagyok, mikor zavarba jövök. Hát ez a gyerek kikészít...
- Yah! Nem hívhatsz cukinak egy nálad idősebbet. És egyébként is, néztél már tükörbe? Ha én cuki vagyok, akkor te mi?
- Nincs mit tenni hyung, mindketten cukik vagyunk - tettetett mély sóhajtást, és olyan ál-gondterhelt fejet vágott, hogy nem bírtam ki röhögés nélkül.
Talán bele kéne törődnöm, hogy nem lesz annyira tisztelettudó, mint az elején. Hisz ez csak annak a jele, hogy teljesen megnyílt nekem. Egy kapcsolat úgyis az egyenrangúságtól függ... szóval azt sem hagyhatom, hogy elszaladjon vele a ló. Összeráncolt szemöldökkel gondolkoztam, kissé megfeledkezve a nyuszikáról mellettem.
Biztos látta az arcomon, hogy valamin nagyon töröm a fejem, mert megszeppenve bámult, és bociszemeket meresztve rám.
- Mi a baj, hyung?
- Semmi - ráztam meg a fejem felsóhajtva, rámosolyogtam, és belekaroltam - Na de most már induljunk haza. Folytassuk, amit múltkor Hobiék megszakítottak - súgtam a fülébe huncutul, és hogy még jobban felhergeljem, gyengéden beleharaptam fülcimpájába.
Jóleső sóhajtást hallatott, majd türelmetlenül megragadta a karom, hogy visszaérjünk végre. Annyira sietett, hogy szinte rángatnia kellett, de vicces volt. És olyan aranyosan reagált a félreérthetetlen ajánlatomra, mint egy kisgyerek a fagyira.  A lépcsőn is felhúzott, majd nagy siettében bénázott a kulccsal, de amint sikerült bejutni, rögtön letámadott. Az eddigiekből tanulva egy pillanatra eltoltam magamtól, hogy bezárjam az ajtót, majd vissza is hajoltam ajkaira. Most véletlenül sem akartam, hogy félbeszakítsanak...

Pls ne öljetek meg T-T tudom, rengeteget kellett várni, rövid lett, ráadásul ilyenkor hagytam abba :( fuu ha nem az én sztorim lenne, már kinyírtam volna az írót :'D
Kifogásom a lustaságon kívül, hogy borzasztó lesz a félévi bizim, és igyekeztem azért szépíteni rajta (nem sok sikerrel :S) Meg aztán ihletem sem nagyon volt...
Na h lefogom e írni, ahogy lefekszenek, azt még nem tudom, mert még sosem írtam ilyet, és nem akarom nagyon elcseszni :/
Igyekszem azért, de kétlem, h hamar meglenne a kövi ;_;